Figyelem! Archivált tartalom. Lehet, hogy már nem aktuális.

Tájékoztatás a kamara 2020. évi tervezett szakmai és nemzetközi feladatairól

A Magyar Könyvvizsgálói Kamara Elnöksége 2020. január 24-ei ülésén megtárgyalta és tudomásul vette a szakmai alelnök tájékoztatását a kamara 2020. évi tervezett szakmai és nemzetközi feladatairól (4/2020. (01.24.) számú határozat).

  

A.    Általános szakmai feladatok

2020-ban a kamara előtt álló legfontosabb általános szakmai feladatokat a következőkben határoztuk meg:

  1. Általános célkitűzésként a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Szakértői Bizottsága (továbbiakban: „SzB” vagy „Szakértői Bizottság”) folytatja azt az előző évben már elkezdett munkát, amellyel növelni kívánja azoknak a szolgáltatásoknak a színvonalát, hatékonyságát, szakszerűségét és gyorsaságát, amelyekkel a kamara segíteni és támogatni tudja a kamarai tagok munkáját, a nemzeti könyvvizsgálati standardok követelményeinek megfelelő könyvvizsgálatok megvalósítását:
     
    • A könyvvizsgálók szélesebb körét érintő, általuk felvetett vagy a Szakértői Bizottság által fontosnak ítélt témákban az egységes szakmai megítélésre vagy eljárásra vonatkozó szakmai állásfoglalások kidolgozása és közzététele a honlapon, illetve a Könyvvizsgálók lapjában. (Az előterjesztés időpontjában már folyamatban lévő, kidolgozás alatt álló ide tartozó témákat a B. fejezet 7. pontjában részletezzük.)
    • Könyvvizsgálati szakmai módszertani útmutatók, segédletek kidolgozása és kiadása (külső szakértők bevonásával). Korábbi döntések alapján már 2019-ben is kiemelt feladatának tekintette az SzB a kis- és középvállalkozások könyvvizsgálatának elvégzését, a könyvvizsgálati standardok e területen való sajátos alkalmazását segítő módszertani útmutató közreadását, mely feladat keretében két nagyobb projekt is megkezdődött az előző évben. Ennek a két alább megnevezett projektnek a befejezését 2020-ban tervezzük, míg a hasonló jellegű más kisebb ez évre tervezett feladatainkat a „B. Konkrétan elhatározott szakmai és nem szakmai operatív feladatok” között is részletezzük:
      • A kis- és középvállalkozások könyvvizsgálatának IFAC által 2018-ban aktualizált módszertani útmutatóját (“Guide to Using ISA-s in the Audits of Small and Medium-Sized Entities”, röviden “IFAC SME Audit Guide”) a Szakértői Bizottság 2019-ben lefordíttatta. A fordítás véglegesítésére 2020 elején kerül sor, mely szakmai anyag ezt követően az elnökség tájékoztatása mellett felkerül a honlapra a Tudástárba. Hasonlóan részletes és terjedelmes könyvvizsgálati és módszertani útmutató a KKV szektor vonatkozásában magyar nyelven eddig még nem jelent meg, ezért ez hiánypótló kiadványként értékelhető, azzal együtt is, hogy a standardfordításokhoz hasonlóan az angol nyelvről magyarra való fordítás miatt a nyelvezete kevésbé gördülékeny.
      • A Szakértői Bizottság a 2019-es munkatervében foglaltak szerint előző évben megtette az előkészületeket és felkért egy szakértői-szerzői munkacsoportot a KKV-k könyvvizsgálati kézikönyvének a kidolgozására.  Ez a módszertani útmutató megfelelő kiegészítése lesz az előző pontban említett IFAC kiadványban foglaltaknak (mely a könyvvizsgálati standardok követelményeinek a KKV-kra való alkalmazása felől közelít a témához). A kidolgozás alatt lévő KKV kézikönyv pedig egy esettanulmányon keresztül, gyakorlatias módon mutatja majd be a könyvvizsgálat megtervezését, a kockázatbecslés folyamatát, egyes számlaegyenlegek vonatkozásában a munkaprogramot és az az alapján elvégzendő audit eljárásokat, teszteléseket, munkalapokkal együtt. A munka komplexitása, a szerzői munkacsoport leterheltsége és a szakmai lektorálás időigénye miatt legjobb becslés szerint is az év második felében készülhet el ez a kézikönyv.
    • Könyvvizsgálói jelentésminták készítése és közreadása. Ez a feladat az előző évhez hasonlóan, 2020-ban is a felmerülő sajátos területeken mutatkozó igények alapján az SZB által szükségesnek ítélt további új jelentésminták kidolgozását vagy aktualizálását jelenti. (Ezzel kapcsolatban a már ismert ez évi tennivalókról lásd a B. fejezet 4. és 5. pontjában foglaltakat.) A könyvvizsgálói jelentésminták átfogó felülvizsgálatát a bizottság az idén nem tartja szükségesnek.
       
