Elhunyt Agócsné Keresztényi Ágnes

Mély fájdalommal és megrendüléssel tudatjuk mindazokkal, akik szerették és tisztelték, hogy 2019. május 16-án, életének 65. évében elhunyt Agócsné Keresztényi Ágnes, a kamara elnökségének tagja. Agócsné Keresztényi Ágnest a Magyar Könyvvizsgálói Kamara a saját halottjának tekinti. Temetése 2019. május 24-én 13.00 órakor lesz a szegedi Belvárosi Temetőben. /6728 Szeged, Fonógyári út 63. (Bajai út mentén)/

Agócsné Keresztényi Ágnes könyvvizsgálói oklevelét 1985-ben szerezte, 1991-ig a Bevételi Főigazgatóság Csongrád megyei Igazgatóságán, majd az APEH Csongrád megyei Igazgatóságán dolgozott revizorként, főrevizorként, főmunkatársként, illetve osztályvezető-helyettesként, emellett igazságügyi szakértői tevékenységet és mérlegképes könyvelői tanfolyamokon oktatói tevékenységet is ellátott. A Magyar Könyvvizsgálói Kamarának megalakulása óta tagja, könyvvizsgálói tevékenységét 1991-1999 között egyéni vállalkozóként, majd az általa alapított gazdasági társaságon keresztül folytatta. Agócsné Keresztényi Ágnes a kamara életében aktív szerepet vállalt, a Csongrád megyei Szervezetének elnökségében alelnöki, 2006 októbere és 2015 októbere között megbízott elnöki, majd elnöki funkciót töltött be, emellett több cikluson keresztül a területi szervezet képviseletében küldöttként is tevékenykedett. 2015. decembere óta haláláig a kamara országos elnökségének tagja és a Csongrád megyei Szervezet alelnöke, valamint küldöttje. Szakmájára hivatásként tekintett. Munkáját, valamint elnökségi tagként és küldöttként a képviseleti tevékenységét felelősségteljesen és nagy szakmaisággal végezte. A könyvvizsgáló szakma egy nagy tudású, kiváló szakembert vesztett el személyében. Az állandó jókedve, mosolya, segítőkészsége, nyitottsága hiányozni fog mindannyiunknak.
Agócsné Keresztényi Ágnest a Magyar Könyvvizsgálói Kamara a saját halottjának tekinti.
Nyugodjon békében, emlékét megőrizzük.
Betöltés...
X