Figyelem! Archivált tartalom. Lehet, hogy már nem aktuális.

A Könyvvizsgálói Közfelügyeleti Bizottság 2011. évi munkaterve

A Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói tevékenységről, valamint a könyvvizsgálói közfelügyeletről szóló 2007. évi LXXV. törvény (a továbbiakban: könyvvizsgálói törvény vagy Kkt.) 2008. január 1-jei hatálybalépésével megalakult Könyvvizsgálói Közfelügyeleti Bizottság (a továbbiakban: Bizottság vagy KKB) a könyvvizsgálói törvény előírásának eleget téve december 31-ig közzéteszi a következő évre szóló munkatervét a Magyar Könyvvizsgálói Kamara (a továbbiakban: Kamara) és a Nemzetgazdasági Minisztérium honlapján.

 

A Kkt. által meghatározott általános cél a működés negyedik évére sem változik. A Bizottság törekvése hozzájárulni a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység átláthatóságához, ellenőrizhetőségéhez, és ezen keresztül segíteni a közérdek megfelelő érvényesülését. A könyvvizsgálói törvény 2010. évi módosítása következtében azonban a korábbiakhoz képest új hangsúlyok jelentkeznek a következő évi munkában.

A Bizottság felelőssége mellett a Kamara közreműködésével működtetett közfelügyeleti rendszernek továbbra is feladata, hogy vizsgálja és értékelje

  • a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység végzésének engedélyezési, a kamarai nyilvántartási rendszerét,
  • a magyar nemzeti könyvvizsgálati standardok, a kamara etikai szabályzata, valamint a belső minőség-ellenőrzésre vonatkozó nemzeti standardok kialakítását és elfogadását,
  • a szakmai továbbképzési és a minőségbiztosítási rendszer működését, és
  • a fegyelmi eljárásokat.

A Kkt.-ban nevesített és visszatérően jelentkező feladatok mellett 2011 legfontosabb kihívása a közérdeklődésre számot tartó gazdálkodók jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálatát ellátó kamarai tag könyvvizsgálók, könyvvizsgáló cégek minőségbiztosítási rendszerének kiépítése és a KKB közvetlen irányítása mellett megvalósuló ellenőrzések megkezdése lesz.

Ugyancsak új feladatot jelent a Kkt. módosítása következtében a más államok illetékes hatóságaival való együttműködés feltételrendszerének megteremtése és a már ismert együttműködési igények kezelése.

A KKB működésének negyedik évében jelentkező feladatai a fentieket is figyelembe véve több forrásból erednek:

  1. A könyvvizsgálói törvényből adódó új és folyamatban lévő vizsgálatok
  2. A 2010. évi munkaterv végrehajtásáról szóló beszámolóban összegzett, a 2010. évben végzett vizsgálatok tapasztalatai alapján szükségessé váló ismételt ellenőrzése
  3. A szabályozás változásaiból adódó feladatok
  4. A pénzügyi beszámolásban érdekelt hazai szereplőkkel és a külföldi szakmai szervezetekkel való további kapcsolatépítés
  5. A Bizottság működésének minden évében elvégzendő egyéb feladatok

A fent kifejtetteknek megfelelően, a Bizottság részletes munkaterve a 2011-es évet illetően a következő. 

1. A könyvvizsgálói törvényből adódó új és folyamatban lévő vizsgálatok

A Bizottság a Kamara felvételi eljárásával, nyilvántartásával kapcsolatos áttekintő vizsgálatot már folytatott a korábbi években, azonban a témát 2011-ben ismét napirendre kívánja tűzni. Folytatódik a továbbképzési rendszer értékelése is. A könyvvizsgálók továbbképzésének, a kreditpontok kialakításának, jóváhagyási rendszerének vizsgálatát 2011 első félévében tervezi a Bizottság, a mellett, hogy továbbra is közvetlen tapasztalatszerzésen alapuló áttekintést tervez a 2011. évi továbbképzések tekintetében.

2. A 2010. évi munkaterv végrehajtásáról szóló beszámolóban összegzett, a 2010. évben végzett vizsgálatok tapasztalatai alapján szükségessé váló ismételt ellenőrzése

A KKB az elmúlt évben áttekintette a közérdeklődésre számot tartó gazdálkodók jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálatát ellátó könyvvizsgáló cégek átláthatósági jelentéseivel kapcsolatos kamarai tapasztalatokat. A tapasztalatok alapján, a téma napirenden tartása indokolt, és a 2011. évben ismételt vizsgálat szükséges a helyzet újraértékelése érdekében.

A KKB 2010-ben megvizsgálta a Kamara fegyelmi eljárásai során hozott határozatait. A vizsgálat során tapasztaltak alapján a könyvvizsgálói törvény módosítására tett javaslatot az illetékes miniszternek, amelynek következtében a könyvvizsgálói törvény fegyelmi eljárásokkal kapcsolatos szabályai módosultak. Az új szabályok alapján hozott fegyelmi határozatok, valamint a módosult etikai szabályzat ismételt áttekintést igényelnek 2011-ben, amelynek indokául szolgál az IFAC új etikai kódexének hatálybalépése is.

