XXIX. Országos Könyvvizsgálói Konferencia

Frissítés - Felkerült a honlapra a konferenciáról készített kedvcsináló videónk! Idén között huszonkilencedik alkalommal rendezte meg a kamara az Országos Könyvvizsgálói Konferenciát "Kihívások – sebességváltás – irányok" címmel, ahol a gyorsan változó környezetben adható válaszlépéseket vettük számba a könyvvizsgálói kockázatokat és a digitalizáció útjait felmérve. A konferenciának idén is a Thermál Hotel Visegrád szálloda adott helyt, azonban idén a szokásostól eltérő időpontban, 2021. szeptember 14-16. között, szeptember harmadik hetében találkozhattunk a könyvvizsgálat aktuális seregszemléjén. A már hagyománnyá vált „Nulladik nappal” indult a konferencia, szeptember 14-én. A visszajelzések alapján, a rendezvényen az előzetes várakozásokat felülmúló, több mint 380 fős létszámban megjelent résztvevők, érdekes és magas színvonalú előadásokat hallgathattak meg.

Kihívások – sebességváltás – irányok címmel

Beszámoló a konferenciáról

A konferencia az elmúlt időszak változásait, a könyvvizsgálói, számviteli szakemberek kihívásait veszi számba. E kihívásokra adott válaszok és alkalmazott megoldások megismerése és megosztása, a közös gondolkodás és a szakmai eszmecsere került a konferencia középpontjába. A program így kiemelten foglalkozik a változó könyvvizsgálati munkával, úgymint a digitalizáció és automatizáció hatásával és megváltozott kockázatokkal, a távmunka és távtanulás hatásával, a szakmát érintő adóhatósági digitalizációs irányokkal.

A konferencia fő napján, Dr. Hegedűs Mihály, a konferencia szervezőbizottságának elnöke, a plenáris ülés felvezető beszédében elmondta, hogy az elmúlt évtizedben a globális gazdasági válság hatásai, a pénzügyi botrányok, a COVID-19 megjelenése kemény kihívások elé állította a könyvvizsgálói szakmát is. A könyvvizsgálati módszertannak mindenkor alkalmazkodni kell a változásokhoz és az állandó sebességváltással a dinamikus változások ütemét is fel kell venni. A konferenciát Dr. Pál Tibor, a Magyar Könyvvizsgálói Kamara elnöke nyitotta, a kamara 5 éves programját és a középtávú jövőképét bemutató előadásával, melyben kitért a kamara előtt álló régi és új feladatokra, melynek alaptétele, hogy „a kamara nem cél, hanem egy eszköz a könyvvizsgálók kezében”.

Az elnöki köszöntőt követően Gion Gábor pénzügyekért felelős államtitkár és Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár előadásaival kezdődött a konferencia első napja. Az idei évben az előadássorozat nem került párhuzamos szekciók szétbontására, a két szekció, az általános és módszertani szekció megoszlott az első és a második napi programok között.
Az általános szekció Tölgyes András szekcióvezető megnyitójával indult. A plenáris ülést követő első előadói blokkban hallgathattuk meg a Pénzügyminisztérium képviseletében Mészáros László főosztályvezető, a Közfelügyelet képviseletében Tolnai Krisztián osztályvezető előadását. Az üzleti tervezés során alkalmazott mutatószámok értelmezéséről Szántó Gergely beszélt, a bankszektor nézőpontját Hegedűs Éva a Bankszövetség elnökségi tagja közvetítette. A jogértelmezési bizonytalanságokra dr. Klenanc Miklós ügyvéd világított rá. Az első napot pedig egy könnyedebb prezentációval és játékkal zárta Nagy József az e-világ viselkedéskultúrájáról.
A módszertani szekció kapott helyet a konferencia második napján Gábor Gabriella szekcióvezető szervezésében, ahol a kerekasztalok kapnak fő szerepet. A résztvevők több szakértő eszmecseréjét hallgathatták meg és tehették fel kérdéseiket.

