Figyelem! Archivált cikk. Lehet, hogy már nem aktuális.

ÚTMUTATÓ a 2017. évi adatszolgáltatás kitöltéséhez

KITÖLTHETŐ A KAMARAI ADATSZOLGÁLTATÁS! A kamarai adatszolgáltatás magában foglalja a korábban közfelügyelet felé teljesítendő-, a minőség-ellenőrzés számára benyújtandó, valamint a kamara felé évente kitöltendő adatszolgáltatást. A kamarai törvény előírása szerint július 15-ig teljesítendő adatszolgáltatás során a 2016. július 1. és 2017. június 30. között kiadott jelentésekről kell a jelentést aláíró természetes személy könyvvizsgálónak adatot szolgáltatnia.

Az összevont adatszolgáltatás miatt 2017-ben sem kell a könyvvizsgálónak a minőség-ellenőrzés részletes adatszolgáltatását, valamint a közfelügyelet felé szolgáltatandó adatszolgáltatást teljesítenie, ám a kamarai adatszolgáltatást a törvényben meghatározott határideig (2017. július 15.) be kell nyújtania a kamara felé.

A kitöltő személye
A tavalyi év gyakorlatának megfelelően a kiadott jelentésekről a jelentést aláíró természetes személy könyvvizsgálónak kell adatot szolgáltatnia a kamara felé függetlenül attól, hogy egy könyvvizsgáló egyéni vállalkozóként, megbízásos jogviszonyban vagy könyvvizsgáló társaságban írt alá és bocsátott ki könyvvizsgálói jelentés(eke)t. A jelentést aláíró (személyében felelős) könyvvizsgáló felelős az általa kiadott jelentésekről adatot szolgáltatni a kamara felé.  Amennyiben több cégben (vagy a könyvvizsgálatra vonatkozó többféle jogviszonyban) írt alá könyvvizsgálói jelentéseket, kérjük, ne felejtse el valamennyi jogviszonyában elvégzett könyvvizsgálatát lejelenteni (illetve ennek érdekében ne felejtse el erről tájékoztatni az adatszolgáltatása kitöltésével meghatalmazott személyt).

Vizsgált időszak – avagy mikor kell egy szüneteltető tagnak a főfoglalkozásúak adatlapját kitöltenie
Amennyiben egy kamarai tag szüneteltető státusza 2016. július 1-jén, vagy azt követően keletkezett, adhatott ki jelentést az adatszolgáltatás alapjául szolgáló időszakban (vagyis 2016. július 1. és 2017. június 30. között). Emiatt a fenti kritériumoknak megfelelő tagjaink a a főfoglalkozásúak adatlapját kell kitöltenie, és az esetlegesen kiadott jelentésekről adatot kell szolgáltatnia. 

Jelen kitöltési útmutató a főfoglalkozású (aktív) tagok (illetve a fenti kritérium alá eső szüneteltető kamarai tagok), valamint könyvvizsgáló társaságok adatszolgáltatására vonatkozik. A szüneteltető tagok adatszolgáltatásához készült kitöltési útmutatót az alábbi linken találja:
http://mkvk.hu/kamarai/kozlemenyek/adatszolgaltatas_2017_szuneteltetok

Az adatszolgáltatás beérkezési határideje 2017. július 15.
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a határidő elmulasztása fegyelmi vétségnek minősül!


ONLINE ADATSZOLGÁLTATÁS

Az adatszolgáltatást 2017. évben is ügyfélkapus belépést követően a kamara honlapján keresztül lehet teljesíteni. Az „adatlapokat” 2017. május végén tudja elkezdeni kitölteni az Ön személyes adattárában. Ahhoz, hogy ezt el tudja érni, be kell jelentkeznie a kamara honlapjára. Belépést követően a "Bejelentkezés" gomb helyén az Ön neve fog megjelenni. Kattintson a nevére (vagy ha van, a "Saját adatok" gombra. Amennyiben Ön könyvvizsgáló társaságot is képvisel, a "Saját adatok” gomb helyett "Társaság adatok” feliratú gomb látható).

Amennyiben a kamarai honlap jobb oldalán található "Adatszolgáltatás 2017” bannerre, vagy belépést követően a saját nevére kattint, úgy belépést követően - az adatszolgáltatás határidejéig - automatikusan átirányítjuk Önt az adatszolgáltatás főoldalára. Abban az esetben, ha egy könyvvizsgálónak jogosultsága van egy cég, vagy más könyvvizsgáló adatszolgáltatását is beküldeni, erre már az adatszolgáltatás főoldalán is felhívjuk a kamarai tag figyelmét.

Az adatlapokat idén is előtöltjük a kamara nyilvántartó rendszerében tárolt, 2017. május 15-i adatokkal.

Az online kitöltés lehetőséget ad arra, hogy az adatlapokat szakaszosan, űrlaponként mentse el. Egy-egy űrlap mentése nem jelenti az egész adatlap beküldését. Véglegesíteni az adatszolgáltatás főoldalán lévő "Adatszolgáltatás lezárása” menüpontra kattintva lehet. Beküldés előtt természetesen lehetősége van a kitöltött adatlapok megtekintésére is, melyet a „Jelenlegi adatok előnézete” linkre kattintva tehet meg. Idéntől már az előnézetet ki is tudja nyomtatni, megkönnyítve a felvitt adatok ellenőrzését.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy ha hosszabb időre felfüggeszti az adatlapok kitöltését, a rendszer bizonyos idő után automatikusan kilépteti Önt a honlapról. Ilyenkor újra be kell jelentkeznie a honlapra és a mentetlen adatokat újra fel kell vinnie. Kérjük, mindig mentse el az éppen kitöltött adatlapot!

Az adatszolgáltatás lezárása és elküldése után e-mailben visszaigazolást kap az adatlap beérkezéséről. Az adatlapja ezután dokumentumtárában pdf formátumban is elérhetővé válik.

Amennyiben véglegesen beküldte adatlapját, azokban módosítani a továbbiakban nem lesz lehetősége.

A tagi adatszolgáltatás

Az adatszolgáltatás kitöltését a bejelentkezés után megjelenő bal oldali „Éves adatszolgáltatás” menüpontra kattintva tudja elkezdeni.

Ha Ön egy könyvvizsgáló társaság tulajdonosa, vagy vezető tisztségviselője, úgy jogosult a társaság adatszolgáltatását is kitölteni.
Figyelem! Ha egy társaságban több tulajdonos vagy vezető tisztségviselő is van, kérjük, mindenképp egyeztessék a kitöltés folyamatát, hiszen a beküldés után már nem tudnak az adatokon változtatni.

