Figyelem! Archivált cikk. Lehet, hogy már nem aktuális.

Beszámoló a Natúra tagozat rendezvényéről - Kaszó, 2009. július 29.

2009. július 29-én tartotta szakmai rendezvényét a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Natúra Tagozata. A helyszín stílusosan ezúttal is természet-közeli volt: a HM Kaszó Erdőgazdaság Zrt. tölgyekkel és égerekkel körülölelt erdeje adott otthont a rendezvénynek.

 

A rendezvényen való részvétel minden várakozásunkat felülmúlt. A tagozati ülés meghirdetésekor nem is számítottunk ilyen nagy érdeklődésre, ám a rövid határidő és a nyári szabadságolások ellenére a keretlétszám szinte azonnal betelt és csak a szerencsénknek köszönhettük, hogy a vadászház tudta fogadni a pótfoglalásokat.

A program a meghirdetett szerint alakult. A visszajelzések, és a kollégák helyszíni aktivitása alapján a hely varázsa mellett sikerült magasra tenni a szakmai mércét is.

A rendezvényt július 29-én 14:00 órakor Tamás János, a vendéglátó erdőgazdaság vezérigazgatója nyitotta meg. A gazdaságot bemutató előadása során a hangsúlyt a közgazdasági, könyvvizsgálói szempontokra helyezte.

Következő előadónk Makovényi Anna volt, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, Agrár- vidékfejlesztési főosztály osztályvezetője. Előadásábanáltalános tájékoztatót tartott az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program II. tengelyes intézkedéseiről, a támogatások felhasználhatóságáról.

A kávészünetet követően Tóth Péter, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, Agrárharmonizációs és vagyonkezelési osztály osztályvezetője tartott előadást a Natura 2000 hálózat hazai bevezetéséről. Előadásában bemutatta a területkijelölések és a gazdálkodás módszereit, valamint a természetvédelmi hálózat üzemeltetéséhez szükséges jogi és pénzügyi eszközöket.

A nyitónap utolsó előadója Tolnai István, a Kaszó Erdőgazdaság Zrt. könyvvizsgálója volt. A vendéglátó erdőgazdaság auditálása során megszerzett tapasztalat alapján mutatta be egy erdőgazdaság könyvvizsgálatának speciális tényezőit.

A kellemes vacsora elfogyasztása után 7-8 járművel indultunk ki terepre vadles, illetve fotózás céljából.

Másnap, a reggeli elfogyasztását követően kisvasúttal indultunk terepbejárásra.
Az erdőgazdaság területén fekvő Baláta-tó szigorúan védett természetvédelmi terület, így kiválóan megfelelt az ilyen területekhez kapcsolódó értékelés és vagyongazdálkodás bemutatására. Az ezt követő fűrészüzem-látogatás során pedig részletes tájékoztatást kaphattunk a fafeldolgozás jelenlegi helyzetéről, gondjairól. A válság az erdőgazdálkodást is érinti, így a gazdaságnak komoly válságmenedzsment lépéseket kellett tenniük: folyamatáról és eredményeiről is hallhattunk egy rövid előadást.
A csoport ezután kettészakadt: egyik fele az erdőgazdaságtól kapott 20 biciklin kerekezve, míg a többiek gyalogszerrel menve mérték fel a területen keletkezett vihar és vadkárokat, valamint végeztek becsléseket ezek szakszerű nyilvántartásba vételéhez.

A szakmai programot a vendégház területén elfogyasztott kitűnő ebéd zárta.

A rendezvényen elfogadásra került a Natúra Tagozat Szervezeti és Működési Szabályzata, melyet alább csatoltan olvashatnak.
 

SzMSz letöltése

Betöltés...
X