A kamara vezetőinek látogatása a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál

Dr. Pál Tibor, a kamara elnöke és Dr. Hegedűs Mihály, oktatási alelnök március 7-én, hétfőn bemutatkozó látogatást tett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál, ahol Tamásné Czinege Csilla Adószakmai Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkár fogadta őket. A felek elkötelezettek a szakmai együttműködésre és fontosnak tartják a kapcsolatok bővítését.

A találkozón a kamara vezetői a köztestület céljairól, az előtte álló feladatokról adtak tájékoztatást és ismertették a programalkotás jelenlegi fázisában már megfogalmazott konkrét elképzeléseket. Helyettes Államtitkár Asszony a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szakmai szerepéből következő aktuális kérdésekre tért ki, hangsúlyozva a hivatalnál dolgozó, tagságukat szüneteltető könyvvizsgálók fontos szerepét.

A felek párhuzamba állították a két szakmai terület feladatait. Egyetértettek abban, hogy ugyan más eszközrendszer birtokában és eltérő feltételek között, de közös célok és alapvetően azonos szakmai értékek mentén végzik munkájukat. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal és a Magyar Könyvvizsgálói Kamara egyaránt fontosnak tartja az együttműködést, amelynek több lehetséges formája is szóba került a jövőre nézve, például az oktatás, a továbbképzés és egyéb szakmai feladatok terén. A kamara részéről megfogalmazásra kerültek olyan informatikai fejlesztési lehetőségek, amelyek mind a NAV, mind a könyvvizsgálók munkáját pozitívan érinthetik.

A kellemes hangulatú megbeszélésen a felek úgy látták, hogy kapcsolataik bővítése közös érdek, és megállapodtak, hogy a jövőben rendszeres szakmai megbeszélések keretében cserélnek véleményt, kezdeményeznek szakmai együttműködést.
 

Betöltés...
X