Figyelem! Archivált cikk. Lehet, hogy már nem aktuális.

Megújult a kamara honlapja - elindult az ügyfélkapus belépés

Egerben, a XVI. Országos Könyvvizsgálói Konferencián Dr. Lukács János, a kamara elnöke ünnepélyes keretek közt jelentette be az új honlap indulását. A hotel aulájában elhelyezett számítógépeken a konferencia résztvevőinek lehetősége nyílt megtekinteni az új honlapot, így a konferencia folyamán számos tagunk ismerkedhetett meg frissiben az új weblappal.
 
Az Egri Konferencia alkalmával elindult a kamara régen várt új honlapja. Ezúton szeretnénk megköszöni tagjaink türelmét, a kitartó támogatását és építő javaslataikat, mellyel hozzájárultak az új honlap színvonalának emeléséhez.
Minden átállás nehézségekkel jár, sajnos ezeket a gyermekbetegségeket kamara megújuló honlapja sem tudta elkerülni. Ám a hibák folyamatos javítása és a beérkező telefonoknak köszönhetően ezek a problémák lassan elmúlni látszanak - reméljük, mihamarabb zökkenőmentesen használható lesz a honlap.
Külcsíny

 

Az új dizájn kialakításánál igyekeztünk szem előtt tartani a jól olvashatóságot, és a kamara színeinek hangsúlyozását. Kivétel nélkül minden javaslatban olvasható volt a régi honlap futó sávjának elhagyása, mely kérésnek örömmel tettünk eleget. Az új honlap valamennyi képernyőn teljes szélességben olvasható.

 

 

Belbecs

A honlap kialakításakor öt kiemelt szempontot tartottunk szem előtt:

1)A honlap legyen áttekinthető hírportál, melyen az aktualitások éppúgy helyet kaphatnak, mint a kamara működésével összefüggő anyagok, letölthető dokumentumok. A portált házon belül tudjuk szerkeszteni, így a hírek azonnal publikálhatóak.
2)Biztosítsa a kamarai Integrált Informatikai Rendszerhez (IIR) történő online hozzáférést. Az új honlapon megjelenő valamennyi lista, adatbázis a kamarai nyilvántartásból származik. Így nem fordulhat elő, hogy egy frissítés elmarad, hiszen központi rendszerünkben mindent frissítünk, az adatokat pedig onnan jelenítjük meg. Amennyiben mégis hibát észlel központi nyilvántartásunkban, azt jelezheti kamaránknak, illetve - bejelentkezést követően - módosíthatja is adatait, mely szintén az éles adatbázisunkba kerül be. Ez a funkció bejelentkezéshez kötötten elérhető.
3)Tegye lehetővé az elektronikus fizetést. Terveink szerint jövő évtől kezdve minden költségtérítéses kamarai rendezvényt online módon, bejelentkezést követően bankkártyával is ki lehet majd egyenlíteni. A rendezvényről időbélyegzett elektronikus számlát állítunk ki, mely a könyvvizsgáló saját adatait tartalmazó menüpontból lesz letölthető.
4)Támogassa az online továbbképzést. A jövőben olyan előadásokat is kívánunk szervezni, melyek bejelentkezve, online is elérhetőek lesznek. Az előadások letöltése után kérdéssor ellenőrzi annak megtekintését. Sikeres tesztkitöltés után a rendszer automatikusan jegyzi a megszerzett kreditpontokat.
5)Tegye lehetővé az átjárást a kamarai újság (hírlevél) oldalára. A jövőben (legkorábban 2009. januártól) kizárólag elektronikus formában jelenik meg a Hírlevél, mely a kamara oldalára elhelyezett gombra kattintva automatikusan jelenik meg.

 

Újdonságok

Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy az új honlapon minden 1 kattintással elérhető a főoldalról. A nagyobb portáloknál megszokott módon, a főoldalon elhelyezett, cikkek kivonatára kattintva immáron a beloldalon olvashatjuk tovább a teljes anyagot.

Fel szeretnénk hívni a figyelmüket a honlap jobb oldalán található színes bannerekre. Ilyen bannerrel szeretnénk kiemelni a többi cikk közül az éppen aktuális, fontosabb témaköröket, vagy éppen az állandóan keresett dokumentumok gyűjteményét. Így ha egy-egy fontosabb időszak híreit egy helyen szeretné megtekinteni, célszerű jobb oldalon keresni a kiemelt témakörök közt. (Ilyen kiemelt időszak ősszel a minőség-ellenőrzés, vagy május-júniusban az adatszolgáltatás) Sokan keresték a kötelező könyvvizsgálat megváltozott feltételeit, így célszerűnek tartottuk azt is egy külön dobozban kiemelni.

