Figyelem! Archivált cikk. Lehet, hogy már nem aktuális.

A válság a könyvvizsgálók dolgát is megnehezíti

Volt olyan könyvvizsgáló cég, amely eddig kiadott valamennyi jelentésében kénytelen volt úgynevezett figyelemfelhívással jelezni a vállalkozás jövőjének bizonytalanságát.

A könyvvizsgálóknak a 2008-as beszámolóknál leggyakrabban annak megítélése okoz gondot, hogy a vállalkozás képes-e tevékenysége folytatására - derül ki a Magyar Könyvvizsgálói Kamara (MKVK) sajtóközleményéből. Az eddigi tapasztalatok szerint volt olyan könyvvizsgáló cég, amely eddig kiadott valamennyi jelentésében kénytelen volt úgynevezett figyelemfelhívással jelezni a vállalkozás jövőjének bizonytalanságát.

Az MKVK fennállása óta először hívott össze szakmai egyeztető fórumot. A könyvvizsgálói Top 20 - a Big 4 és a 16 legnagyobb árbevételt elérő könyvvizsgáló társaság - képviselői, valamint elméleti szakemberek részvételével megtartott konzultáció fő témája a kockázatkezelés, a vállalkozás folytatásának elve, az árfolyamkockázat, az euróban való elszámolás volt.

A közlemény idézi Dr. Lukács Jánost, a kamara elnökét, aki hangsúlyozta: céljuk, hogy a vállalkozások 2008. évi beszámolóját egységesen értelmezzék, a jelenleg folyó könyvvizsgálati munkában felmerülő problémákat egységesen kezeljék. A hozzászólásokból kiderült: a válság sajátos körülményei között a standardokban és egyes törvényekben szereplő fogalmak értelmezése is nehézséget okoz. A vitatott fogalmak között gyakran elhangzott a tartósság, jelentőség értelmezésének kérdése.

A beszámolót a vállalkozás készíti, a vállalkozás dolga a kockázatot tartalmazó események ismertetése, a könyvvizsgáló "csak" véleményezi azt. Ez kétféle felelősség, amely között éles határvonalat kell húzni. A vállalkozásoknak elemi érdekük, hogy minél jobb képet fessenek magukról, mert ellenkező esetben megszűnik a hitelképességük. Emiatt megnőtt a csalások kockázata, amelyek felderítésében a könyvvizsgálók lehetőségei korlátozottak - jelezte több hozzászóló.

Mindenki egyetértett abban, hogy megnőtt a beszámolók részét képező kiegészítő melléklet jelentősége. A nagy könyvvizsgáló társaságok felajánlották saját módszertani segédleteiket a kamarának annak érdekében, hogy a kamara szakértői bizottsága egységes értelmezést alakíthasson ki a közel háromezer aktív könyvvizsgáló munkájának segítésére.

Betöltés...
X