Cikkajánló – Nyakunkon az e-fizetés határideje

A cikkajánlónkban Prof. Dr. Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkárának cikkére szeretnénk felhívni tagjaink figyelmét. Legkésőbb 2021. januártól minden online pénztárgéppel rendelkező kereskedőnek biztosítania kell valamilyen elektronikus fizetési megoldást vásárlói számára, a kereskedelmi törvény módosítása nyomán. Ez közel 60 ezer kereskedőt érint, akik az átálláshoz kapcsolódó döntéseik meghozatalához gyakran a könyvelőik, könyvvizsgálóik szakmai tanácsait kérik.

A törvénymódosítás hátterében egyrészt a készpénzhasználat visszaszorítása állt, hiszen a Magyarországon a forgalomban lévő készpénz mennyisége növekszik és hazánk a 3. legnagyobb GDP-arányos készpénzállománnyal bír Európában, amely rendkívül sokba kerül, s ezzel a lépéssel jelentős, előrejelzések szerint éves szinten akár 100 milliárd forintnyi megtakarítás érhető el.

Másrészről a törvény indokolása szerint fontos szempont, hogy a járványhelyzetben is jobb előnyben részesíteni az érintésmentes fizetési módokat. A koronavírus-járvány alapvetően módosította a fogyasztói szokásokat, a fizetési döntéseknél előtérbe kerül a biztonság kérdése. Azaz, ahol van online pénztárgép, ott lehessen is elektronikusan fizetni, érintőkártyákat használni, ezzel számottevően csökkentve a fizikai kontaktust a vevő és az eladó között, s ez mind a fogyasztónak, mind a kereskedőnek érdeke. A készpénzen ugyanis – a WHO vizsgálata szerint – a koronavírus akár kilenc napig is életképes maradhat.

„Milyen lehetőségekkel élhet az érintett, nagyjából 60 ezer kereskedő, milyen változást hozhat az üzletmenetben az e-fizetés?” A legfontosabb tudnivalókat a Magyar Bankszövetség főtitkára, Prof. Dr. Kovács Levente foglalta össze, Nyakunkon az e-fizetés határideje című szakmai cikkében. Átfogó kitekintést nyújt a könyvvizsgáló, könyvviteli szolgáltató kollégáink számára, annak érdekében, hogy felkészülten tudjanak ügyfeleiknek tájékoztatást nyújtani, kérdéseire választ adni. Megtudhatjuk cikkéből, milyen akadályai voltak eddig az elektronikus fizetés jelentősebb terjedésének, mely akadályok hárultak már el, hogyan jelentkezhet a fizetési szokások változása a kereskedőknél, illetve milyen költségekkel kell számolniuk. Az e-fizetésen ma már nem csak a bankkártyás fizetést értjük, több megoldás közül választhatnak a kereskedők, melyik lehet a megfelelő megoldás a forgalmi adatok, vásárlási csúcsok vizsgálata alapján.

Emellett a szerző felhívja az érintettek figyelmét, hogy az e-fizetéssel kapcsolatos ügyek intézését, a fejlesztéseket érdemes beütemezni még a karácsonyi vásárlások beindulása előtt.

A témához kapcsolódva, szakmai partnerünk a FINTELLIGENCE Pénzügyi Kultúra Központ edukációs videóját is ajánljuk figyelmükbe, amely a vásárlók igényeire és a kereskedők lehetőségeire is figyelemmel nyújt praktikus tanácsokat:    
  
e-Fizetés: Mi vár a kereskedőkre 2021. január 1. után?

  

Magyar Könyvvizsgálói Kamara

   

Betöltés...
X