Az öt éve még Nulladik napi „Cappuccino”-ként meghirdetett rendezvény, idén már egész napos Nulladik napi programokkal várta az érdeklődőket, amely az Informatikai Nap és a digitalizáció jegyében telt, Wessely Vilmos szekcióvezető szervezésében. A szakmai és kapcsolatépítésre lehetőséget adó programok sikerét mutatja, hogy több mint kétszáz résztvevő mélyíthette el tudását az informatikai tagozat szervezésében tartott könyvvizsgálati szoftverek bemutatóján. Nagy sikert arattak a könyvvizsgálati munka automatizálási lehetőségeiről, a digitális aláírásról tartott előadások is. A NAV képviseletében Mizsányi Attila és Czöndör Szabolcs tartottak előadást az elektronikus számlázásra való áttérés gyakorlati kérdéseiről. A nulladik nap során a számviteli szakemberek képzésében élen járó egyetemek is képviseltették magukat. A Corvinus Egyetemről Polyák Imre, Tarpataki Eleonóra és László Norbert előadásait hallgathattuk. A Budapesti Gazdasági Egyetemet Sándorné Prof. Dr. Kriszt Éva és Dr. Ország Adrienn képviselte mintavételi dilemmák témájú előadásával. Nagy érdeklődés kísérte Tusnádiné Ágoston Márta vezetésével megtartott kerekasztal beszélgetést, mely a könyvelő programok automatikus számla beolvasását járta körül.

A konferencia végén zajló pódiumvitán betekintést nyerhettek a résztvevők milyen hatással járt a könyvvizsgálati munkára a home office, digitalizáció, munkaerőhiány teremtette változások és milyen átmeneti és tartós változásokra számíthatunk a jövőben.

A kiegészítő programok sem maradtak el: a Nulladik napon a szakmai programot a Torma Pincészet bor- és csokoládé kóstolója követte. Szeptember 15-én, a konferencia fő napján a már hagyományosnak tekinthető gálavacsora sok tánccal és tombolával idén sem maradt el. A tombolán kisorsolt ajándékokat a könyvvizsgálók és a szponzorok ajánlották fel. A gálavacsora érdekes színfoltja volt Bábel Klára hárfaművész előadása. A jókedvet Maksa Zoltán humorista alapozta meg.

       

Tekintse meg az idei konferenciánkról készített kedvcsináló videónkat! Találkozzunk jövőre is!

  

   

SZEKCIÓVEZETŐK

Általános szekció:  Tölgyes András
Módszertani szekció:  Gábor Gabriella
MKVK Informatikai Nap: Wessely Vilmos

  
  

2021. szeptember 14. kedd – 0. nap

Online közvetítés*

      

8.45
10.00

Regisztráció

MKVK Informatikai Nap - MKVK Oktatási Központ Metrum Referencia Klubnap

10.00

11.00

IFAC ajánlás és a DigitAudit program kockázatbecslési eljárásai

Nyirati Ferenc KRISTÁLY-Audit Kft. | ügyvezető, módszertani fejlesztő

10.00

14.00

Metrum Referencia Klubnap

EBÉD: 12.00-12.30

Bővebb információ a programról  – Betelt a regisztráció

Szervező: MKVK Oktatási Központ Kft. | Helyszín: Kisterem

11.00

11.30

Könyvvizsgálati dokumentációk tárolásának biztonságtechnikájaTóth Gergely

Tóth Gergely  bajvan.hu (Expertinit Kft.) | ügyvezető

11.30

12.15

Az adatbányászat lehetőségei a minél magasabb könyvvizsgálati bizonyosság elérésében a Caseware Idea program keretein belül

Forró Imre  Caseware IDEA disztribútor – Sándor Imre  könyvvizsgáló, data analyst

12.15
13.30
EBÉD

13.30

14.15

A könyvvizsgálói munka automatizálásának lehetőségei a felhőben a legmodernebb informatikai eszközök bevonásával

Dr. Polyák Imre  Corvinus Egyetem | docens, Budapest Consultans Kft. | projektvezető

14.15

14.30

A digitális aláírás fejlődése és jövője

Burik Lajos  NETLOCK Kft. | Senior termékmenedzser

14.30

15.00

A digitalizált könyvvizsgáló – elektronikus aláírással a hitelességértAgócs Gábor