Ha akár egy természetes személy, akár egy társaság esetében, ha nem a magánszemély / tulajdonosok - vezető tisztségviselők - töltik ki az adatlapot, lehetőség van meghatalmazott megbízására. Ez esetben kérjük, töltsék ki az alább csatolt meghatalmazás(oka)t, és kitöltve (magánszemélyek esetében 2 tanúval hitelesítve, társaságok esetében cégszerűen aláírva) küldjék meg papír alapon vagy beszkennelve e-mailben a kamara ügyfélszolgálatának (ugyfelszolgalat@mkvk.hu). A meghatalmazásban szerepelnie kell a meghatalmazott viselt nevének és ügyfélkapun bejelentett e-mail címének is. Fontos! A meghatalmazottnak is rendelkeznie kell ügyfélkapus azonosítókkal! Felhívjuk figyelmüket, hogy a tavaly beadott meghatalmazások ebben az évben is érvényesek! Amennyiben nem biztos abban, hogy kit hatalmazott meg adatlapja kitöltésével, vagy vissza akarja vonni a meghatalmazását, mindenképp vegye fel a kapcsolatot a kamara ügyfélszolgálatával.
MEGHATALMAZÁS TERMÉSZETES SZEMÉLY KÖNYVVIZSGÁLÓ(K) ADATLAPJÁNAK KITÖLTÉSÉRE
MEGHATALMAZÁS KÖNYVVIZSGÁLÓ TÁRSASÁG(OK) ADATLAPJÁNAK KITÖLTÉSÉRE


 

TERMÉSZETES SZEMÉLYEK ADATLAPJA

Miután a bal oldali menüben az „Éves adatszolgáltatás” linkre kattintott, az adatszolgáltatás Főoldalán találja magát.

 

1. pont: Nyilatkozatok

1/a Nyilatkozat csoportos kamarai életbiztosításról
Azon főfoglalkozású tagok részére, akik a 70. életévüket nem töltik be, a Magyar Könyvvizsgálói Kamara csoportos kockázati életbiztosítást kötött. További részleteket itt talál .

Az adatszolgáltatás főoldalán adatvédelmi megfontolásokra tekintettel a kamarai tag könyvvizsgálónak nyilatkoznia kell, hogy hozzájárul ahhoz, hogy a kamara a kamarai csoportos kockázati életbiztosítási szerződéshez (továbbiakban: szerződés) szükséges, a kamarai nyilvántartásban szereplő, ugyanakkor közérdekből nyilvános adatnak nem minősülő személyes adatait az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény alapján a szerződés létrejötte és az azzal kapcsolatos nyilvántartás céljából és a szolgáltatással kapcsolatosan a Groupama Biztosító Zrt., illetve az MKVK Biztosítási Alkusz Kft. részére továbbítsa. A hozzájárulás kiterjed arra is, hogy utóbbi szervezetek az adatokat a szerződés hatálya alatt, illetve annak lejártával a törvényi előírásoknak megfelelően, a kötelező megőrzés idejéig kezeljék. Amennyiben a tag nem járul hozzá, úgy kikerül a kamarai tagok számára díjmentesen elérhető csoportos életbiztosítás alól.

1/b Nyilatkozat önképzés teljesítéséről

A szakmai továbbképzési szabályzat I. fejezetének (16) pontja szerinti 4 kreditet (amely legalább 1 nap egyéni felkészülésnek felel meg) önképzés keretében kell megszerezni. Jelen nyilatkozattal a könyvvizsgáló kijelenti, hogy a fenti kötelezettségének eleget tett.
 

Alapadatok megadása

Az Alapadatok részben a tagok azonosító adatai előre feltöltésre kerültek.

2. pont: Elérhetőségek

Kérjük, adja meg azon e-mail címét, melyen hivatalos ügyek intézése érdekében a kamara elérheti Önt. A nyilvántartott e-mail címeket (közzétételi, hírlevél, stb.) bejelentkezve, a saját adatai között tudja módosítani.

A közzétételi elektronikus levélcím (e-mail cím) mezőbe választása szerint azon címét kérjük megadni, amely a honlapon – mint közérdekből nyilvános adat – megjelenítésre kerül.

A kötelezően megadandó adatokat halványsárga kitöltéssel jeleztük.

3. pont: Címek

Kérjük, adja meg azon címét, melyen hivatalos ügyek intézése érdekében a kamara elérheti Önt. A nyilvántartott címeket (közzétételi, levelezési, munkahelyi stb.) az adatszolgáltatás után bejelentkezve, a saját adatai között is tudja módosítani.

Felhívjuk tisztelt könyvvizsgáló kollégák figyelmét, hogy a 23/2014. (VI.30.) NGM rendelet miatt a címadatokat a kamarának a NAV előírásai szerint fel kellett darabolnia. Ugyan mindent megtettünk annak érdekében, hogy a nyilvántartásunkban eddig eltérő formátumban tárolt címeket pontosan szétdaraboljuk, kérjük Önöket, hogy ellenőrizzék le, hogy minden esetben megfelelő módon sikerült-e ezeket feldarabolni, és az új formátumban előtölteni (pl. közterület megnevezése mezőben szerepel-e még a közterület jellege [út, utca, tér]). Szükség esetén kérjük, javítsák a megfelelő formátum szerint (közterület jellegét válasszák ki a legördülő listából). Megértésüket ezúton is köszönjük!

A közzétételi cím mezőbe választása szerint azon címét (levelezési, munkahelyi vagy állandó) kérjük megadni, amely a honlapon – mint közérdekből nyilvános adat – megjelenítésre kerüljön.

A kötelezően megadandó adatokat halványsárga kitöltéssel jeleztük.

4. pont: Telefonszámok

Kérjük, adja meg azon telefonszámát, melyen hivatalos ügyek intézése érdekében a kamara elérheti Önt. A nyilvántartott telefonszámokat (közzétételi, mobil, otthoni, munkahelyi stb.) bejelentkezve, a saját adatai között tudja módosítani.

A közzétételi telefonszám alatt – választása szerint – szintén olyan számot kell érteni (napközbeni, mobil, otthoni) amely a kamara honlapján közzétételre kerül.

A kötelezően megadandó adatokat halványsárga kitöltéssel jeleztük.

5. pont: Tevékenyég végzésének módja

Az adatszolgáltatás ezen része a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálati tevékenység és/vagy egyéb szakmai szolgáltatás végzésének módja jogi hátterével összefüggő adatokra vonatkozik az aktuális adatok alapján 2016 évre (naptári év) vonatkozóan.

Kérjük az A, B, C és D mezők előtti négyzetbe tett pipával (kattintás a négyzetre) jelezze a megfelelő választ. Téves jelölés esetén kattintson újra a négyzetre, és a pipa eltűnik.

Amennyiben a kamarai tag egyéni vállalkozóként nem könyvvizsgálati tevékenységet vagy egyéb szakmai szolgáltatási tevékenységet végez/végzett úgy az, a Kkt. 11. § (1) bekezdésének d) pontja és az Alapszabály 59. pontja szerint státuszösszeférhetetlenségnek minősül, melynek kapcsán – a másodlagos státuszengedéllyel rendelkezők kivételével - a kamara felé történő bejelentési kötelezettségét teljesítenie kell/kellett (Kkt. 22. § b)!