  2. Kiemelt feladatok lesznek 2020-ban is a Nemzetközi Könyvvizsgálati Standardok (továbbiakban: „ISA”) változásainak nyomon követése, a változások szükség szerinti átvezetése a Magyar Nemzeti Könyvvizsgálati Standardban, (továbbiakban: „MNKS”), illetve a Szakértői Bizottság döntésétől függően esetlegesen újabb módosuló nemzetközi standardok lefordítása és hazai implementálása. Ebben a körben a 2019. évben már elkészült ISA 2501 (felülvizsgált) Nemzetközi Könyvvizsgálati Standard fordításának a véglegesítését és kiadását tervezzük 2020-ban. E mellett a bizottság fontosnak tartja a módosított MNKS gyakorlati alkalmazásának elősegítését, a standardváltozások tartalmának és összefüggéseinek a megértését célzó szakmai támogatás nyújtását is a tagságnak.
    • 1 ISA 250 (Revised) Consideration Of Laws And Regulations In An Audit Of Financial Statements (250. témaszámú (felülvizsgált) nemzetközi könyvvizsgálati standard Jogszabályok és szabályozások figyelembe vétele a pénzügyi kimutatások könyvvizsgálatánál
       
  3. A könyvvizsgálati standardokon kívüli, könyvvizsgálók által végezhető nem könyvvizsgálati szolgáltatások (átvilágítási, egyéb bizonyosságot nyújtó, valamint kapcsolódó szolgáltatások) nyújtására vonatkozó nemzetközi standardok magyar nemzeti standardokként való implementálása körében két, eddig még soha le nem fordított standard, az ISAE 34022, ISAE 34103 lefordíttatásáról született döntés már korábban. Ezeknek a standardoknak – a 2019-es év tervének megfelelően – tavaly megtörtént a lefordíttatása. A fordítások véglegesítése, majd az elnökségi, valamint a közfelügyeleti hatóság általi jóváhagyása és ezt követően magyar nemzeti standardokként való implementálása szintén 2020-ban fog megvalósulni.
    • 2 ISAE 3402: International Standards on Assurance Engagements (ISAE) 3402 Assurance reports on controls at a service organization (3402 témaszámú Bizonyosságot nyújtó szolgáltatásokra szóló megbízásokra vonatkozó nemzetközi standard - Szolgáltató szervezetnél működő kontrollokra vonatkozó bizonyosságot nyújtó jelentések)
    • 3 ISAE 3410: International Standards on Assurance Engagements (ISAE) 3410 Assurance Engagements on Greenhouse Gas Statements (3410. témaszámú Bizonyosságot nyújtó szolgáltatásokra szóló megbízásokra vonatkozó nemzetközi standard - Bizonyosságot nyújtó megbízások az üvegházhatású gázok kibocsátásával kapcsolatos könyvvizsgálói nyilatkozatról)
       
  4. A könyvvizsgálókra vonatkozó etikai normák változásainak folyamatos figyelemmel kísérése szintén fontos kamarai feladat, ezért már 2018-ban döntés született arról, hogy az IESBA könyvvizsgálókra vonatkozó etikai kódexének nemzetközi viszonylatban 2019 közepétől hatályos (átfogó felülvizsgálat utáni) szabálykönyvét a kamara lefordíttatja magyar nyelvre. A teljes fordítás 2020-ban elkészül és várhatóan az I. negyedévben a kamara elnöksége elé visszük, majd ezt követően a kamara honlapján kihirdetésre kerülhet.
     
  5. Az SzB folyamatosan figyelemmel kíséri a szakmai tagozatok működését és a feladatkörével összefüggő témákban szakmai támogatást nyújt a tagozatoknak. Az SzB a kamara bizottságaival, a tagozatokkal együttműködve, véleményezési, észrevételezési jogával élve, figyelemmel kíséri mindazokat a kiadványokat, módszertani útmutatókat, segédleteket, állásfoglalásokat, szabályzatokat, amelyek az MKVK nevében kiadásra kerülnek.
     
