Figyelem! Archivált cikk. Lehet, hogy már nem aktuális.

Dr. Bartók Nagy András Életműdíj 2011

Idén hatodik alkalommal került sor a dr. Bartók Nagy András tiszteletére alapított életműdíj átadására, melynek célja elismerni egy-egy kiváló, köztiszteletnek örvendő kollegánk munkásságát, szakmai, közéleti, társadalmi tevékenységét, a szakma hírnevének gyarapításához való hozzájárulását. Az eddigi díjazottak Dr. Ladó László, dr. Gál János, dr. Borbás Máté, Hubényi Ernőné és Fekete Imréné voltak.
A kamarai tagoktól beérkezett javaslatok alapján a Díjazó Testület 2011. július 5-i ülésén egyhangúlag úgy döntött, hogy a díjat az idén Dr. Ujvári Gézának, a posztumusz díjat pedig Zimonyi Józsefnek ítéli oda.

Kamaránk legutóbbi, május 14-i küldöttgyűlése elfogadta a tagság kezdeményezését és az elnökség javaslatát arról, hogy kerüljön módosításra a dr. Bartók Nagy András életműdíjra vonatkozó Szabályzat oly módon, hogy az Életműdíjban posztumusz is részesülhessenek és kaphassanak utólag elismerést azok a könyvvizsgálók, akik a Magyar Könyvvizsgálói Kamara életébe éveken át jelentős szerepet töltöttek be, a kamarai tagok érdekében kiemelkedő, áldozatos munkát végeztek.
A kamarai tagoktól beérkezett javaslatok alapján a Díjazó Testület 2011. július 5-i ülésén egyhangúlag úgy döntött, hogy posztumusz elsőként Zimonyi József részére ítéli oda ezt a díjat.

Zimonyi József 1976-ban szerzett közgazdász diplomát a JPTE Közgazdaságtudományi Karán, 1986-ban pedig szakközgazdászit ellenőrzési szakon a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen. Öt évig volt adóellenőr, főrevizor, négy évig a Mecseki Szénbányáknál üzemgazdász, hat éven át a Pécsi Bőrgyár főkönyvelője. 1992-től egyéni vállalkozó könyvvizsgáló, 1997-től az Investar Kft. ügyvezetője volt.
Kezdetektől fogva bekapcsolódott a könyvvizsgálók érdekképviseletébe: először mint a könyvvizsgálók egyesületének Baranya megyei ügyvivője, majd 1997-től haláláig az MKVK Baranya megyei elnöke, két cikluson át az országos elnökség tagja volt. Maximálisan kiállt a megye könyvvizsgálói mellett, érdekeiket hangsúlyosan védte minden egyes elnökségi ülés alkalmával. Igyekezett a megye könyvvizsgálóit a szakmai rendezvények mellett egyéb programokkal is összefogni, közösségé formálni. Többek között ezért is volt olyan jó elnök.
A könyvvizsgálókat nemcsak szakmai alapokon, hanem társasági szinten is össze tudta fogni. Töretlen lelkesedéssel és nagy sikerrel szervezett könyvvizsgáló bálokat, kulturális rendezvényeket, kirándulásokat. Ő kezdeményezte és rendezte az első Országos Kamarai Sportnapokat is 2007-ben Harkányban.
1986 óta okleveles könyvvizsgáló. Szaktudását elmélyítendő pénzintézeti és költségvetési minősítést szerzett. A kötelező kamarai továbbképzések, konzultációk és konferenciák rendszeres előadója volt.
Zimonyi Józsefet tavaly nyáron tragikus hirtelenséggel, 58 éves korában veszítettük el.
Az életműdíj kitüntetését felesége, Zimonyiné Czipó ldikó vette át.
 

A Díjazó Testület július 5-i ülésén ugyancsak egyhangúlag döntött arról is, hogy az aktív kamarai tagok közül Dr. Ujvári Gézának ítéli oda az életmű díjat. A jó hírt a bizottság elnöke még ezen a napon a kórházi betegágyánál közölte Ujvári úrral, akinek jól esett a kamara figyelmessége, az elismerés, de sajnos az ünnepélyes díjátadást már nem érhette meg. 58 éves korában, július 9-én elhunyt.

Dr. Ujvári Géza a Budapesti Pénzügyi és Számviteli Főiskolán szerezte meg első, üzemgazdász diplomáját 1974-ben ipar szakon, a közgazdász tanárit pedig négy év múlva Közgazdaságtudományi Egyetemen, ahol 1981-ben doktorált. 1990-től okleveles könyvvizsgáló.
Hat éven át a PSZF salgótarjáni tagozatának pénzügyi tanszékén tanított, majd egy évig a Nógrád megyei Tanács Pénzügyi Osztály, 17 éven keresztül pedig az egyetem számviteli tanszékén dolgozott adjunktusként. 2007-től haláláig az Audit Consulting Kft. ügyvezetője volt, ahol az oktatási tevékenysége mellett folyamatosan végzett könyvvizsgálói, tanácsadási és számvitelszervezési munkákat.
Az MKVK oktatási bizottságának elnökeként, később pedig oktatási alelnökként megújította a könyvvizsgálók képzési rendszerét. Aktívan részt vállalt a tananyagfejlesztésekben és az oktatásban is előadásokat tartva a kamara főváros és a vidéki szervezeteiben.
Nagyon sokat publikált, szinte minden évben megjelentek írásai a konszolidálás, az átalakulás témaköréből, illetve a mérlegképes könyvelők továbbképzési anyagaként a számvitel és az adózás aktuális kérdéseiről, valamint a Számadó című szakfolyóiratban is rendszeresen jelentek meg cikkei.

Felkészültsége, életpályája és emberi magatartása méltó a díj névadójának emlékéhez.
Az életműdíj kitüntetését felesége, Ujváriné Dr. Melich Katalin vette át.


 

Kapcsolódó anyagok

Betöltés...
X