 

Keresés az oldalon

Szintén kiemelt fontosságú újdonság a keresés a honlapon funkció. A honlap jobb felső sarkában lévő piros dobozba kell beírni a keresendő szöveget, vagy éppen a könyvvizsgáló / könyvvizsgáló társaság nevét vagy tagszámát. Mielőtt a keresés gombra rányomna, kérjük, feltétlenül válassza ki, hogy az oldalon szereplő anyagokban, vagy a tagok illetve a társaságok közt keressen. Alapértelmezettként a kereső a tartalomban keres. Ha tagokra kíván rákeresni, kérjük, válassza ki a 'tagok' vagy 'társaságok' feliratot. Részletes keresés esetén meg tudja adni, hogy a cikkekben, a feltöltött dokumentumokban vagy a konzultációs kérdésekben keressen.

Bejelentkezés ügyfélkapuval

 

Felhívjuk tisztelt könyvvizsgáló tagjaink figyelmét, hogy a kamara új honlapjára már csak „ügyfélkapus" azonosítóval lehet belépni, a régi jelszavak nem lesznek használhatóak. Kormányzati szervek után elsőként a kamara kapta meg az engedélyt az ügyfélkapuhoz történő csatlakozásra. Így az okmányirodai ügyintézéshez és az elektronikus adóbevalláshoz (ABEV) hasonlóan a jövőben már a kamarai adatszolgáltatás is ugyanazon azonosítás keretében elvégezhető.

 

A 'Bejelentkezés' gombra kattintva át lesznek irányítva a magyarorszag.hu oldalra, ahol az ott megszokott módon kell elvégezni a bejelentkezést. Sikeres bejelentkezés esetén vissza lesznek irányítva a kamara honlapjára, a 'Bejelentkezés' gomb helyett pedig saját nevük, egy 'Saját adatok' és egy 'Kijelentkezés' gomb fog megjelenni az oldal tetején. Jelenleg minden olyan dokumentum, mely a régi honlapon bejelentkezéshez kötötten volt csak letölthető, szabadon elérhető. Ügyfélkapus azonosítással az integrált informatikai rendszerünkben tárolt adatok megtekintése és módosítása, az ügyindítás (pl. konzultációs kérdések online feltétele) vagy - atechnikai okok miatt átmenetileg szünetelő - fórum hozzászólás elérhetőek.

Ahhoz azonban, hogy be tudjanak jelentkezni „ügyfélkapus" azonosítójukkal, kérjük könyvvizsgáló kollégáinkat (azokat is, akik már beküldték a tévedésből bekért belépési azonosítót), küldjék be a kamara ügyfélszolgálatára e-mail-ben (ugyfelszolgalat@mkvk.hu ) vagy telefonon (473-4530)az Ügyfélkapun használt „Viselt nevüket", illetve az Ügyfélkapu regisztrálásakor megadott e-mail címüket. Az esetleges elírás elkerülése végett célszerű az Ügyfélkapura történő bejelentkezés (http://www.magyarorszag.hu) után kimásolni a bejelentkezési ablakban megjelenő nevet (fényképes segítséget ld. a galériában). Viselt nevet a bejelentkezés után megjelenő „Adatok módosítása" linkre kattintva is ki lehet másolni (Ez többnyire (név előtti titulus eltérhet) megegyezik a személyi igazolványban lévő nevünkkel.), illetve szintén innen érhető el a regisztrációkor megadott e-mail cím is.

Azon kedves tagjaink, akik nem rendelkeznek ügyfélkapus azonosítóval, a regisztrációt elindíthatják a http://www.magyarorszag.hu/ugyfelkapu/regisztracio oldalon (a regisztráció vagy okmányirodai azonosítással, vagy elektronikus aláírással élesedik), vagy megtehetik mindezt bármely okmányirodánál is.

Ügyfélkapus bejelentkezést követően lehetővé válik, hogy tagjaink a honlapon keresztül megtekinthessék és módosíthassák a kamarában nyilvántartott adataikat, illetve bizonyos esetekben ügyintézést is kezdeményezhessenek. (Ahol ez a funkció elérhető, úgy azt az oldalon jelezzük). A jövőben a fenti funkciókon túlmenően azonosítást követően lehet majd online bankkártyával fizetni, illetve távoktatásos anyagokat letölteni és a hozzá kapcsolódó tesztsorokat kitölteni.

Tisztában vagyunk vele, hogy az új menüszerkezethez még hozzá kell szokni - az eddig rutinszerűen kezelt menük elvándoroltak régi megszokott helyükről. Azonban bízunk benne, hogy a nehézségek leküzdése után egy sokkal praktikusabban használható weboldallal állunk tagjaink rendelkezésére.

Kérjük, amennyiben észrevételei, javaslatai vannak az új honlappal kapcsolatban, jelezze azt a honlap@mkvk.hu e-mail címen.

Betöltés...
X