Valamennyi opciónál meg kell adni, hogy az adott jogviszonyban a könyvvizsgálói jelentést milyen módon adta ki. Minden esetben az alábbi opciók közül választhat:

  • Egyéni könyvvizsgálóként asszisztens nélkül*
  • Egyéni könyvvizsgálóként asszisztenssel*
  • 2-5 főt foglalkoztató könyvvizsgáló cégben
  • Legalább 6 aláíró könyvvizsgálót foglalkoztató cégben

 *Amennyiben Ön egyszemélyes cégben végzi könyvvizsgálói tevékenységét, kérjük, az első két válasz közül (egyéni könyvvizsgálóként… ) válasszon!

  • Egyéni vállalkozóként meg kell adni az EV adószámát és EV nyilvántartási számát.
  • Könyvvizsgáló cégben történő tevékenység-végzés esetén közölni kell a könyvvizsgáló cégek nevét (ki kell keresni a kamara adatbázisából) és a foglalkoztatási jogviszony jellegét is (munkajogviszony, tagi jogviszony, vagy vezetői jogviszony).
  • Megbízásos jogviszony esetében közölni kell a cég(ek) nevét.
  • A másodlagos státuszú könyvvizsgálók esetében meg kell adni annak a nem könyvvizsgáló cégnek a nevét is, melyben a könyvvizsgáló munkát végez (munkaviszonyban áll, vagy tagi jogviszonyban, de személyesen közreműködik; a Kamarai törvény (továbbiakban KKt.) 11. §-ának (2) bekezdése és ASZ 58-66. pontjai alapján).

Kérjük, hogy azon - jelen pillanatban - szüneteltető tagjaink, akik főfoglalkozásúak adatlapját töltik ki (szüneteltető státuszuk 2016. július 1. után keletkezett, vagyis adhattak ki jelentést 2016. július 1. és 2017. június 30. között), a tevékenység végzésének módját csak akkor adják meg, ha ebből árbevételük is származott. A megadott árbevétel csak statisztikai célokat szolgál, a tagdíjszámítás módját nem befolyásolja.

6. pont: Tagdíjszámítás adatai

A tagdíjszámítás adatait csak abban esetben kell megadni, ha a tevékenység végzésének módjánál egyéni vállalkozót (A) vagy megbízásos, vagy egyéb jogviszonyt adott meg (C)!

Az Alapszabály 140. pontjának hatálya alá tartozó kamarai tag könyvvizsgálók esetében (= megbízásos jogviszony) a tagdíjszámításhoz a Kkt. 3. § (1) bekezdése szerinti könyvvizsgálói tevékenységből és a Kkt. 3. § (2) bekezdésében megjelölt, könyvvizsgálói tevékenységen kívüli egyéb szakmai szolgáltatásból származó összes, 2016. évi bevétel adat megadása szükséges, a megbízásos jogviszonyból származó (szerződés szerinti) bruttó bevétel rögzítésével (összhangban a 1653-as személyi jövedelemadó bevallás megfelelő sorában e tevékenységekből származóan feltüntetett bevétellel). Amennyiben Ön „Megbízásos, vagy egyéb jogviszonyt” (C) választ, a kamara a tagdíjszámítás adataihoz közölt bevételt a szerződések bekérésével ellenőrzi.

Az Alapszabály 140/A. pontjának hatálya alá tartozó (egyéni vállalkozóként könyvvizsgálói tevékenységet folytató) kamarai tag könyvvizsgálók esetében a tagdíjszámításhoz az egyéni vállalkozó valamennyi tevékenységéből származó összes, 2016. évi (naptári év) bevétel adat megadása szükséges a következők figyelembe vételével:

  • az SZJA hatálya alá tartozó egyéni vállalkozó esetében az adóalapba beszámító 2016. évi teljes bevétel;
  • a kisadózó egyéni vállalkozónál az értékesítés 2016. évi teljes nettó (ÁFA nélküli) árbevétele (a vállalkozási tevékenységből 2016. évben megszerzett összes bevétel, az adóhatóság felé benyújtott KATA adatszolgáltatásban feltüntetett bevétellel megegyezően);
  • az EVA hatálya alá tartozó egyéni vállalkozó esetében az általános forgalmi adó nélkül számított 2016. évi teljes árbevétel

képezi a kiegészítő tagdíj alapját.

A 2016. évi bevétel mellett kérjük, adja meg a könyvvizsgálatból származó nettó bevételt is – 2016. évre vonatkozóan.

Amennyiben adott ki közérdeklődésre számot tartó cégnek jelentést, kérjük adja meg ebből származó, 2016. évben realizált nettó bevételét is (ezer forintban).

7. pont: Kiegészítő tagdíjkedvezményre jogosító személyek

Amennyiben Ön átvállalja egy könyvvizsgáló kolléga tagdíjfizetést, akkor Ön kiegészítő tagdíjkedvezményre jogosult. Az Ön alkalmazásában álló könyvvizsgálók adatait (név, tagszám) ezen az adatlapon tudja megadni.

8. pont: Kibocsátott jelentések

Az idei adatszolgáltatás során minden, 2016. július 1 – 2017. június 30-ig kiadott jelentésről a jelentést aláíró természetes személy könyvvizsgálónak kell adatot szolgáltatnia a kamara felé függetlenül attól, hogy azt egyéni vállalkozóként, megbízásos jogviszonyban vagy könyvvizsgáló cégben írta alá.

Az egyes jelentések adatit ’Új kibocsátott jelentés’ gombra kattintva (ld útmutató 8/a pont), vagy XML fájlból importálva (ld útmutató 8/b pont) lehet felvinni.

A jelentések adatainak beírását megkönnyítendő azon könyvvizsgálóknak, akik 2015. július 1. és 2016. június 30. között adtak ki jelentést, lehetőségük lesz ezen időszakban kiadott jelentéseik betöltésére. A betöltés nem jelenti az így importált jelentések automatikus mentését a 2017. évi adatszolgáltatásba, pár (vélelmezhetően az előző év óta megváltozott) adatot meg kell adni. Ezzel a lépéssel elkerülhető, hogy jóváhagyás és aktualizálás nélkül kerüljenek elmentésre az adatok. A tavalyi évről beimportált adatok a jelentéseket tartalmazó táblázatban piros háttérrel jelennek meg, jelezve azt, hogy azoknál még további adatok megadása szükséges.

A tavaly kiadott jelentések esetében az alábbi adatokat van lehetőség beimportálni:

  • Ügyfél adószáma
  • Ügyfél neve
  • Megbízás típusa
  • Az ügyfél közérdeklődésre számot tartó gazdálkodó-e?
  • Az ügyfél MNB által felügyelt gazdálkodó-e?
  • A ügyfél értékpapír kibocsátó-e?

