Az Év Könyvelője 2015 és Az Év Adótanácsadója 2015

2015-ben a PENTA UNIÓ Zrt. már negyedik alkalommal szervezte meg „Az Év Adótanácsadója” szakmai versenyt, melynek szakmai támogatói a Magyar Okleveles Adószakértők Egyesülete, a Magyar Könyvvizsgálói Kamara, a Könyvelőiroda-Vezetők Klubja, az RLB-60 Bt. (ügyviteli szoftver) és az Önadózó szaklap voltak.

Idén közel 500 adótanácsadó töltötte ki az első fordulós teszt-feladatsort. A második fordulóban a neves szakmai zsűri előtt kellett írásban, majd szóban is bizonyítaniuk tudásukat, rátermettségüket a legjobbaknak. A második forduló versenybírái voltak: a Magyar Könyvvizsgálói Kamara elnöke, Dr. Pál Tibor és alelnöke, Dr. Hegedűs Mihály; a Magyar Okleveles Adószakértők Egyesületének elnöke, Dr. Herich György és alelnöke Rabb Andrea és Munkácsi Márta okleveles adószakértő, okleveles könyvvizsgáló.

A versenyek ünnepélyes díjkiosztójára január 13-án került sor az Adóegyetem 2016 rendezvény keretében, ahol idén is Pankucsi Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium adószabályozásért és számvitelért felelős helyettes államtitkára köszöntötte a győzteseket és adta át a közel félmillió forint értékű szakmai ajándékcsomagot.

Az év könyvelője: Mátyás Csaba

Az év adótanácsadója: Dr. Kovács Ferenc


 

Betöltés...
X