Figyelem! Archivált cikk. Lehet, hogy már nem aktuális.

E-learning 2017

A kamarai tag könyvvizsgáló köteles a szakmai továbbképzési rendszerben részt venni. Az e-learning képzési forma keretében a Szakmai Továbbképzési Szabályzat I. fejezetének (9) és (13) pontjában meghatározott kreditpontokból évente legalább 4 kreditpontot kell teljesíteni.

Az alábbiakban a kamara által 2017. évre engedélyezett kreditpontos előadások listáját tesszük közzé.
(A feltöltés folyamatos, kérjük látogasson vissza többször az oldalunkra. )

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a szervező intézmény az alábbi táblázatban közölt előadásait összevontan is meghirdetheti. Az egyes előadások megtekintésének feltétele, valamint bővebb információ a szervező intézmények honlapján található. 

A kreditpontokat a szervező intézmény kamarának megküldött igazolása alapján tudjuk figyelembe venni. Az egyes igazolások kiállítása - jellemzően - havi rendszerességgel történik, így az előadás meghallgatása és a kreditpont honlapon (Saját adatok) történő megjelenése között jelentős időeltérés is előfordulhat, ami miatt szíves türelmüket és megértésüket kérjük!
 

TematikaKreditpontElszámolhatóság időszaka

Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központ Kft.
https://www.mkvkok.hu/tavoktatas - kamarai honlapon keresztül belépve 4 kreditpont erejéig térítésmentesen választható képzések