Kérjük, a fenti adatok ellenőrzésén túlmenően a táblázatban szereplő „Módosítás” ikonra kattintva adja meg a hiányzó adatokat (Amikor valamennyi adatot rögzített, és elmentette a jelentést, a teljesen feltöltött jelentés mögül a sor háttereként eddig megjelenő piros, hibát jelző kitöltő-szín el fog tűnni.) Amennyiben egy ügyfél már nem szerepel idei klientúrájában, úgy a sor elején/végén lévő Törlés ikonnal tudja azt törölni.

Az esetleges duplikáció elkerülése végett a tavalyi jelentések importja az esetlegesen felvitt jelentéseket törölni fogja, ezért amennyiben ezt a szolgáltatást igénybe kívánja venni, célszerű ezt első lépésként megtenni.

Amennyiben Ön 2016. július 1. és 2017. június 30. között nem bocsátott ki jelentést, úgy a Kibocsátott jelentésekről szóló szakaszt nem kell kitöltenie.

8/a. pont: Új jelentés adatai

Az alábbi táblázat az egyes jelentésekkel kapcsolatban megadandó adatokat tartalmazza:
(A jelentésekről valamennyi alább felsorolt adat megadása kötelező!)

Jelentés kiadásának módjaKérjük, jelölje meg az alábbi lehetőségek közül választva, hogy az adott jelentést milyen jogviszonyban bocsájtotta ki:
  • Egyéni vállalkozóként
  • Megbízásos jogviszonyban
  • Könyvvizsgáló társaságban
Amennyiben a jelentést könyvvizsgáló társaságban adta ki, kérjük, a tagszám beírásával, vagy a társaság nevének beírásával válassza ki a legördülő menüből, hogy mely könyvvizsgáló társaságban írta alá az adott jelentést.
Az ügyfél adószámaKérjük, adja meg az ügyfél adószámát. Amennyiben az ügyfél nem rendelkezik adószámmal, a négyzetbe tett pipával jelezze ezt.
Az ügyfél neveA vizsgált társaság cégbíróságon bejegyzett teljes vagy rövidített neve
A tavalyi teljes körű adatszolgáltatás miatt a tavaly felvitt ügyfelek adószáma és neve a kamara rendelkezésére áll. Amennyiben a könyvvizsgáló beírja az ügyfél adószámát (és tavaly adtak ki már erre az adószámra / ügyfélre jelentést), úgy nem kell az ügyfél nevét beírni, azt a tavalyi alapján automatikusan kitölti a rendszer. (Amennyiben tavaly tévesen lett megadva tavaly a név, úgy természetesen lehetőség van a név javítására is. )
Megbízás típusaKérjük, válassza ki a legördülő menüből a megbízás típusát az alábbiak közül:
  • Éves beszámoló könyvvizsgálata
    (beleértve a tevékenységet lezáró éves beszámoló könyvvizsgálatát)
  • Egyszerűsített éves beszámoló könyvvizsgálata
    (beleértve a tevékenységet lezáró egyszerűsített éves beszámoló könyvvizsgálatát)
  • Összevont (konszolidált) éves beszámoló könyvvizsgálata
  • IFRS beszámoló könyvvizsgálata
    (bármilyen, IFRS szerint készített beszámoló könyvvizsgálatára kiadott jelentés)
  • Átalakulás, vagyonmérleg tervezet könyvvizsgálata
    (Egy átalakulás során kiadott jelentéseket 1 jelentésként tüntessen fel – független attól, hogy az adott átalakulás során hány vagyonmérleg tervezetre adott ki jelentést.)
  • Átalakulás, végleges vagyonmérleg könyvvizsgálata
    (Egy átalakulás során kiadott jelentéseket 1 jelentésként tüntessen fel – független attól, hogy az adott átalakulás során hány végleges vagyonmérleg tervezetre adott ki jelentést.)
  • Devizanemek közti áttérési mérleg vizsgálata
  • Az államháztartás rendszerébe tartozó szervezetek könyvvizsgálata
    (Ideértve az egészségügyi szolgáltatók (kórházak stb.), a központi költségvetési szervek, a helyi önkormányzat, valamint az általa irányított költségvetési szerv tekintetében elvégzett, tárgya szerint az éves költségvetés, a zárszámadási rendelet-tervezet, az (egyszerűsített) éves beszámoló, valamint az összevont (konszolidált) beszámoló könyvvizsgálatát. Az államháztartási szervezetek részére végzett, a pályázati támogatások felhasználására vonatkozó vizsgálatot nem itt, hanem a „h) Pályázati támogatások felhasználásának vizsgálata” pontban kell feltüntetni.)
  • Pályázati támogatások felhasználásának vizsgálata
  • NAK által a mezőgazdasági árbevétel igazolására adott jelentés
  • Közbenső mérleg könyvvizsgálata
  • Társasházak számára kiadott jelentés
  • Személy és árufuvarozóknak kiadott nyilatkozat
  • Egyszerűsített beszámoló vizsgálata
  • Egyéb
Megbízás díja áfa nélkül (E Ft)A könyvvizsgálatért szerződött éves díj áfa nélküli összege
Összes munkaóra ráfordításA könyvvizsgálói munkacsoport (nem csak az aláíró könyvvizsgáló!!!) által a vizsgálatára fordított összes munkaidő, a könyvvizsgáló (könyvvizsgáló társaság) megbízásonként vezetett munkaidő-nyilvántartása alapján.
Hibás óraszámadat elkerülése érdekében 25.000 Ft feletti összegű óradíj esetében figyelmeztetjük a könyvvizsgálót, hogy ellenőrizze a beírt összegeket / munkaidő ráfordítást.
 Az ügyfél közérdeklődésre számot tartó gazdálkodó-eKérjük, a négyzetbe tett pipával jelölje, ha az ügyfél közérdeklődésre számot tartó gazdálkodó. 
Az ügyfél MNB által felügyelt gazdálkodó-e 

Kérjük, a négyzetbe tett pipával jelölje, ha az ügyfél MNB által felügyelt gazdálkodó. 

Azt, hogy az Ön által vizsgált ügyfél MNB által felügyelt vállalkozás az MNB honlapján az alábbi linken ellenőrizheti:
http://alk.mnb.hu/bal_menu/piaci_szereplok/kereso/kereses

Az ügyfél értékpapír kibocsátó-e 

Kérjük, a négyzetbe tett pipával jelölje, ha az ügyfél értékpapír kibocsátó.

