Figyelem! Archivált cikk. Lehet, hogy már nem aktuális.

Dr. Bartók Nagy András Életműdíj 2017

Immár tizenkettedik alkalommal kerül sor a Dr. Bartók Nagy András tiszteletére alapított életműdíj átadására, melynek célja elismerni egy-egy kiváló, köztiszteletnek örvendő kollegánk munkásságát, szakmai, közéleti, társadalmi tevékenységét, hozzájárulását szakmánk hírnevének gyarapításához. Az eddigi díjazottak Dr. Ladó László, dr. Gál János, dr. Borbás Máté, Hubényi Ernőné, Fekete Imréné, Újvári Géza, Zimonyi József, Dr. Tétényi Zoltán, Pozsgai Vince, Dr. Sugár Dezső, Dr. Bosnyák János, Dr. Horváth József, Trautmann Jánosné, Dr. Sztanó Imre, Dr. Pompéry Béla és Dr. Eperjesi Ferenc voltak.

A Díjazó Testület idén úgy döntött, hogy 2017-ben Dr. Fehér Mihálynak ítéli oda az életmű díjat.

Dr. Fehér Mihály 1944. november 20-án született Kisbaráton. Az egyetemi diplomát Budapesten a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen szerezte 1967-ben. Ugyanitt komplex vezető szervező szakközgazdász diplomát kapott.
A könyvvizsgálói oklevelet 1991-ben vette át, majd költségvetési és pénzintézeti minősítést szerezett.
Az első munkahelye a Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat volt, ahol 23 évet dolgozott számviteli osztályvezető, főkönyvelő és gazdasági igazgató munkakörökben.
Könyvvizsgálóként 1994-től a Prompt L&S Könyvvizsgáló és Adótanácsadó Kft-nél kezdte meg munkáját és dolgozik ott a mai napig is.
A pécsi közgazdászképzés kezdetétől több mint 40 éven keresztül oktatott számvitelt a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán egyetemi doktorként, óraadóként, majd másodállású adjunktusként és címzetes egyetemi docensként.
Oktatóként, vizsgaelnökként rendszeresen részt vállalt a mérlegképes könyvelők és könyvvizsgálók felkészítő tanfolyamain. Irányította a Magyar Számviteli Szakemberek Egyesületének Baranya megyei szervezetének megalakulását, 12 éven keresztül a Helyi Szervezet elnöke volt. Aktívan részt vett a Magyar Közgazdasági Társaság, valamint a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság munkájában.
Az MKVK megalakulásakor Fegyelmi megbízottnak választották, ezt a tisztséget 4 cikluson keresztül 18 évig töltötte be. Kialakította és részt vett az etikai, fegyelmi eljárások lebonyolításában, számos eset megoldásában. Munkájára jellemző, hogy a 18 év alatt több mint kétezer eljárásban vett részt, 150 fegyelmi bizottsági ülést jelent meg és szólalt fel.
A Kamara megalakulását követő 10 évig elnökségi tag, 2002-től 13 évig a Baranya megyei Helyi Szervezet elnökségi tagja volt. 1998-tól két cikluson keresztül, 10 évig a Pénzügyminisztérium által az Okleveles Könyvvizsgáló Képesítő Bizottság tagjaként tevékenykedett. Ebben az időben alapvetően változott a könyvvizsgálóvá válás követelménye. Vizsgaelnökként felkérés esetén rendszeresen vállalt feladatot, jelenleg az MKVK Etikai bizottságának tagja.
Kamarai munkáját a könyvvizsgálat szakmai veszélyeinek óvintézkedési részének tekinti, a kamarai tagok részére a könyvvizsgálói magatartás szabályait érintő kérdések vonatkozásában rendszeres tanácsadással kötötte össze feladatkörét.
Nyugodt és megfontolt személyiség, aki minden helyzetben azt a megoldást keresi, amely az összes érintettnek megnyugtató eredményt hoz. A fegyelmi eljárásoknál fontos számára a tényállás tisztázása, a megalapozatlanul bepanaszolt könyvvizsgálók védelme, ugyanakkor a szakma színvonalának fenntartása érdekében a mulasztást elkövető könyvvizsgálók elmarasztalását is elengedhetetlennek tartja.
Kollégái pontos és megbízható emberként jellemzik.
Emberséges és segítőkész embert ismerhetünk meg Soha senkire nem volt egyetlen megjegyzése sem, de más sem mondott róla soha semmi rosszat – mind munkatársként, mind pedig magánemberként kizárólag elismeréssel és szeretettel beszél mindenki róla. Azt mondják életpályáját summa cum laudeként végzi.


 

Kapcsolódó anyagok

Betöltés...
X