  6. Vélemény formálása a Számviteli törvény, a könyvvizsgálatról szóló törvény vagy más, a könyvvizsgálói szakmát érintő jogszabályok tervezett módosításairól, valamint a könyvvizsgálattal vagy számvitellel kapcsolatos jogszabályok módosításának kezdeményezése. A Pénzügyminisztériummal/Közfelügyeleti hatósággal folytatott előzetes szakmai megbeszéléseink alapján 2020-ban a kamara kezdeményezi a Kkt. (2007. évi LXXV. törvény), illetve ehhez kapcsolódóan a kamarai szabályzatok módosítását, aminek az egyik fő célja a könyvvizsgálói tevékenység, illetve a nem csak könyvvizsgáló által ellátható egyéb szakmai szolgáltatások egyértelmű elkülönítése lenne. Jelenleg a nem jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység nincs definiálva a törvényben és az nincs megfelelően elkülönítve azoktól az egyéb szakmai szolgáltatásoktól, amelyeket nem csak kamarai tag könyvvizsgáló végezhet. Így a szabályozás véleményünk szerint pontosítást igényel e tevékenységek tekintetében. A Kkt. módosítására vonatkozó javaslatok tervezetének kidolgozásában és a Pénzügyminisztériummal/Közfelügyeleti hatósággal való egyeztetésében a kamara főtitkára mellett elsősorban a szakmai alelnök és a szakmai főmunkatárs vesznek részt.
     
  7. A könyvvizsgálattal és a számvitellel kapcsolatos EU-s jogszabályok tervezett és tényleges változásainak nyomon követése, a szabályozással kapcsolatos véleményezések, állásfoglalások koordinálása. A tervezetek és az elfogadott változások megismertetése a Kamara tagjaival.
     
  8. A nemzetközi szervezetek szakmai munkájában való részvétel, a Kamara véleményének képviselete. Ezeket a feladatainkat részletesebben a „D. Nemzetközi tevékenység” címszó alatt ismertetjük.
     
  9. Szoros együttműködés az Oktatási bizottsággal, közreműködés a könyvvizsgálók éves kötelező továbbképzése témaköreinek kialakításában. Az elkészített kötelező oktatási tananyagok véleményezése.
     
  10. Továbbra is feladat a Konzultációs szolgálat hatékony működtetésének koordinálása. Szükség szerint kérni a tagozatok, illetve más bizottságok szakmai véleményét, ennek megfelelően bevonni a konzultációs tevékenységbe a tagozatok elnökségét a mindenkori, és a számukra releváns kérdések megválaszolásába.
     
  11. A kamara honlapja mellett a Szakma, illetve a Könyvvizsgálók Lapja c. szakmai folyóiratokban közérdekű szakmai információk folyamatos közzététele (elsősorban a „Könyvvizsgálat” című rovaton keresztül, rendszeresen tartalmas és időszerű publikációk megjelentetésével).
     
  12. A korrupció leküzdésével, a pénzmosás és terrorizmus finanszírozásának megakadályozásával kapcsolatos, a könyvvizsgálókat érintő kamarai feladatokban való részvétel.
     
  13. Az őszi Országos Könyvvizsgálói Konferencia szakmai témaköreire javaslattétel, a konferencia szakmai munkájában való közreműködés.
     
  14. A Minőségellenőrzési Bizottság SZMSZ-e III. fejezetének 28. pontjában foglaltakra tekintettel az SzB a Minőségellenőrzési Bizottsággal közös feladatként részt vesz a minőségellenőrzési kérdőívek rendes éves aktualizálásának munkájában, továbbá a minőségellenőrzési módszertani útmutató felülvizsgálatában és szükség szerinti átdolgozásában. A minőségellenőrök éves felkészítő továbbképzésén való részvétel formájában is együttműködünk a Minőségellenőrzési Bizottsággal a kamarai minőség-ellenőrzés szakmai standardokkal összhangban történő gyakorlatának a kialakításában.
    A Minőségellenőrzési Bizottság 2020. évi feladatai között tervezi az átalakulási vagyonmérlegek felülvizsgálatára vonatkozó könyvvizsgálati megbízások minőségellenőrzési kérdőívének a kidolgozását, mely munkában szintén jelentős szerepet vállal a Szakértői Bizottság a tervezett ellenőrzési kérdőív áttekintésével és véleményezésével.
     
  15. Igény szerint közreműködés az előző évi kamarai éves adatszolgáltatásból levonható tanulságok és tapasztalatok feldolgozásában és kiértékelésében, szakmai konzultációk nyújtása a 2020. évi adatszolgáltatással kapcsolatban.
     