Kiadott vélemény fajtájaKérjük, a legördülő menüből válassza ki a kiadott vélemény fajtáját:
  • Korlátozás nélkül vélemény
  • Korlátozás nélküli vélemény figyelemfelhívó megjegyzéssel
  • Korlátozott vélemény
  • Korlátozott vélemény figyelemfelhívó megjegyzéssel
  • Véleménynyilvánítás visszautasítása
  • Ellenvélemény
Amennyiben a jelentés a 4400-as standard szerint lett kiállítva, úgy kérjük,
  • a ”Korlátozás nélküli vélemény”-t jelöljék meg, ha csak „pozitív” ténymegállapításokat tettek, illetve
  • a „Korlátozott vélemény”-t jelöljék meg abban az esetben, ha elmarasztaló, hibákat felsoroló ténymegállapításokat is tettek a kiadott jelentésben
Ha a jelentést a 805-ös standard szerint állították ki, akkor hasonlóképpen kell eljárni: a ”Korlátozás nélküli vélemény”, illetve a „Korlátozott vélemény” közül kell választani, attól függően, hogy a kiadott jelentésben megfogalmazott vélemény pozitív (megerősítő) vagy negatív (elmarasztaló) tartalommal bír.
Az ügyfél típusa, fő tevékenységeKérjük, válassza ki a legördülő menüből a vizsgált társaság legjellemzőbb tevékenységi körét, típusát az alábbi lehetőségek közül:
  • Bányászat
  • Építőipar
  • Fuvarozás/szállítmányozás
  • Kereskedelem
  • Ingatlanfejlesztés, forgalmazás
  • Ipari gyártó tevékenység
  • Költségvetési intézmény
  • Mezőgazdaság
  • Önkormányzat
  • Raktározás/Logisztika
  • Szolgáltatás (egyéb)
  • Tanácsadás
  • Társadalmi szervezet/Alapítvány
  • Vendéglátás, Szállodaipar
  • Befektetési alap
  • Befektetési alapkezelő
  • Befektetési vállalkozás
  • Biztosító társaság
  • Hitelintézet
  • Kockázati tőkealap
  • Kockázati tőkealap-kezelő
  • Pénztár
  • Pénzügyi vállalkozás
  • Egyéb (nem tartozik az előzőek egyikébe sem)
A beszámoló fordulónapja (év) Kérjük, adja meg a vizsgált beszámoló fordulónapjának az évét
  • Pályázatok / támogatások esetében kérjük a vizsgált időszak záróidőpontjának évét tűntesse fel.
  • Személy és árufuvarozóknak kiadott nyilatkozat esetén kérjük, a nyilatkozat alapjául szolgáló (egyszerűsített) éves beszámoló [nyitómérleg / vagyonmérleg / vagyonkimutatás] fordulónapjának évét kell beírni.

Árbevétel (E Ft*) 

* táblázat alatt

Kérjük, adja meg a vizsgált évben a cég árbevételét E Ft-ban.

Nem speciális célú gazdálkodó szervezetnél az árbevétel a vizsgált cég számviteli törvény szerinti nettó árbevétele.

Speciális célú cégek esetében az árbevétel definíciói az alábbiak:

  1. hitelintézetnél és pénzügyi vállalkozásnál: kapott kamatok és kamatjellegű bevételek
  2. biztosítónál: megszolgált díjak (élet+ nem élet ág együttesen)
  3. költségvetési szervnél: vállalkozási és nem a vállalkozási tevékenységgel kapcsolatos pénzforgalmi bevételek
  4. befektetési vállalkozásnál: befektetési szolgáltatási tevékenység bevételei
  5. befektetési alapkezelőnél: számviteli törvény szerinti nettó árbevétel
  6. befektetési alapnál: pénzügyi műveletek bevételei
  7. pénztárnál:
    - önkéntes és magánnyugdíjpénztár esetén:egyesített eredménykimutatás, pénztári szolgáltatások fedezete, tagdíjbevételek összesen
    - magánnyugdíjpénztár esetén: pénztári szolgáltatások fedezete, tagdíjbevételek összesen
    - önkéntes nyugdíjpénztár esetén egyéni számlán jóváírt szolgáltatások bevétele összesen
    - önkéntes kölcsönös egészség- és önsegélyező pénztár esetén:fedezeti alap bevételei összesen
  8. alapítványnál: összes bevétel

Nem kell megadni az árbevételt, ha a megbízás típusa

  • Átalakulás, vagyonmérleg tervezet könyvvizsgálata
  • Átalakulás, végleges vagyonmérleg könyvvizsgálata
  • NAK által a mezőgazdasági árbevétel igazolására adott jelentés
  • Közbenső mérleg könyvvizsgálata
  • Személy és árufuvarozóknak kiadott nyilatkozat
  • Társasházak számára kiadott jelentés

Mérlegfőösszeg (E Ft*) 

* táblázat alatt

Kérjük, adja meg a vizsgált évben a cég mérlegfőösszegét E Ft-ban.

Devizanemek közti áttérési mérleg vizsgálata esetén a mérlegfőösszeghez az új devizanemben kifejezett mérlegfőösszeg értékét kell megadni.

Nem kell megadni a mérlegfőösszeget, ha a megbízás típusa

  • Pályázatok, támogatások felhasználásának vizsgálata
  • NAK által előírt jelentés
  • Személy és árufuvarozóknak kiadott nyilatkozat
  • Társasházak számára kiadott jelentés

*Amennyiben euróban (más devizában) készíti a cég a beszámolóját, kérjük az MNB 2016. évi utolsó közzétertt árfolymán (december 30) átszámított E Ft összeget tűntessék fel. Árfolyam:
https://www.mnb.hu/arfolyam-tablazat?deviza=rbCurrencyActual&devizaSelected=EUR&datefrom=2016.12.30.&datetill=2016.12.31.&order=1

Egy ügyfelet az oldal alján lévő ’Mentés’ vagy ’Mentés és következő’ gombra kattintva tud felvinn.

Ezt a műveletet mindannyiszor meg kell ismételni, ahány kiadott jelentése volt az adatszolgáltatást benyújtó könyvvizsgálónak. Minden egyes ügyfél elmentése után a ’Kibocsátott jelentések’ oldalán megjelenik a felvitt ügyfelek neve a felvitt adatokkal együtt ’Jelentés kiadásának módja’ szerint csoportosítva. (ld alábbi képernyőképet)

Az online kitöltés itt is lehetőséget ad arra, hogy az adatlapokat szakaszosan, ügyfelenként mentsék el. Egy-egy űrlap mentése nem jelenti az egész adatlap beküldését.

Amennyiben úgy látja az összesített táblázatban, hogy egy mezőt tévesen töltött ki, úgy a ’Módosítás’ gombra kattintva tudja a már felvitt adatokat módosítani.