A Bizottság 2010-ben megvizsgálta a közérdeklődésre számot tartó gazdálkodók, azaz a tőzsdén jegyzett társaságok, valamint a valamint a hitelintézetek, és az 5 milliárd forint mérlegfőösszeget meghaladó biztosító társaságok könyvvizsgálóinál lefolytatott minőség-ellenőrzéseket. Az eredmény megerősítette a Bizottságot abban, hogy ez utóbbi gazdálkodókat is szükséges lenne a közérdeklődésre számot tartó gazdálkodók közé sorolni. A Bizottság 2011-ben ismételten javasolni fogja az illetékes miniszternek a közérdeklődésre számot tartó gazdálkodók körének kibővítését.

3.  A szabályozás változásaiból adódó feladatok

A könyvvizsgálói törvény 2010. évi módosításának egyik legfontosabb eleme a közérdeklődésre számot tartó gazdálkodók jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálatát ellátó kamarai tag könyvvizsgálók, könyvvizsgáló cégek független ellenőrökkel történő minőség-ellenőrzése. Az új szabályok alapján az említett könyvvizsgálók és könyvvizsgáló cégek minőség-ellenőrzése a KKB közvetlen irányítása mellett fog megvalósulni 2011. július 1-jétől. A rendszer kialakításával kapcsolatos feladatok, beleértve a független ellenőrzés feltételeinek megteremtését, 2011 első félévében esedékesek. A törvényi szabályozás értelmében a független ellenőrökkel végzett minőség-ellenőrzés az eddiginél szorosabb együttműködést igényel a Kamara és a Bizottság között. A Kamarával közösen ki kell alakítani többek között a közérdeklődésre számot tartó gazdálkodók jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálatát ellátó kamarai tag könyvvizsgálók és könyvvizsgáló cégek vonatkozásában teljesítendő adatszolgáltatással kapcsolatos eljárást, ki kell dolgozni a minőség-ellenőrzés módszertanát, tisztázni kell a finanszírozási kérdéseket és természetesen mindezek fényében ellenőrzési tervet kell készíteni. A független ellenőrök kiválasztása és oktatása is az új feladat centrumában áll. A minőség-ellenőrzéssel kapcsolatos előzetes munkálatokat követően a konkrét ellenőrzésekre 2011 második felében kerülhet sor.

A könyvvizsgálói törvény másik nagyléptékű változása az volt, hogy 2010. november 20-tól a Bizottság lett a más államok közfelügyeleti testületeivel folytatott nemzetközi együttműködés tekintetében kijelölt szerv. Az új feladat új kihívásokat állít a KKB elé. Az egyes harmadik országok, mint például az Amerikai Egyesült Államok közfelügyeleti hatóságával folytatott együttműködés kereteinek kialakítása lesz a 2011. évi bizottsági munka egyik hangsúlyos pontja.

4.  A pénzügyi beszámolásban érdekelt hazai szereplőkkel és a külföldi szakmai szervezetekkel való további kapcsolatépítés

A Bizottság Magyarország EU-s elnökségéből eredő feladataival összefüggésben az eddigieknél is fontosabbnak tartja a nemzetközi együttműködést az európai uniós tagállamok közfelügyeleti hatóságaival. A KKB a Könyvvizsgálói Közfelügyeleti Testületek Európai Csoportja (European Group of Auditors’ Oversight Body - EGAOB) plenáris, és annak jövőjével foglalkozó alcsoporti ülésein rendszeresen képviselteti magát a jövőben is, szorosabbra fűzve a kapcsolatot a tagszervezetekkel.

A Bizottság IFIAR tagságából eredő jogait és kötelezettségeit teljesítve 2011-ben részt kíván venni a Fórum két plenáris ülésén, és a független minőségellenőrzéssel (inspekcióval) foglalkozó workshopján. Ez utóbbi az új minőség-ellenőrzési rendszer felállításával kapcsolatos tapasztalatszerzés miatt is kiemelt figyelmet érdemel.

Az angol közfelügyeleti hatósággal (FRC) ápolt jó kapcsolat következtében az FRC felajánlotta segítségét a független ellenőrök képzéséhez, így lehetőség nyílik majd az Egyesült Királyságban már jól működő inspekciós rendszerrel kapcsolatos tapasztalatok megismerésére.

5.  A Bizottság működésének minden évében elvégzendő egyéb feladatok 

A Bizottság minden évben elkészíti tevékenységéről szóló éves beszámolóját, amelyet a tárgyévet követő év március 31-ig nyilvánosságra hoz. A 2010. év végét illetően a Bizottság feladata lesz a 2011. évi munkaterv összeállítása és nyilvánosságra hozatala.

A Bizottság folyamatosan nyilvántartja a könyvvizsgálói szerződések megszüntetésével kapcsolatban hozzá érkező bejelentéseket, a könyvvizsgálókkal szemben hozzá érkező panaszokat, és szükség esetén megteszi a kellő intézkedéseket.

 

 

Kapcsolódó anyagok

Betöltés...
X