Agócs Gábor  KPMG | Partner,  MKVK Pénz- és Tőkepiaci Tagozat | elnök

15.00
15.30

KÁVÉSZÜNET

15.30

16.15

Elektronikus számlázásra való áttérés gyakorlati kérdései: PDF+hash, NAV XML e-számla,
e-számla befogadása, Jellemző adatszolgáltatási hibákMizsányi Attila

Czöndör Szabolcs  NAV Kiemelt Adó- és Vámigazgatósága - Kockázatkezelési és Ellenőrzés-támogató Főosztály | főosztályvezető –  Mizsányi Attila  NAV Központi Irányítás - Ellenőrzési Főosztály - Digitális Ellenőrzési Megoldások Osztály | osztályvezető

16.15

17.15

Kerekasztal: Új könyvvizsgálói kockázatok a könyvelő programok automatikus számla beolvasásávalTusnádiné Ágoston Márta

Zelenák András | Novitax Kft., Tóth Judit | Kulcs-Soft Nyrt., Mányi-Szabó Ildikó | Progen Kft. (sERPa és Nagy Machinátor),
Szlama József | Infotéka Kft., Szabó Dénes | Taylorsoft Kft. (Billcity), Schramm Károly | SMARTBooks,
Volenszki Sándor | SBA Group Zrt. (Cashbook)

Moderátor: Tusnádiné Ágoston Márta  MKVK Informatikai tagozat | alelnök

17.15

17.40

Mintavételi dilemmák a könyvvizsgálatbanSándorné Prof. dr. Kriszt Éva

Dr. Ország Adrienn  főiskolai docens – Sándorné Prof. dr. Kriszt Éva  egyetemi tanár| Budapesti Gazdasági Egyetem

17.40
18.00

A kamarai oktatás digitalizálásának tapasztalataiLászló NorbertTarpataki Eleonóra

Tarpataki Eleonóra és László Norbert | Corvinus Egyetem oktatói

20.00

Bor – Csokoládé fúzió

Torma Pincészet bemutatója

2021. szeptember 15. szerda - 1. nap

8.00
10.00

Regisztráció
Plenáris ülés

10.00

12.00

Elnöki köszöntőDr. Pál Tibor

Dr. Pál Tibor  Magyar Könyvvizsgálói Kamara | elnök

 
 

Visszatérés a növekedéshezGion Gábor

Gion Gábor  Pénzügyminisztérium | pénzügyekért felelős államtitkár

  

 

Adópolitika 2021Izer Norbert

Izer Norbert  Pénzügyminisztérium | adóügyekért felelős államtitkár
 

Kamarai díjak átadása

Dr. Bartók Nagy András Életműdíj átadása

Magyar Könyvvizsgálói Kamaráért Életműdíj átadása

12.00
13.30
EBÉD

13.30
14.00

A számvitel aktuális kérdései

Mészáros László  Pénzügyminisztérium Számviteli és Közfelügyeleti Főosztály | főosztályvezető

14.00
14.30

A közfelügyeleti ellenőrzés aktuális kérdései

Tolnai Krisztián  Pénzügyminisztérium, Számviteli és Közfelügyeleti Főosztály | osztályvezető

14.30
15.00

Értékel, és? – Üzleti tervezés során alkalmazott mutatószámok értelmezése

Szántó Gergely  Mazars - Tranzakciós Tanácsadás | Junior Manager

15.00
15.30

KÁVÉSZÜNET

15.30
16.10

Bankszövetség – Gazdasági kilátások a bankszektor felől nézve 2021Hegedűs Éva

Hegedűs Éva  Bankszövetség | elnökségi tag

16.10
16.50

Jogértelmezési bizonytalanságok? Avagy a fizetőképességet (nem) veszélyeztető
osztalékfizetés, valamint a tőkekivonással nem járó tőkeleszállítás egy-egy esete
dr. Klenanc Miklós

dr. Klenanc Miklós | ügyvéd

16.50
17.30

Viselkedési Kultúra az E-világban Nagy József

Nagy József  Nemzetközi Protokoll Szakemberek Szervezete | ügyvezető elnök

20.00

GÁLAVACSORA

20:00 elnöki köszöntő, közös koccintás
23:00 tombola

  