8/b. pont: Kibocsátott jelentések importálása XML fájlból

Az adatszolgáltatás „Kiadott jelentésekre” vonatkozó adatlapját XML fájl formátumban is fel lehet tölteni. Az XML file alkalmazása lehetőséget ad arra, hogy a könyvvizsgálók az általuk használt szoftverek adatállományának lekérdésével állítsák elő az adatszolgáltatás adattartalmát, amelyet aztán XML fájllá alakítva feltölthetnek a kamara honlapjára. Az XML file adattartalmának azonosnak kell lennie a kamara honlapján elérhető részletes adatszolgáltató lap adattartalmával. A kamara idén is felkereste a könyvvizsgáló szoftverek (pl. APex, Metrum Referencia könyvvizsgáló program, DigitAudit) fejlesztőit, hogy lehetőség szerint építsék be az adatexportot a könyvvizsgáló programokba. A könyvvizsgáló szoftverek fejlesztőinek visszajelzése alapján jelenleg az alábbi szoftverek tudják a kamarai adatszolgáltatásba exportálni a kiadott jelentésekről az adatokat:

Szoftver neveFejlesztő cégElérhetőség
 APex16 Referencia91 Kft. DebrecenLigeti Pál:
20/9125-949
52/447-261
ligeti.pal@referencia91.hu 
Metrum Referencia könyvvizsgáló programSoftEmit Informatikai Kft.(26) 571-046
info@metrumreferencia.hu
DigitAuditDimenzió Kft.+36203186864
http://digitaudit.hu/


Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy excel táblát nem tudnak importálni az adatszolgáltatásba.

xml fájl minta

xsd fájl: az xml fájl formátum leírása

Az XML file feltöltésének menete a következő:

  1. A ’Kibocsátott jelentések importja’ gombra kattintva a fájl-feltöltő oldal jelenik meg.
  2. A ’Fájl kiválasztása’ gombra kattintva válassza ki számítógépéről a feltölteni kívánt XML fájlt.
  3. Az ’Import’ gombra kattintva importálja az adatokat az adatszolgáltatásba.

Figyelem!

  • A feltöltéssel a korábban felvitt adatok (mind a kézzel felvittek mind a feltöltöttek) változatlanul bent maradnak az összesítő táblázatban, azok nem törlődnek.
  • Ha egy importot kétszer végrehajt, az adatok kétszer is bekerülnek (változatlan formában) az összesítő táblázatba. A duplikált sort (jelentést) a sor végén lévő ’Törlés’ (piros X) gombra kattintva tudja törölni.
  • Feltöltés esetén a fájl ellenőrzésre kerül abból a szempontból, hogy csatolt-e ténylegesen fájlt, és az megfelel-e az XSD sémának. Amennyiben megfelel, az importált adatok megjelennek az összesítő táblázatban. Ekkor visszairányítjuk a felhasználót a ’Kibocsátott jelentések’ oldalra, ahol láthatja a feltöltött adatait.
  • Amennyiben a feltöltött forma nem megfelelő, akkor hibaüzenet jelenik meg:

9. pont: Biztosítás adatai

A kamarai tag könyvvizsgálóknak csak abban az esetben kell kitölteniük a biztosítási adatlapot, ha biztosításukat nem az MKVK Biztosítási Alkusz Kft. kezeli, valamint a tagnyilvántartási adatlap "2. Tevékenység végzésének módja" mezői közül az „A” mezőt (Egyéni vállalkozó), vagy a „C” mezőt (Megbízásos jogviszony) töltötték ki. Az adatszolgáltatás biztosításra vonatkozó részét a kamara az Alkusz jelzése alapján előtölti. Amennyiben az Ön adatai mégsem helyesen jelennek meg, az Alkusz oldalán ellenőrizheti, hogy biztosítását az Alkusz kezeli-e. http://www.mkvkalkusz.hu/adatszolgaltatas. Amennyiben a biztosításra vonatkozó adatok helytelenül jelennek meg, kérjük, vegye fel a kapcsolatot a kamara ügyfélszolgálatával (ugyfelszolgalat@mkvk.hu).

Felhívjuk figyelmét, hogy amennyiben biztosítási szerződésében a szerződő és a biztosított személye eltér egymástól, úgy szerződését mindenképpen módosítania kell!

További információkért kérjük, vegye fel a kapcsolatot a kamara alkuszának (info@mkvkalkusz.hu) munkatársaival!

A kötvényszám megadása során, amennyiben biztosítási szerződését az Allianz Hungária Biztosító Zrt.-vel kötötte és kötvényszáma az AHB betűkombinációval kezdődik, akkor kérjük, hogy csak a betűket követő 9 számjegyet adja meg.

Ha az Ön biztosítási szerződését nem a kamara Alkusz Kft-je kötötte, úgy az adatszolgáltatás főoldalán található „Csatolt dokumentumok” menüpontban csatolja a kötelező felelősség-biztosítására vonatkozó fedezetigazolását. Bővebb információt a csatolandó fedezetigazolásról a kamara honlapján az alábbi linkre kattintva talál:
https://mkvk.hu/kamarai/kozlemenyek/fedezetigazolas

Felhívjuk figyelmét, hogy amennyiben 2016. évi árbevétel adataiban az előző évihez (2015) képest jelentős (10%-ot meghaladó) változás állt be úgy az változás bejelentési kötelezettség alá esik. Ebben az esetben biztosítási szerződését aktualizálnia kell, hogy egy esetleges kár esetén elkerülje az alulbiztosítottságot és azt, hogy ezáltal a biztosító a károsult részére csak arányos kártérítést nyújtson. (Ilyen esetekben a biztosító nem téríti meg a teljes kárösszeget - annak hiányzó részét a biztosítottnak kell a károsult felé állnia)

10. pont: Csatolt dokumentumok

Ez a menüpont szolgál a csatolandó dokumentumok feltöltésére. Ha Önnek a bejelölt és nyilvántartott adatok alapján semmilyen dokumentumot nem kell feltöltenie, a rendszer automatikusan kiírja ezt.

Ha Önnek dokumentum-beküldési kötelezettsége van, a táblázatban megtalálja, hogy mely dokumentumok feltöltésére van szükség az adatszolgáltatás hiánytalan teljesítéséhez.

Ha Ön egyéni vállalkozó, kérjük, az adóhivatal felé bevallott „Egyéni vállalkozásból származó jövedelem” 1653-13-03 sorszámú nyomtatványát csatolja. Az egyszerűsített vállalkozói adót (eva) választó könyvvizsgálók a 1643-01-01-es nyomtatványt, a kisadózók tételes adózását (KATA) választó könyvvizsgálók pedig a 16KATA nyomtatványt csatolják. Az adóazonosító jel személyes adat, így azt a beszkennelt dokumentumon ki kell takarni! (Az egyéni vállalkozásból származó jövedelem igazolásra a 1653-13-03 nyomtatvány 21. sora, illetve a 1643-01-01-es nyomtatvány 01. sora szolgál, a nyomtatvány további adatsorait kérjük kitakarni.) Amennyiben a könyvvizsgáló a tevékenység végzésének módjánál „megbízásos, vagy egyéb jogviszony”-t adott meg, a kamara a tagdíjszámítás adataihoz közölt bevételt a szerződések bekérésével ellenőrzi.

