Együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Értéktőzsde és a kamara
2016.09.09.Együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Értéktőzsde és a Magyar Könyvvizsgálói Kamara azzal a céllal, hogy a tőzsdén jelenlévő és oda készülő vállalatok, valamint könyvvizsgálóik a lehető legmagasabb színvonalú képzésben részesülhessenek. Ennek érdekében a két szervezet a jövőben az érintett szereplők képzésére még nagyobb hangsúlyt kíván fektetni.
A XXIV. Országos Könyvvizsgálói Konferencián a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részéről Végh Richárd vezérigazgató, a Magyar Könyvvizsgálói Kamara (MKVK) részéről pedig Dr. Pál Tibor elnök aláírta a két szervezet közötti együttműködési megállapodást, miután közösen áttekintették azokat a közös célokat és feladatokat, melyek a BÉT-en jegyzett, vagy oda készülő részvénytársaságok, illetve azok könyvvizsgálói számára kiemelt fontosságúak a tőzsdei jelenléttel összefüggésben. A BÉT és az MKVK célja, hogy a magyar tőkepiaci szereplők, így különösen a tőzsdei kibocsátók átláthatóan, prudensen, és a jogszabályoknak megfelelően működjenek. Az együttműködéssel a tőzsdei kibocsátók könyvvizsgálói, illetve az audit bizottságainak tagjai a lehető legmagasabb színvonalú képzésben részesülhetnek, és ezáltal könnyebben meg tudnak felelni a rájuk vonatkozó jogszabályi és egyéb szabályozási követelményeknek.
A BÉT és az MKVK a jövőben egyebek mellett közösen alakítják ki a kibocsátói minősítést megszerezni kívánó könyvvizsgálók részére a szükséges oktatások, képzések tematikáját és feltételeit, azokat bizonyos esetekben közösen szervezik, a tőzsdei kibocsátók audit bizottsági tagjainak számára pedig szakmai továbbképzéseket dolgoznak ki, illetve szerveznek.