  16. A kamara honlapján, a Szakértői Bizottság gondozásában fönt lévő szakmai anyagok (közlemények, útmutatók, jelentésminták stb.) éves rendszeres felülvizsgálata és a szükséges módosítások, archívumba helyezések, eltávolítások elvégeztetése nemcsak éves rendszerességgel, hanem eseti jelleggel is, szükség szerint.

  

B.    Konkrétan elhatározott szakmai és nem szakmai operatív feladatok

  

Az „A” fejezetben tárgyaltak mellett a Szakértői Bizottság az alábbi konkrét feladatok megvalósítását tervezi 2020-ban:

  1. A Szakértői Bizottság 2020. évi munkatervének kidolgozása és elfogadása.
     
  2. A Szakértői Bizottság 2020. évre vonatkozó költség tervének meghatározása a bizottság éves munkatervének megfelelően.
     
  3. A könyvvizsgálói munka követelményeire vonatkozó nemzetközi standardok, etikai normák, illetve az alkalmazást segítő módszertani szakmai anyagok magyar nyelvre való lefordíttatása. Ezekről a bizottsági feladatokról az „A” fejezet 2. és 3. pontjában szóltunk részletesen. Ezeken túlmenően sor kerülhet még az IFAC által már jóváhagyott újabb módosított standardok közül az ISA 5404  lefordíttatására, valamint már 2020-ban foglalkozni fogunk az IAASB által 2019. decemberben publikált, jelentősen módosított ISA 3155 (és a hozzá kapcsolódóan módosított 20 db másik ISA) lefordíttatásának és bevezetésének az előkészületeivel, de ezekről a feladatokról konkrét döntések ez ideig még nem születettek az SzB részéről.
    • 4 ISA 540 (Revised) Auditing accounting estimates and related disclosures (540. témaszámú (felülvizsgált nemzetközi könyvvizsgálati standard – Számviteli becslések és a kapcsolódó közzétételek könyvvizsgálata)
      5 ISA 315 (Revised 2019) Identifying and assessing the risks of material misstatements (315. témaszámú (felülvizsgált 2019) nemzetközi könyvvizsgálati standard - A lényeges hibás állítás kockázatainak azonosítása és felmérése

       
  4. A közúti áruforgalmi engedély kiadásához szükséges könyvvizsgálói nyilatkozat minták felülvizsgálata és átdolgozása
     
  5. Az egyes ágazati törvényekben (villamos-energia-, gáz-, távhőszolgáltatás) előírt számviteli szétválasztással kapcsolatos könyvvizsgálói jelentésminta kidolgozása és közreadása a kamara honlapján.
     
  6. Az átalakulások vagyonmérlegének könyvvizsgálatát segítő, 2018-ban kiadott módszertani útmutató aktualizálása és kiegészítése, tekintettel a közelmúltban történt néhány jogszabályi változásra és az azóta felmerült egyes gyakorlati kérdésekre.
     
  7. Folyamatban lévő szakértői bizottsági közlemények kidolgozása és közreadása a könyvvizsgálók részére való szakmai iránymutatás céljából az alábbi témákban:
    • Az egyes előzőekben említett energiaipari ágazatokban EU-s irányelv alapján előírt számviteli szétválasztással kapcsolatos könyvvizsgálói feladatok teljesítése, a könyvvizsgálói munka jellege és a kiadandó jelentés formája és tartalma. Ezzel kapcsolatban az energiahivatallal (MEKH) már 2019-ben megkezdődött a közös szakmai munka, mely az idén folytatódik. (Lásd még a C.3. pontnál.)
    • A társasházakkal kapcsolatos könyvvizsgálói feladatok jellege, hatóköre a társasházi törvényben foglaltakkal összhangban. Ennek a témakörnek az áttekintése 2019 végén megtörtént, melynek eredményeképpen a Szakértői Bizottság kialakította az álláspontját, melyről egy közlemény kiadását tervezi.
       
  8. A könyvvizsgálói jelentés elektronikus aláírására vonatkozó kamarai álláspont és szabályozás kidolgozásában való részvétel. Az ennek kapcsán szükséges MNKS módosítás kidolgozása és a módosított MNKS jóváhagyás utáni kihirdetése.
     
  9. Az SZB közreműködése annak tisztázásában, hogy az ESEF (European Single Electronic Format) kötelező előírásával összefüggésben a tőzsdei cégek könyvvizsgálata során a könyvvizsgálónak milyen feladatai és milyen jelentéstételi kötelezettségei vannak, illetve azt milyen formában kell teljesíteni.