Ha közzétételi kötelezettségének az OBR rendszeren keresztül tett eleget, kérjük a pdf fájlt csatolja az oldalon. Amennyiben nem rendelkezik ügyfélkapus azonosítóval, és nem tudja a honlapon feltölteni a fájlokat, juttassa el azokat elektronikusan a területi szervezeteknek.

Amennyiben a beküldendő dokumentum még nincs feltöltve, a megfelelő dokumentum mellett az állapot oszlopban egy piros X jelenik meg „Feltöltendő” felirattal. Ha egy dokumentumot már feltöltött, az X helyett egy zöld pipa jelenik meg. Természetesen, ha a beküldendő dokumentum több darabban van beszkennelve, lehetősége van több azonos típust beküldeni.

Dokumentumot a „Dokumentum feltöltés” gombra kattintva lehet feltölteni.

Válassza ki számítógépéről a feltölteni kívánt fájlt, keresse ki a legördülő menüből, hogy milyen típusú dokumentumról van szó, adjon egy nevet a feltöltött dokumentumnak, majd kattintson a „Csatolás” gombra. Az első táblázatban ekkor megjelenik a feltöltött dokumentum, amely mellett zöld pipa jelzi, hogy az adott típus már fel van töltve.

Kérjük, csak bevétel igazolására szolgáló dokumentumot, illetve - ha nem a kamara Biztosítási Alkusz Kft-jén keresztül kötötte meg felelősségbiztosítását - fedezetigazolást csatoljon ezen az oldalon keresztül. Egyéb dokumentumokat, közlendőket az ügyfélszolgálatnak címzett e-mailen keresztül van lehetősége eljuttatni a kamarához.

11. pont: Adatszolgáltatás lezárása

Amennyiben végzett az adatszolgáltatás kitöltésével, az adatszolgáltatás főoldalán lévő „Adatszolgáltatás lezárása” menüpontra kattintva tudja azt véglegesíteni. Beküldés előtt természetesen lehetősége van a kitöltött adatlapok megtekintésére, illetve kinyomtatására is, melyet a „Jelenlegi adatok előnézete” linkre kattintva tehet meg.

Az adatszolgáltatás lezárása és elküldése után e-mailben visszaigazolást kap az adatlap beérkezéséről. Az adatlapja ezután dokumentumtárában pdf formátumban is elérhetővé válik.

Amennyiben véglegesen beküldte adatlapját, azokban módosítani a továbbiakban nem lesz lehetősége.


 

A KÖNYVVIZSGÁLÓ CÉGEK ADATLAPJA

Ha Ön egy könyvvizsgáló társaság tulajdonosa, vagy vezető tisztségviselője, jogosult a társaság adatszolgáltatását is kitölteni.

Ha egy társaság esetében nem a tulajdonos(ok) /vezető tisztségviselő(k) tölti(k) ki az adatlapot, lehetőség van meghatalmazott megbízására. Ez esetben kérjük, töltse ki az alább csatolt meghatalmazást és kitöltve (társaságok esetében cégszerűen aláírva) küldje meg papír alapon vagy beszkennelve e-mailben a kamara ügyfélszolgálatának (ugyfelszolgalat@mkvk.hu). A meghatalmazásban szerepelnie kell a meghatalmazott viselt nevének és ügyfélkapun bejelentett e-mail címének is. Fontos! A meghatalmazottnak is rendelkeznie kell ügyfélkapus azonosítókkal! Felhívjuk figyelmüket, hogy a tavaly beadott meghatalmazások ebben az évben is érvényesek! Amennyiben nem biztos abban, hogy kit hatalmazott meg adatlapja kitöltésével, vagy vissza akarja vonni a meghatalmazását, mindenképp vegye fel a kapcsolatot a kamara ügyfélszolgálatával.
MEGHATALMAZÁS KÖNYVVIZSGÁLÓ TÁRSASÁG(OK) ADATLAPJÁNAK KITÖLTÉSÉRE

Ahhoz, hogy Ön egy könyvvizsgáló társaság adatszolgáltatását el tudja készíteni, nem kell mást tennie, mint bejelentkezés után, a neve alatt megjelenő „Társaság adatok” linkre kattintani.

A bal oldali menüben válassza ki az adatszolgáltatást teljesítő társaság nevét és kattintson az „Éves adatszolgáltatás” linkre. (Ha Ön több társaság adatszolgáltatását is beküldheti, a kitöltések után ellenőrizze, hogy minden társaság esetében elküldte-e az adatszolgáltatást.)

 

Miután a bal oldali menüben az „Éves adatszolgáltatás” linkre kattintott, az adatszolgáltatás főoldalán találja magát.

Alapadatok megadása

Az Alapadatok részben a tagok azonosító adatai előre feltöltésre kerülnek.

12. pont: Alapadatok megadása

Kérjük, adja meg adószámát, illetve számlaszámát.

13. pont: Elérhetőségek

Kérjük, adja meg a társaság azon e-mail címét, melyen hivatalos ügyek intézése érdekében a kamara elérheti a társaságot. A nyilvántartott e-mail címeket (közzétételi, hírlevél, stb.) az adatszolgáltatást követően bejelentkezve, a társaság adatai között tudja módosítani.
A közérdeklődésre számot tartó gazdálkodó könyvvizsgálójának rendelkeznie kell honlappal, melynek címét kérjük feltüntetni, valamint meg kell jelölni az elsődleges kapcsolattartó személyét is. A hálózathoz tartozó cégek adatszolgáltatása a Kkt. 44. § (1) bekezdésének k) pontjában meghatározott információk (azaz a könyvvizsgálói hálózati tagság, a tagvállalatok és a kapcsolt vállalkozások nevei és címei) közlését is jelenti.

A közzétételi elektronikus levélcím (e-mail cím) mezőbe választása szerint azon címét kérjük megadni, amely a honlapon – mint közérdekből nyilvános adat – megjelenítésre kerül.

A kötelezően megadandó adatokat halványsárga kitöltéssel jeleztük.

14. pont: Címek

Kérjük, - szükség szerint - frissítse a kamara nyilvántartásában lévő címeket. A nyilvántartott címeket (közzétételi, levelezési stb.) az adatszolgáltatás után bejelentkezve, a társaság adatai között is tudja módosítani.

Felhívjuk tisztelt könyvvizsgáló kollégák figyelmét, hogy a 23/2014. (VI.30.) NGM rendelet miatt a címadatokat a kamarának a NAV előírásai szerint fel kellett darabolnia. Ugyan mindent megtettünk annak érdekében, hogy a nyilvántartásunkban eddig eltérő formátumban tárolt címeket pontosan szétdaraboljuk, kérjük Önöket, hogy ellenőrizzék le, hogy minden esetben megfelelő módon sikerült-e ezeket feldarabolni, és az új formátumban előtölteni (pl. közterület megnevezése mezőben szerepel-e még a közterület jellege [út, utca, tér]). Szükség esetén kérjük, javítsák a megfelelő formátum szerint (közterület jellegét válasszák ki a legördülő listából). Megértésüket ezúton is köszönjük!

