Tájékoztató a veszélyhelyzet idején alkalmazandó intézkedésekről a kamara által szervezett rendezvényeken

Tájékoztatjuk tagjainkat, hogy a jelenlegi járványügyi helyzetre és a 2022. január 1-jéig meghosszabbított veszélyhelyzetre figyelemmel a Magyar Könyvvizsgálói Kamara az általa szervezett rendezvényeknél az alábbi védelmi intézkedéseket vezeti be abból a célból, hogy résztvevőinket, előadóinkat és dolgozóinkat a legnagyobb biztonságban tudhassuk. Kérjük, tekintse át a koronavírus járvány miatt hozott óvintézkedéseinkről szóló információinkat.
Frissítés! 2021.11.19: A szájat és orrot eltakaró maszk viselése zárt térben újra kötelező a 2021. november 20-ától hatályos új kormányrendelet értelmében.

  

Kamarai rendezvény szervezése és a helyszínen történő tartózkodás a  veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet szabályai szerint megengedett.

  • 1. Egyéb rendezvény: A kamarai rendezvények – így a konferencia, küldöttgyűlés, taggyűlések, testületi ülések, továbbképzések, szakmai napok, vizsgák, eskü – a hivatkozott kormányrendelet szerint az egyéb rendezvények kategóriájába tartoznak.
  •   
  • 2. Szabadtéri rendezvény
    1. Ha az egyéb rendezvényt a szabadtéren tartják, és azon – az ott foglalkoztatottakon kívül –
          a) ötszáz főnél kevesebben vannak jelen, azon a koronavírus ellen nem védett személy is részt vehet,
          b) ötszáz fő vagy ennél több személy van jelen, azon  kizárólag a koronavírus ellen védett személy, valamint a felügyelete alatt lévő tizennyolcadik életévét be nem töltött személy vehet részt.
  •   
  • 3. Zárttéri rendezvény
    1. Ha az egyéb rendezvényt zárt térben tartják, az egyéb rendezvényen – az ott foglalkoztatottakon kívül – kizárólag a koronavírus ellen védett személy, valamint a felügyelete alatt lévő tizennyolcadik életévét be nem töltött személy vehet részt.
  •   
  • 4. Védettség igazolása
    1. A koronavírus elleni védettséget védettségi igazolvány és személyazonosításra alkalmas hatósági igazolvány bemutatásával (személyi, jogosítvány, útlevél) kell igazolni. Ezzel egyenértékű a védőoltást igazoló applikáción történő bemutatás.
      További szabályok vonatkoznak a nem magyar állampolgárra vagy a magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárra, aki uniós digitális covid igazolványt is bemutathat.
  •   
  • 5. Maszkviselés
    1. Frissítés! 2021.11.19: A szájat és orrot eltakaró maszk viselése zárt térben újra kötelező 2021. november 20-ától, a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet legújabb módosítása alapján (633/2021. (XI. 18.) Korm.r).
      Így a 2021. november 09-én közzétett intézkedések ("A maszk viselése a Korm. rendelet szerint nem kötelező, de figyelembe veendő a Magyar Tudományos Akadémia közleménye ebben a  témában, amely ezen a linken érhető el: Az MTA Elnökségének állásfoglalása és felhívása a COVID-19-járvány negyedik hullámának megfékezése érdekében | MTA. A kamarai rendezvény szervezője a maszk használat szabályaira ajánlást tehet a rendezvény résztvevőinek.") szigorodnak.
      Fentiekre tekintettel, 2021.11.20-ától visszavonásig az okleveles könyvvizsgálói képzés vizsgáin való részvétel feltétele a védettség fent részletezett igazolása, valamint a szájat és orrot eltakaró maszk használata.
  •   
  • 6. A védelmi intézkedések betartatásáról a rendezvény szervezője, illetve a rendezvény helyszínéül szolgáló intézmény vagy helyiség üzemeltetője köteles gondoskodni.

   

MKVK Főtitkári Hivatal

   

Betöltés...
X