Figyelem! Archivált cikk. Lehet, hogy már nem aktuális.

Jogtár, cégtár október 31-ig akciósan az OPTEN-től

A Magyar Könyvvizsgálói Kamara Elnöksége bíztatására a főtitkári hivatal a kamarai szolgáltatások lehetséges bővítésének tárgyában meghívásos tárgyalásokat folytatott két céggel, amelyek külön-külön és együttesen is képesek a kamarai tagok jogtár, cégtár igényének biztosítására.

A tagok felé nyújtható szolgáltatások lehetséges bővítése érdekében tett előrelépéseként tavasszal a Főtitkári Hivatal fókusza a könyvvizsgálók számára nélkülözhetetlen jogtár és cégtár felé összpontosult. Meghívásos tárgyalás keretében tárgyalásokat folytattunk a 2 legnagyobb szolgáltatóval, melyek megtették árajánlataikat.

Eredeti tervek szerint a Kamara kötött volna szerződést a szolgáltatóval, és mindenki számára ingyenesen biztosította volna a jogtárhoz a hozzáférést. Júniusi ülésén az Elnökség kiválasztotta a Complex ajánlatát, ám annak tartalmában észrevételeket talált, így ajánlatának módosítására kérte fel a céget. Szeptemberi ülésén az Elnökség megismerkedhetett  az ajánlattevő prezentációjával együtt a módosított ajánlattal is, melynek megítélése teinktetében lényegesen eltértek a vélemények. A vita eredményeként az Elnökség úgy határozott, hogy teljesen ingyenesen nem biztosítható a szolgáltatás, és az indulást megelőzően igényfelmérésre van szükség.

A Területi Szervezetek az október 15-i elnökségi ülésre elkészítették az igényfelmérést, melyből kiderült, hogy ha annak eredményét a teljes tagságra kivetítjük, kb. 650-700 könyvvizsgáló tartana igényt a szolgáltatásra, amennyiben annak díja 50.000 Ft + áfa mértékben kerül megállapításra. Az igényfelmérés közben az OPTEN - a Complexxel történt egyeztetésektől függetlenül - az alábbi árajánlatot adta (kb. 2000 könyvvizsgáló kapott levélben ajánlatot a cégtől), mely ajánlat október 31-ig történő szerződéskötésre érvényes. Az igényfelmérés eredményével a Főtitkári Hivatal megkereste a Complex-et is, aki a válaszlevelében írtak szerint nem tartotta szerencsésnek az igényfelmérés módját. Mindazonáltal kifejezték, hogy nyitottak az együttműködésre, de egyéni szerződés keretében csak saját csomagáraikat és szerződési feltételeiket tartják jelenleg gyedüli járható útnak. Sajnálattal kell ezért közölnünk tisztelt könyvvizsgáló kollégáinkkal, hogy az igényfelmérésben megírt paraméterekkel szerződést kötni a Complex-szel nem tudnak.

A Conplex kiadó álláspontjának összegzését kérte a Kamarától, melyet az alábbiakban teszünk közzé:

"Tájékoztatjuk a Tisztelt tagokat, hogy az elmúlt hetekben az igényfelmérés ellenére a Complex Kiadó Kft. a kamarai tagok részére egyedi árajánlatot nem készített. A Kamarának jelenleg nincs szerződéses kapcsolata a Complex Kiadóval, de a Kiadó nyitott egy központosított Complex Jogtár beszerzésre irányuló szerződéskötésre. Amennyiben ez megvalósul, haladéktalanul tájékoztatjuk a tagságot. "

 

Kérjük, olvassák el figyelemmel az OPTEN alábbi ajánlatát, és folyamatosan látogassanak vissza a honlapunkra az ügyet érintő frissebb információért.

1.) Megújult EU Opten Törvénytár adatbázis + Adó TB modul* (Online + DVD)
Listaár:nettó 151.200 Ft/év /felhasználó (bruttó 189.000 Ft)
Kedvezményes ajánlati ár könyvvizsgálóknak: nettó 18 000 Ft/év
2.) Opten Üzleti Navigátor
Listaár:nettó 54.000 Ft/év /felhasználó (bruttó 67.500 Ft)
 Kedvezményes ajánlati ár könyvvizsgálóknak:nettó 6 000 Ft/év
3.) Opten Cégtár
Listaár:nettó 91.200 Ft/év /felhasználó (bruttó 114.000 Ft)
Kedvezményes ajánlati ár könyvvizsgálóknak:nettó 6 000 Ft/év
4.) Opten Kapcsolati Háló szolgáltatás
Listaár:nettó 82.800 Ft/év /felhasználó (bruttó 103.500 Ft)
Kedvezményes ajánlati ár könyvvizsgálóknak: nettó 9 000 Ft/év

 

+ ajándék 100 000 Ft értékű Mérlegtár és 500 000 Ft értékű Cégelemzés

Az ajánlat 3 éves megrendelés esetén érvényes kizárólag a kamarai tagok számára, ha a csomag 1-4 elemét együttesen megrendelik és éves előfizetési ütemezésben számla ellenében előre egy összegben fizetik meg.

Összesen nettó listaár: 579.200 Ft/év
Kedvezményes kamarai ár: nettó 39 000 Ft/év

Ajánlati lap letöltése
Megrendelőlap / Előfizetői szerződés letöltése
 

Betöltés...
X