Tájékoztató

Tisztelt Konferencia Résztvevő!

  

Tisztelettel köszöntöm a XXVIII. Országos Könyvvizsgálói Konferencia részvevőjeként!

A rendkívüli helyzetre is tekintettel néhány pontban szeretnénk összefoglalni a konferencia tudnivalóit, az Ön és a konferencia részvevői biztonságának biztosítása érdekében.

Témakörönként:

Helyszíni részvétellel kapcsolatos védelmi intézkedések
Koronavírus (CoViD-19) teszt a konferencián
Kreditpontok a szakmai továbbképzésben
Online közvetítés
Interaktív előadások - Zoom felületen
Ingyenes e-aláíró tanúsítvány
Étkezés
Borkostoló, gálavacsora, tombola

  

  

Helyszíni részvétellel kapcsolatos védelmi intézkedések

A szervezők rögzítik, hogy mindenki saját felelősségére vesz részt a konferencián, megbetegedés esetén a kamarával szemben bárminemű követeléssel fellépni nem lehet.

A szervezők feladata a szükséges és lehetséges védőintézkedések megtartása, amely során:

  • Létszám: A konferencia szervezői a maximális létszámot 200 főben határozták meg. A konferencia mindhárom napon egy szekcióban folyik, így a részvevő azonos helyen foglalhat helyet. A terem berendezésével igyekszünk védőtávolságokat is kijelölni, kérjük, azt tartsák tiszteletben.
  • A szervezők a fogadások időpontjában maszkban és kesztyűben dolgoznak, az aláírás során az aláíró tollakat minden résztvevő megkapja, kérjük azt a másnapi aláírás során hozzák magukkal.
  • Mindhárom napon a jelentkezési lap aláírásakor hőmérsékletmérés is történik, 37 °C-nál megismételjük a mérést, 37,5 °C felett nem vehet részt az aznapi rendezvényeken.
  • A konferencia tasakban 3 db védőmaszk kerül elhelyezésre, kérem, azokat lehetőség szerint viseljék. A szervezők az adott helyzet függvényében elrendelhetik a maszkok kötelező viseletét. Kérem, erre felkészülve további maszkokat hozzanak magukkal.
  • Kérjük, az üdvözlések érintkezéssel járó korábbi megszokott módját lehetőleg kerüljék el.
  • Kérjük, hogy kitöltve hozza magával a jelentkezés visszaigazolásakor kapott COVID-adatlapot, mert annak kitöltése nélkül nem vehet részt a konferencián. Az adatlapokat az adatvédelmi szabályoknak megfelelően kezeljük, a konferenciát követő 14. napon megsemmisítjük.
  • A konferencia helyszínén fertőtlenítő kerül elhelyezésre, kérem, azt minimum 4 óránként használják. Kérés esetén gumikesztyűt tudunk biztosítani a résztvevőknek.
  • A helyszínen számos fénykép készül, amelynek készítéséhez a résztvevő a napi jelenléti ívek aláírásával hozzájárul. (A fényképek emellett segíthetnek az esetleges kontaktkutatásban.)
  • A koronavírusról a https://tasz.hu/koronavirus web oldalon olvashatnak további információkat.
  • Kérjük, a vírusradar applikáció letöltését a telefonjukra a https://virusradar.hu/ oldalról és a konferencia időtartama alatt működésének biztosítását.

A szervezők a jelen tájékoztatóban rögzítetteken kívül is a helyszínen külön a konferenciarésztvevők védelme érdekében egyéb intézkedéseket is foganatosíthatnak, amelyet a részvevőknek be kell tartani. Amennyiben a résztvevő a kért védelmi intézkedést nem tartja be, úgy a konferenciáról kizárható, amely esetében a részvételi díjra a szervezők igény tartanak.

Kérjük, aki bármilyen romlást, vagy szokatlan változást érez egészségi állapotában, az a szervezők felé jelezni szíveskedjen.

  

Koronavírus (CoViD-19) teszt a konferencián

Lehetőség van COVID-19 teszt vizsgálatra, ahol a minta laboratóriumba érkezését követő 24 óra múlva kapjuk meg az eredményt. Az eredmény azt mutatja, hogy a részvevő jelenleg COVID-19 fertőzött vagy sem. A tesztelés ára 5.310 Ft, amely a részvételi díjjal (vagy azt követően külön) kiszámlázásra kerül. A tesztelést akkreditált laboratórium végzi vénás vérből. Nem szükséges éhgyomorral érkezni a teszthez.

Lehetőség van arra, hogy olyan tesztet végezzenek el, amely megmutatja, hogy átesett-e COVID-19 fertőzésen, ennek várható ára 5.530 Ft. (Az árváltoztatás jogát fenntartjuk.)

A két külön vizsgálathoz 2 külön vénás vér levétele szükséges, az ár pedig összeadódik, azaz 10.840 Ft. A tesztelés során az akkreditált laboratórium további személyes és egészségügyi  adatokat fog kérni.

A teszt eredménye Önhöz és a konferenciaszervezők által meghatározott email címre fut be, akik felhatalmazottak a szükséges lépés megtételére. A tesztelő laboratórium pozitív eredmény esetén értesíti a hatóságokat, a bővebb információ az adatvédelmi tájékoztatóban kerül közlésre.

Kérjük, figyelmesen elolvasni és aláírni a - vizsgálatot megelőzően - a Kamara külön adatkezelési tájékoztatóját, mely tartalmazza az egészségügyi és személyazonosító adatok Kamara általi kezelésébe történő beleegyezést, továbbá az adatkezelés célját, helyét, időtartamát, valamint az adatokat megismerő személyét is.