IFRS 9 Pénzügyi instrumentumok42017.12.31-ig
Pénz- és Tőkepiaci Tagozat 1.: Az MNB visszajelzései a könyvvizsgálók számára-pénztár; biztosítók; hitelintézet; befektetési vállalkozás; kibocsátó2 spec2017.12.31-ig
Pénz- és Tőkepiaci Tagozat 2.: A könyvvizsgálói különjelentésről szóló új standard ismertetése2 spec2017.12.31-ig
Pénz- és Tőkepiaci Tagozat 3.: Könyvvizsgálói jelentések változása; Különjelentés, avagy szektorok könyvvizsgálói jelentésdömpinggel2 spec2017.12.31-ig
Az átalakulás, egyesülés, szétválás számviteli feladatai22017.12.31-ig
A felszámolási- és a végelszámolási eljárás számviteli feladatai22017.12.31-ig
A 2017-es év eleji, évközi adótörvény változások, kiegészítve a már elfogadott 2018-as változásokkal (TB, Áfa, egyéb adók, Art) – 4 óra22017.12.31-ig
A 2017-es év eleji, évközi adótörvény változások, kiegészítve a már elfogadott 2018-as változásokkal (TAO, SZJA) – 4 óra22017.12.31-ig
Tudnivalók az elektronikus számlázásról és az új adatszolgáltatási kötelezettségről22017.12.31-ig
Könyvvizsgálói konferencia 2017. előadásai - 1.
  • Közfelügyeleti tapasztalatok 2017. (Dr. Sramkó Szilvia);
  • Minőségellenőrzési tanulságok (Mádi-Szabó Zoltán, Munkácsi Márta);
  • A könyvvizsgálat fegyelmi és etikai kérdései (Torma József, Dr. Fehér Mihály)
22017.12.31-ig
Könyvvizsgálói konferencia 2017. előadásai - 2.
  • Milyen jelentést adjak ki? (Novák Miklós);
  • Könyvelési tételek vizsgálata informatikai eszközökkel (Gábor Gabriella);
  • Különjelentés, avagy szektorok könyvvizsgálói jelentésdömpinggel (Agócs Gábor)
22017.12.31-ig
Könyvvizsgálói konferencia 2017. előadásai - 3.
  • A tizennyolcadik teve – konfliktuskezelés konstruktívan (Dr. Piczkó Katalin);
  • Y generáció a munka világában (Kovács Judit);
  • Milyen jelentést adjak ki? (- Novák Miklós)
22017.12.31-ig
A kitettségek minősítésére vonatkozó számviteli és prudenciális szabályok és a számviteli törvény, valamint a pénzügyi intézmények számviteli sajátosságait befolyásoló korm. rendeletek...2 spec2017.12.31-ig
Gyakorlati útmutató az adóvita sikeres rendezéséhez22017.12.31-ig
Könyvviteli szolgáltatást végzők kötelező továbbképzése államháztartási szakterületen 2017 - költségvetési szervnél foglalkoztatott mérlegképes könyvelők számára6 spec2017.12.31-ig
Követelések számviteli elszámolása22017.12.31-ig
A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény változásai 2017. január 1. napjától, valamint az ellátások iránti igény érvényesítéshez kötődő ...22017.12.31-ig
IFRS 15 - amit a vevői szerződésekből származó bevétel standardról tudni kell2 spec2017.12.31-ig
A pénzegység alapú statisztikai mintavétel elmélete és gyakorlata22017.12.31-ig
Könyvviteli szolgáltatást végzők kötelező továbbképzése államháztartási szakterületen 2017 - nem költségvetési szervnél foglalkoztatott mérlegképes könyvelők számára (e-learning)2 spec2017.12.31-ig
A civil szervezetek és azok gazdálkodási, adózási, számviteli sajátosságai22017.12.31-ig
Szerződések joga a pénzügyi, számviteli területen dolgozó szakemberek számára22017.12.31-ig
Ötlettől a termékig – a kutatás-fejlesztés számviteli és adózási vonatkozásai22017.12.31-ig
A 2016-os lényegesebb évközi és a 2017-es adóváltozások (TB, áfa, egyéb adók, Art) - 4 óra22017.12.31-ig
A 2016-os lényegesebb évközi és a 2017-es adóváltozások (TAO, SZJA) - 4 óra22017.12.31-ig
Felhőben futó automatizálást támogató könyvelési megoldások22017.12.31-ig
Az elektronikus számlázás elméleti és gyakorlati tudnivalói22017.12.31-ig
Transzferárazás a változó hazai gyakorlat és a nemzetközi tendenciák - OECD BEPS akcióterv – tükrében22017.12.31-ig
Tárgyi eszközök számviteli elszámolása22017.12.31-ig
A számviteli törvény 2016. évközi változásai és a kapcsolódó tételek22017.12.31-ig
Származékos (derivatív) ügyletek22017.12.31-ig
Infoszféra Kft.  
http://www.infoszfera.hu/rendezvenyek/e-learning/
 Adószabályok 2017.42017.12.31-ig
A házipénztár 2017-es számviteli szabályai12017.12.31-ig
Számvitel 2017.12017.12.31-ig
e-Számlázás 201712017.12.31-ig
Környezetvédelmi termédíj 2017.22017.12.31-ig
Conforg Kft.
https://www.conforg.hu/link/konferenciak/10/konyvvizsgalok-kreditkepzese_kreditkepzes  
 Adók 2017. 2 2017.12.31-ig
 Számvitel 2017. 2 2017.12.31-ig
PricewaterhouseCoopers Könyvvizsgáló Kft.
www.pwc.com/hu/academy  
 Treasury kockázatkezelés és számviteli elszámolás 2 spec 2017.12.31-ig
Transzferárazás a gyakorlatban 2017.  1 2017.12.31-ig
Nemzetközi foglalkoztatási formák  1 2017.12.31-ig
Az Uniós Vámkódexről röviden 1 2017.12.31-ig
Amortizált bekerülési érték és IFRS 7 - Pénzügyi Instrumentumok közzététele1 2017.12.31-ig
IFRS 9 Pénzügyi instrumentumok1 2017.12.31-ig
Menedzser Praxis Kft. 
http://szakkepzeseink.hu/Default.aspx?page=elearning    
A számviteli törvény, az osztalékfizetés és tőkevédelem, valamint a gazdasági társaságok átalakulása, egyesülése, szétválása12017.12.31-ig
A főbb adónemek gyakorlati alkalmazhatósága a 2018-as változások tükrében12017.12.31-ig
Az árbevétel elszámolásának szabályai az IFRS-ekben és az IFRS 15 vevőkkel kötött szerződésekből származó bevételek elszámolásai standard bevezetése22017.12.31-ig
A hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások éves beszámoló készítési kötelezettségének sajátosságairól szóló 250/2000. (XII.24.) kormányrendelet 2016-2017. évi változásai12017.12.31-ig
KATA, KIVA és az IPA változásai, valamint a 2016. évi bevallások elkészítése 22017.12.31-ig
2017. évi számviteli aktualitások 22017.12.31-ig
Az Áfa törvény 2017. évi változásai12017.12.31-ig
Áfa nap, valamint az elektronikus számlázás és a nemzetközi adózás aktualitásai22017.12.31-ig
A főbb adónemek gyakorlati alkalmazhatósága 2017-ben22017.12.31-ig
Civil szervezetek 2017. évi aktulitásai (számvitel, adózás)12017.12.31-ig
A 2017. évi törvényi változások (számvitel, adó)12017.12.31-ig
Könyvviteli szolgáltatást végzők kötelező továbbképzése államháztartási szakterületen 2017 - nem költségvetési szervnél foglalkoztatott mérlegképes könyvelők számára12017.12.31-ig
Könyvviteli szolgáltatást végzők kötelező továbbképzése államháztartási szakterületen 2017 - költségvetési szervnél foglalkoztatott mérlegképes könyvelők számára22017.12.31-ig
Nemzetközi szakmai nap (könyvelők, adótanácsadók, adószakértők és könyvvizsgálók részére)12017.12.31-ig
Cash-Flow kimutatások12017.12.31-ig
A 2017. évi törvényi változások (számvitel, adó, tb)12017.12.31-ig
Sämling Kft.   
A főbb adónemek gyakorlati alkalmazhatósága 2017-ben (Adó témakör), és segítség a 2016. évi beszámoló elkészítéséhez és a tárgyi eszközök számviteli elszámolása (Számviteli témakör)  42017.12.31-ig
Befektetett eszközök - ONLINE IFRS képzés2 spec2017.12.31-ig
5 fontos és időszerű IFRS a gyakorlatban (IFRS 15,1,8, IAS 37, 10)2 spec2017.12.31-ig
System Media Kft. 
http://e-systemmedia.hu/    
Adózás 2018.- Új adóigazolási eljrás, elektronikus adatszlgáltatás az Áfában, SZJA változás42017.12.31-ig
Az Ötlettől a termékig - a K+F adózási kérdései12017.12.31-ig
Áfa, számlázás22017.12.31-ig
Adózás 201742017.12.31-ig
Felkészülés a 2017-es adóévre42017.12.31-ig
Nyereményjátékok, promóciók, bónuszakciók adózása12017.12.31-ig
Számvitel 2017.22017.12.31-ig
Pénzintézetek adózása 2017.2 spec2017.12.31-ig
Az ingatlanok az ÁFA rendszerében 2017.12017.12.31-ig
Könyvviteli szolgáltatást végzők kötelező továbbképzése államháztartási szakterületen 2017 - nem költségvetési szervnél foglalkoztatott mérlegképes könyvelők számára22017.12.31-ig
ÁFA 2017. - ÁFA-adminisztráció, Lánc- és háromszög ügyeletek, Összeszerelés, bérmunka, EKÁER és az ÁFA12017.12.31-ig
A házipénztár 2017-es számviteli szabályai12017.12.31-ig
CIVIL szervezetek aktualításai 2017.12017.12.31-ig
Az IFRS aktuális számviteli kérdései 201722017.12.31-ig
Pallas70 Oktatási Kft.   
Gyakorlati adózási kérdések és változások 2017. 22017.12.31-ig
2017. évi törvényi változások, saját tőke, számviteli feladatok, számviteli politika aktuális kérdései22017.12.31-ig
Segítség a 2016. évi beszámoló elkészítéséhez és a tárgyi eszközök számviteli elszámolása22017.12.31-ig
2017. évi adóváltozások, SZJA, TAO, KIVA, KATA, ÁFA, TBm SZOCHO, ART és egyéb adók22017.12.31-ig
Perfekt Zrt.
http://www.perfekt.hu/tovabbkepzesek
Az IFRS aktualitásai és az IRFS 15 standard1 spec2017.12.31-ig
IFRS alkalmazása egyedi beszámolókra  2 spec2017.12.31-ig
Az adózás időszerű kérdései 2017-ben12017.12.31-ig
Számviteli változások 2017., készletek, jogutódlással történő megszűnés, lízing12017.12.31-ig
Kompkonzult Kft.
http://www.kompkonzult.hu/e-learning
Számvitel gyakorlati kérdései12017.12.31.
Adóváltozások 2017.12017.12.31.
OVI Kft
http://www.kotelezotovabbkepzes.hu/ 
Adó- és járulékváltozások 2017. (szöveges e-learning)12017.12.31.
Számlázás 2017. (szöveges e-learning)12017.12.31.
Könyvelők és könyvvizsgálók szerepe a számvitelben 2016-2017  (szöveges e-learning)12017.12.31.
Év végi értékelések12017.12.31.
A számviteli aktualitásai 2017.12017.12.31.
Év végi értékelések12017.12.31.
A számviteli aktualitásai 201712017.12.31.
Verlag Dashöfer Kft.
www.dashofer.hu
Számviteli ismeretek csomag 201722017.12.31.
Saldo Zrt.
http://www.saldokurzus.hu/oktatas/elearning
KIVA 201712017.12.31.
Számviteli változások 2017., a 2016-os üzleti év zárása12017.12.31.
Számviteli szabályzatok12017.12.31.
A TB fedezeti rendszerét érintő változások valamint az SZJA 2017. évi változásai12017.12.31.
Általános Forgalmi Adó és ahhoz kapcsolódó változások 2016.12017.12.31.
Ellenőrzés, Önellenőrzés számvitele12017.12.31.
Ingatlanok és az ÁFA12017.12.31.
Könyvviteli szolgáltatást végzők kötelező továbbképzése államháztartási szakterületen 2017 - nem költségvetési szervnél foglalkoztatott mérlegképes könyvelők számára2 spec2017.12.31.
Budapesti Gazdasági Egyetem
SZJA, TAO, KIVA, KATA a 2017. évközi változásokkal12017.12.31.
ÁFA, TB, Szociális hozzájárulási adó, ART és Egyéb adók a 2017. évközi változásokkal12017.12.31.
Tárgyi eszközök számviteli elszámolása12017.12.31.
Követelések számviteli elszámolása12017.12.31.
Vezinfó Kft.
http://www.vezinfo.hu/videokonf.php 
Adóváltozások 2017 (Szja, Kata, Kiva, Áfa, Art)22017.12.31.
Számvitel 2017 (Beszámoló, Saját tőke, Értékcsökkenés, Devizás ügyletek)22017.12.31.

 

 

-->

Kapcsolódó anyagok

Betöltés...
X