Keretelvek

A Keretelvek (Framework) a könyvvizsgálati, átvilágítási és egyéb bizonyosságot nyújtó szolgáltatásokra szóló megbízásokra vonatkozó nemzetközi könyvvizsgálati standardok (ISA, ISAE) (ezek együtt: bizonyosságot nyújtó szolgáltatási standardok) hatókörébe tartozó megbízások elemeinek és céljainak a megértését célozza és segíti.

A Keretelvek nem standard, ennek megfelelően nem határoz meg bizonyosságot nyújtó megbízások végrehajtására vonatkozó követelményeket.

Felhívjuk a figyelmet, hogy a standardok, valamint az IESBA Etikai kódex fent ismertetett induló állapotait követően időközben már bekövetkezett, vagy a jövőben bekövetkező egyes módosításai következtében az érintett standardoknak, illetve az IESBA Etikai kódexnek a módosításokkal egységes szerkezetben megtekinthető változatai mostantól kezdve nem ezen az oldalon, hanem a kamara által a tagjai részére díjmentesen biztosított Jogtár felületen a Könyvvizsgálói modul-ban, illetve a bárki által elérhető Netjogtár felületen érhetők el, időgépes lekérdezési lehetőséggel.

Letöltés

Kiadvány magyar nyelven

Elfogadva elnökség által

Megjelentetés dátuma

Alkalmazandó

IFAC forrás anyaga

Nemzetközi keretelvek bizonyosságot nyújtó szolgáltatásokra szóló megbízásokhoz

(IAASB Handbook, 2020)

2022. szeptember 12. - a 2023. január 1-től hatályos könyvvizsgálati, átvilágítási és egyéb bizonyosságot nyújtó szolgáltatásokra szóló megbízásokra vonatkozó magyar nemzeti standardok (ezek együtt: bizonyosságot nyújtó szolgáltatási standardok) hatókörébe tartozó megbízások elemeinek és céljainak a megértését célozzák és segítik 2020 Handbook of International Quality Control, Auditing, Review, Other Assurance, and Related Services Pronouncements | IFAC (iaasb.org)
Nemzetközi keretelvek bizonyosságot nyújtó szolgáltatásokra szóló megbízásokhoz
magyar nyelven, 2019-ben készült fordítás
2019. május 5. 2019. október - Supplement to the Handbook of International Quality Control, Auditing, Review, Other Assurance, and Related Services Pronouncements, 2016-2017 Edition, Volume III

Betöltés...
X