A tesztelés időpontja:
2020.szeptember 2.    Visegrád                09.00-11.00
2020.szeptember 3.    Visegrád                08.30-10.00

A szervezők a teszteredmények ismeretében döntenek a további intézkedések megtételéről.

  

Kreditpontok a szakmai továbbképzésben

A konferencián résztvevők kreditpontot szerezhetnek a szakmai továbbképzés keretein belül. A konferencia mindhárom napján van jelenléti ív, összesen 6 kreditpont került megadásra, abban az esetben, ha mindhárom napon részt vesz, és ezt aláírással igazolja. Arányosan eltöltött napok számával, arányos kreditpont kerül jóváírásra. A konferencia kreditpontjai valamennyi minősítéshez felhasználhatóak. Azon Kollégák, akik a Metrum Referencia program klubnapon vesznek részt és a 0. napra nem jelentkeztek be, csak abban az esetben vehetnek részt a 0. nap rendezvényein, ha a helyszínen a kreditpont lapot aláírják és 8.000 Ft befizetési kötelezettséget vállalják egy adatlap kitöltésével.
A Metrum Referencia Klubnapon résztvevők számára is kötelező előírás a hőmérséklet mérése és tesztelése, illetve a foganatosított szabályok betartása.

  

Online előadások megtekintése

Az idei konferencia személyes és online részvételre is lehetőséget biztosít. A konferencia programjában az online közvetítésben szereplő és interaktív kérdésekkel bővített előadásokat ikonokkal jelöltük az előadás címe mellett.

Azon Kollégák, akik online közvetítésre jelentkeztek be, a YouTube csatornán keresztül tudják az egyes előadásokat megtekinteni, bejelentkezést követően:

  • el kell navigálni a https://konferencia.mkvkok.hu/ weboldalra
  • a megjelenő felületen kérjük, jelentkezzen be
    • a kamarai azonosító számával, illetve a regisztrációkor használt e-mail címével.
    • még nem kamarai tag esetében a Hallgató, vagy mentori időszakát töltő, vagy külön szerződött megrendelő külön azonosítószámot kap, ebben az esetben is az e-mail címe lesz a másodlagos azonosító.
  • sikeres bejelentkezést követően megjelenik a közvetítés felülete, ahol, egymás alatt lesznek az egyes blokkok YouTube dobozai (mindig a legfrissebb legfelül).
  • Kattintásra tudja elindítani az online közvetítést.

Az online előadásra be nem jelentkezett Kollégák az előadásokat nem tudják megtekinteni.

  

Interaktív előadások - Zoom felületen

A konferencia alatt, a programban megjelölt előadásnál biztosítjuk a hozzászólás lehetőségét. A zoom felület minden nap más, a résztvevőknek e-mail éresítésben megküldött, a böngészőbe bemásolható linkről érhető el. A konferencia szervezők a résztvevő hangját lehalkítja, a részvétel csak chateket engedélyezi. A konferencia szervezői fenntartják a jogukat, hogy nem megfelelő kommentek esetén, a résztvevőt a felületről kizárja.

A zoom-ot azon Kollégák is használhatják, akik a konferencián személyesen részt vesznek.

  

Ingyenes e-aláíró tanúsítvány

Cégjegyzésre alkalmas e-aláíró tanúsítvány regisztrálására lesz lehetőség ingyenesen a konferencia időtartama alatt a Netlock Kft. kiállítói standján. A regisztráció néhány percet vesz igénybe, személyazonosítást igazoló okmányra (személyi igazolvány vagy útlevél) és egy mobiltelefonra van mindössze szükség hozzá. A NETLOCK SIGN felhőből elérhetőe-aláíró szolgáltatás, kényelmes, egyszerű és bárhonnan könnyedén elérhető e-hitelesítési megoldást kínál.

  

Étkezés

Jelenleg svédasztalos megoldással működik az étkeztetés, a szálloda további kiszolgáló pultokkal csökkenti a torlódási lehetőségeket. A felszolgálások maszkban történnek, a személyzet minden nap hőmérséklet-mérés teszten vesz részt a munkába állás előtt. Az étkezés során kérem, kerüljék a torlódásokat, figyeljenek magukra és egymásra.

  

Borkostoló, gálavacsora, tombola

A borkostoló sajt és csoki kombinácijával kerül megtartásra. A gálavacsora zenéje – a védőintézkedések figyelembevételével – DJ segítségével zajlik. Nyolc fős asztalok kerülnek kialakításra, amely során lehetőség van asztaltársaságok alakítására, az asztaligényeket a helyszínen Kercsov-Farkas Krisztinának kell leadni. A gálavacsorát könnyed szórakoztató műsor színesíti.
A szervezők bármilyen tombola felajánlást elfogadnak a gálavacsorára.

A jelenlegi konferencia megtartása kellő összefogást, fegyelmet, az óvórendszabályok maradéktalan betartását igényli. Kérem, ne vegye senki zaklatásnak a gyakori hőmérsékletmérést, a kézfertőtlenítésre vagy a maszkviselésre történő felkéréseket.

Kollégáimmal együtt bízunk abban, hogy szakmailag feltöltődve, számos új ismeretek megszerzésével, egészségesen térnek  haza.


Szíves támogató megértésükben bízva,


dr. Hegedűs Mihály
a szervező bizottság elnöke

  

Betöltés...
X