  

C.    Együttműködéssel kapcsolatos országos és regionális célok, feladatok

  

  1. A kamara kiemelt partnereivel való együttműködési megállapodások alapján a könyvvizsgálók széles körét érintő kérdésekben szakmai egyeztetések lefolytatása, szükség és lehetőség szerint az érintett partner szervezetekkel közös közlemények kiadása.
     
  2. 2020-ban folytatjuk a már évekkel ezelőtt megkezdett együttműködést a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával (NAK). Idén január elején a NAK kezdeményezésére már sor került egy szakmai megbeszélésre, melyben kérték az MKVK segítségét a tervezett NAK szabályozás változása miatt a NAK részére szükséges speciális könyvvizsgálói jelentések sablonjaiban szükségessé váló módosítások kidolgozásában, melyre az év I. negyedévében kell sor keríteni.
     
  3. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatallal (MEKH) folytatott szakmai egyeztetések előrehaladott állapotban vannak és várhatóan 2020. első negyedévében megjelentetünk majd egy SZB közleményt arról, hogy az egyes energiaipari ágazatokban EU-s irányelv alapján előírt számviteli szétválasztási feladatok teljesítésének a könyvvizsgálók hogyan tudnak megfelelni és arról milyen formában és tartalommal kell jelentést tenniük.
     
  4. Együttműködési megállapodások megkötésének elősegítése, minden olyan országos hatáskörű szervezettel, amely elősegítheti a könyvvizsgálati szakma népszerűsítését, a könyvvizsgálói feladatok bővítését.
     
  5. Kapcsolattartás a helyi kamarai szervezetekkel. A helyi szervezetektől érkező szakmai kérdések, problémák megoldásában és megválaszolásában való segítségnyújtás.

  

D.    Nemzetközi tevékenység

  

  1.  A V4 országok (Visegrádi 4-ek) könyvvizsgálói kamaráinak soron következő éves tanácskozásán való részvétel.
     
  2. Részvétel az IFAC és az Accountancy Europe (a továbbiakban: „AE”) legfontosabb tagszervezeti ülésein. Ez 2020-ban jellemzően az AE taggyűlésein (3 alkalom) való részvételt foglalja magában. Illetve részvétel az IFAC 2020 novemberében Bécsben megrendezésre kerülő taggyűlésén.
     
  3. Az IFAC tagsági kötelezettségeknek való megfelelésre vonatkozó helyzetjelentésről szóló Akció terv soron következő teljes körű aktualizálása 2023-ban lesz esedékes.  A 2017. évben aktualizált Akció tervre vonatkozóan az IFAC által tett észrevételek figyelembevételével átdolgozott kamarai Akció terv 2018 végére készült el, melyről az első egyeztetésre az IFAC kezdeményezésére 2019 decemberében került sor. Ezzel kapcsolatosan 2020. évben várhatóan további egyeztetésekre kerül sor az IFAC-kal és ezt követően alakul ki az aktualizált változat, így az idén is foglalkoznia kell a kamarának ezzel a feladattal. Az Akció tervben való helyzetjelentés összeállítása tekintetében a Szakértői Bizottság koordinációs szerepet tölt be. Az egyes szakmai területekre (továbbképzés, etikai és fegyelmi ügyek, minőségellenőrzés) vonatkozó helyzetjelentés felmérése és kidolgozása a kamara illetékes bizottságainak jelentős szakmai közreműködését igényli.
     
  4. Mind az IFAC, mind az Accountancy Europe rendszeresen kér különböző szakmai témákban véleményt, illetve felméréseket készít megjelentetni kívánt szakmai kiadványokhoz, amelyekhez információt kér a tagszervezetektől, így a kamarától is. Ezeknek a kéréseknek a kamara a Szakmai alelnök irányításával és egyedi döntései alapján határidőben mindig eleget tett, így lesz ez 2020-ban is.
     
  5. Azokban az esetekben, amikor egy nemzetközi konferencia vagy szakmai találkozó címén érkező meghívásnak nincs lehetőségünk eleget tenni, akkor igyekszünk a rendelkezésre álló online lehetőségeket (webinar, telekonferenciák, e-mailek) kihasználva képviselni az MKVK érdekeit, véleményét, illetve ilyen módon tájékozódni utólag a rendezvény kimeneteléről.

  

Kapcsolódó anyagok

  

Betöltés...
X