  

2021. szeptember 16. csütörtök - 2. nap

8.30
9.00

Regisztráció

9.00
9.45

Megváltozott környezet, megváltozott kockázatok

COVID-Kerekasztal résztvevők: Benedek Zoltán, Bíró FerencBíró FerencBenedek Zoltán

Moderátor: Barsi Éva

9.45
10.30

Mi történik a világban – nemzetközi kitekintés

Kerekasztal résztvevők: Tolnai Krisztián, Wessely Vilmos,
Wessely VilmosAgócs Gábor

Moderátor: Barsi Éva

10.30
11.00

KÁVÉSZÜNET

11.00
12.30

Záró Kerekasztal Beszélgetés

A könyvvizsgálat átalakulása – home office, digitalizáció, munkaerőhiány

Kerekasztal résztvevők: Siklós Márta, Agócs Gábor, dr. Nagy Krisztinadr. Nagy Krisztina Agócs GáborSiklós Márta

  

Elnöki zárszó

12.30- EBÉD

  

  

Konferencia-részvétel kreditpontjai a továbbképzésben

Az Országos Könyvvizsgálói Konferencián való részvétel kreditpontot ér a szakmai továbbképzés keretein belül az alábbi módon:

  • 3 nap személyes részvétel esetén (szeptember 14.-15.-16.)   6 minősített kreditpont (minden minősítéshez felhasználható speciális kredit)
  • 2 nap személyes részvétel esetén (bármelyik két nap)            4 minősített kreditpont (minden minősítéshez felhasználható speciális kredit)
  • 1 nap személyes részvétel esetén (bármelyik egy nap)           2 minősített kreditpont (minden minősítéshez felhasználható speciális kredit)
  • online élő közvetítés megtekintése                                            2 minősített kreditpont (minden minősítéshez felhasználható speciális kredit)

 A konferencia előadásaiból idén is készül e-learning tananyag, melyet előre láthatóan október végétől tudnak a könyvvizsgálók megtekinteni a 2021-es év kreditpontos előadásainak kínálatában az Oktatási Központ távoktatási felületén.

  

Szervezőbizottság elnöke:            

Dr. Hegedűs Mihály

Szervezőbizottság tagjai:

Barsi Éva, Dr. Pál Tibor, Kercsov-Farkas Krisztina, Horváth Noémi, Major Brigitta, Nagy Emese, Faragó Enikő

  

A szervezőbizottság és szakmai csapatunk köszöni valamennyi résztvevőnknek, előadóinknak, szponzorainknak és a közreműködőnek a részvételét és támogatásukat!

  

     

A konferencia támogatói

  

  

  

A KONFERENCIA GYÉMÁNT FOKOZATÚ TÁMOGATÓJA

Otpbank logo - Konferencia Gyémánt fokozatú támogatója
    

  

  

  

   

A KONFERENCIA ARANY FOKOZATÚ TÁMOGATÓI

Novitax logo - Konferencia támogatója
MKVK Oktatási Központ - Konferencia Ezüst fokozatú támogatója

    

   

  

A KONFERENCIA EZÜST FOKOZATÚ TÁMOGATÓI

Checkpoint_3D - Konferencia Ezüst fokozatú támogatója

Opel logo - Konferencia támogatója

MKVK Biztosítási Alkusz - Konferencia Ezüst fokozatú támogatója

    

  

   

A KONFERENCIA TÁMOGATÓI

Netlock Kft. logo - Konferencia támogatója

Mazars logo  - Konferencia támogatója

Herlitz logo - Konferencia támogatója

SMARTBooks logo  - Konferencia támogatója

Disznókő Szőlőbirtok és Pincészet logo  - Konferencia támogatója

MOL logo  - Konferencia támogatója

Mészáros Andrea sminkes logója  - Konferencia támogatója

  

Kapcsolódó anyagok

    

Betöltés...
X