IESBA Etikai Kódex

Jelen menüpontban található az IESBA által kiadott a „Nemzetközi etikai kódex kamarai tag könyvvizsgálóknak (a nemzetközi függetlenségi standardokkal egybefoglalva)” című kézikönyv 2021. január 1-jétől alkalmazandó magyar nyelvű változata, valamint a kézikönyv ezt követő változásainak magyar nyelvű fordításai. A kamara etikai szabályzata értelmében a kamarai tag könyvvizsgálók munkáját a jogszabályokban és a kamara szabályzataiban nem rendezett kérdések tekintetében a magyar nyelvre lefordított és a kamara honlapján megjelentetett IESBA Etikai Kódex határozza meg. 
Az IESBA Etikai Kódex magyar nyelvre lefordított egyes kiadványainak időbeli alkalmazását a kamara elnökségének vonatkozó határozataival összhangban jelenítjük meg az egyes kiadványok mellett.

Felhívjuk a figyelmet, hogy a standardok, valamint az IESBA Etikai kódex fent ismertetett induló állapotait követően időközben már bekövetkezett, vagy a jövőben bekövetkező egyes módosításai következtében az érintett standardoknak, illetve az IESBA Etikai kódexnek a módosításokkal egységes szerkezetben megtekinthető változatai mostantól kezdve nem ezen az oldalon, hanem a kamara által a tagjai részére díjmentesen biztosított Jogtár felületen a Könyvvizsgálói modul-ban, illetve a bárki által elérhető Netjogtár felületen érhetők el, időgépes lekérdezési lehetőséggel.


Letöltés

Dokumentum

Alkalmazandó

Forrás anyaga

A Kódex technológiával kapcsolatos felülvizsgálatai A részleteket lásd a dokumentum 50. oldalán lévő lábjegyzetben Final Pronouncement: Technology-related Revisions to the Code
A Kódexnek a megbízásért felelős munkacsoport fogalmával és a csoportkönyvvizsgálatokkal kapcsolatos felülvizsgálatai A részleteket lásd a dokumentum 38. oldalán lévő lábjegyzetben Final Pronouncement: Revisions to The Code Relating to The Definition of Engagement Team and Group Audits
Nemzetközi etikai kódex kamarai tag könyvvizsgálóknak (a nemzetközi függetlenségi standardokkal egybefoglalva), 2022. évi kiadás

2024. január 1-től,

illetve egyes részei 2025. január 1-jétől
(részleteket lásd a dokumentum 344. oldalán lévő lábjegyzetben)

Handbook of the International Code of Ethics – including International Independence Standards, 2022 Edition
Nemzetközi etikai kódex kamarai tag könyvvizsgálóknak (a nemzetközi függetlenségi standardokkal egybefoglalva), 2018. évi kiadás 2021. január 1-től

Handbook of the International Code of Ethics
for Professional Accountants - including
International Independence Standards,

2018 Edition

Betöltés...
X