Figyelem! Archivált cikk. Lehet, hogy már nem aktuális.

Adózás és könyvvizsgálat a megváltozott gazdasági környezetben - Konferencia Sárváron, 2009. február 12-13-án

A hagyományosan szeptemberben megrendezésre kerülő éves, országos könyvvizsgálói konferencia mellett 2009 februárjában a Kamara újabb többnapos, országos konferenciát szervezett. A konferencia sikerét a napi aktualitásaik révén a közérdeklődésre számot tartó előadások garantálták. A - reméljük hagyományteremtő - kisebb évközi konferencián is a nagy konferencián megszokott magas színvonallal, az egyes témákban felkészült szakértő előadókkal vártuk az érdeklődőket.

 

 

A konferencia előadási - ahogy a címben is jeleztük - főként napjaink megváltozott gazdasági környezete, annak elemzése és hatásai köré csoportosultak. A meghirdetett rövid jelentkezési határidő ellenére regisztrált jelentkezők létszámából azonban arra lehetett következtetni, hogy mind az ilyen kisebb évközi, mind pedig a témával kapcsolatos egyéb rendezvényekre szükség van.

 

A konferenciát Dr. Lukács János, a Kamara elnöke nyitotta meg, melyet Dr. Dénes Tibor, Sárvár város polgármesterének beszéde követett. A konferencia levezető elnöke Siklós Márta volt. A megnyitót követően elsőként Dr. Lukács János tartott előadást a pénzügyi válság könyvvizsgálatra gyakorolt hatásáról, majd Dr. Szikora János beszéde következett az aktuális adózási kérdésekről. A nyitónap végén Sike Olga tartott nagysikerű előadást az Áfa-szabályozás aktualitásairól.

A konferencia második napján a makrogazdasági szempontok kerültek előtérbe: Dr. Vértes András és Bod Péter Ákos tartottak gazdaságpolitikai előadást a nemzetközi pénzügyi válságról és annak magyarországi következményeiről. Utolsó előadóként Fekete Imréné tartott előadást a közfelügyeletről, melynek során bemutatta a könyvvizsgálat és a közfelügyelet nemzetközi gyakorlatát és a várható hazai irányvonalakat.

 

2009. február 12., csütörtök

11.00

Megnyitó - elnöki köszöntő
Dr. Lukács János, az MKVK elnöke
Köszöntő
Dr. Dénes Tibor, Sárvár város polgármestere

11.15 - 12.30Pénzügyi válság könyvvizsgálói szemszögből
Dr. Lukács János, az MKVK elnöke
13.30 - 15.00Aktuális adózási kérdések
Szikora János, az APEH elnöke
15.30 - 17.00

Áfa-szabályozás aktualitásai - előadás és konzultáció
Sike Olga, APEH főosztályvezető-helyettes



2009. február 13. péntek

09.00 - 10.00

Dr. Vértes András, elnök-vezérigazgató, GKI Gazdaságkutató Zrt.

10.00 - 11.00A nemzetközi pénzügyi válság és magyarországi következményei
Bod Péter Ákos, tanszékvezető egyetemi tanár, Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi Kar, Gazdaságpolitikai Tanszék
11.30 - 13.00Közfelügyelet, mint a bizalomerősítés eszköze
Fekete Imréné, Könyvvizsgálói Közfelügyeleti Bizottság tagja
14.00 - 15.00Szakmai konzultáció
Betöltés...
X