A közzétételi cím mezőbe választása szerint azon címét (székhely, levelezési, telephely vagy iroda) kérjük megadni, amely a honlapon – mint közérdekből nyilvános adat – megjelenítésre kerül.

A kötelezően megadandó adatokat halványsárga kitöltéssel jeleztük.

15. pont: Telefonszámok

 

Kérjük, adja meg a társaság azon telefonszámát, melyen hivatalos ügyek intézése érdekében a kamara elérheti. A nyilvántartott telefonszámokat (közzétételi, mobil, telephely stb.) az adatszolgáltatás után bejelentkezve, a társaság adatai között tudja módosítani.

A közzétételi telefonszám alatt – választása szerint – szintén olyan számot kell érteni (napközbeni, mobil, otthoni) amely a kamara honlapján közzétételre kerül.

A kötelezően megadandó adatokat halványsárga kitöltéssel jeleztük.

16. pont: Tevékenyég végzésének módja

A „Tevékenység végzésének módja” lap az adatszolgáltatás indulásakor a kamara nyilvántartásában lévő adatokkal lett előtöltve. Amennyiben az alábbi adatok nem tükrözik a valóságot, kérjük, vegyék fel a kapcsolatot a kamara ügyfélszolgálatával. A táblázatban szereplő adatokat az adatszolgáltatás során nem tudják módosítani.

17. pont: Tagdíj átvállalás

A Tagdíj átvállalása lap szintén az aktuális adatokkal lett előtöltve. Változás esetén kérjük közölni azon természetes személy könyvvizsgáló(k) nevét és tagszámát, aki(k) vonatkozásában a tagdíj fizetését a cég átvállalja (hozzájárulási díjkedvezmény számításához). A tagdíjátvállalást a könyvvizsgáló cég jelzése alapján veszi figyelembe a kamara!

Amennyiben egy cég átvállalja egy tag tagdíjának fizetését, ezen az oldalon nyilatkoznia kell, hogy a könyvvizsgáló cégnek és az érintett kamarai tagnak az átvállalt kamarai tagdíj határidőben történő teljesítése tekintetében egyetemleges kötelezettsége és fegyelmi felelőssége áll fenn. Amennyiben meg vannak adva személyek a tagdíjátvállaláshoz, a pipát nem tudja kivenni a nyilatkozat mellől. Ha törli az átvállalt személyeket, ki tudja venni a pipát a nyilatkozat mellől is, ám ekkor Ön - nyilatkozat hiányában - nem vállalhatja át egy személy tagdíját sem.

Amennyiben a későbbiekben mégis tagdíjátvállalást adna meg, úgy azt írásban, hasonló nyilatkozat megtételével teheti meg a kamara ügyfélszolgálata felé.

18. pont: Hozzájárulási díj megadása

A könyvvizsgáló cégek kamarai hozzájárulási díja alapjának meghatározásához az árbevétel alatt a cég 2016. évről készült eredménykimutatásában az értékesítés nettó árbevételeként kimutatott összege értendő. A hozzájárulási díj alapját az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) hatálya alá tartozó könyvvizsgáló cégeknél is az általános forgalmi adó nélkül számított árbevétel képezi.

Kérjük, az árbevétel mezőbe csak számjegyeket írjon.

A 2016. évi bevétel mellett kérjük, adja meg a könyvvizsgálatból származó nettó bevételt is – 2016. évre vonatkozóan.

Amennyiben adott ki közérdeklődésre számot tartó cégnek jelentést, kérjük adja meg ebből származó, 2016. évben realizált nettó bevételét is (ezer forintban).

19. pont: Biztosítás

A könyvvizsgáló cégek esetében is csak akkor kell kitölteni a biztosítási adatlapot, ha biztosítást nem az MKVK Biztosítási Alkusz Kft. kezeli. Az adatszolgáltatás biztosításra vonatkozó részét a kamara az Alkusz jelzése alapján előtölti. Amennyiben az Ön adatai mégsem helyesen jelennek meg, az Alkusz oldalán ellenőrizheti, hogy biztosítását az Alkusz kezeli-e. http://www.mkvkalkusz.hu/adatszolgaltatas. Amennyiben a biztosításra vonatkozó adatok helytelenül jelennek meg, kérjük, vegye fel a kapcsolatot a kamara ügyfélszolgálatával (ugyfelszolgalat@mkvk.hu).

Felhívjuk figyelmét, hogy amennyiben biztosítási szerződésében a szerződő és a biztosított személye eltér egymástól úgy szerződését mindenképpen módosítania kell!

További információért kérjük, vegye fel a kapcsolatot a kamara alkuszának (info@mkvkalkusz.hu) munkatársaival!

A kötvényszám megadása során, amennyiben biztosítási szerződését az Allianz Hungária Biztosító Zrt.-vel kötötte és kötvényszáma az AHB betűkombinációval kezdődik, akkor kérjük, hogy csak a betűket követő 9 számjegyet adja meg.Ha az Ön biztosítási szerződését nem a kamara Alkusz Kft.-je kötötte, úgy az adatszolgáltatás főoldalán csatolja a kötelező felelősség-biztosítására vonatkozó fedezetigazolását. Bővebb információt a csatolandó fedezetigazolásról a kamara honlapján az alábbi linkre kattintva talál:
https://mkvk.hu/kamarai/kozlemenyek/fedezetigazolas.

Felhívjuk figyelmét, amennyiben 2016. évi árbevétel adataiban az előző évihez (2015) képest jelentős (10%-ot meghaladó) változás állt be úgy az változás bejelentési kötelezettség alá esik. Ebben az esetben biztosítási szerződését aktualizálnia kell, hogy egy esetleges kár esetén elkerülje az alulbiztosítottságot és azt, hogy ezáltal a biztosító a károsult részére csak arányos kártérítést nyújtson. (Ilyen esetekben a biztosító nem téríti meg a teljes kárösszeget - annak hiányzó részét a biztosítottnak kell a károsult felé állnia.)

20. pont: Csatolt dokumentumok

Társaságok esetében az adatszolgáltatás részét képezi a számviteli törvény szerinti beszámoló mérlegének és eredménykimutatásának a megküldése is. A mérleg és eredménykimutatás az adatszolgáltatás főoldalán csatolható a Csatolt dokumentumok menüpont alatt a Dokumentumok kezelése linkre kattintva. (Ugyanazon dokumentumok megküldhetők, mint a közzétételi kötelezettség teljesítése során.) Jogi személynek nem minősülő (bt.) evás társaságok a 1643-01-01-es nyomtatványt, a kisadózók tételes adózását (KATA) választó társaságok pedig a 16KATA nyomtatványt is csatolhatják.

Ha közzétételi kötelezettségének az OBR rendszeren keresztül tett eleget, kérjük a pdf fájlt csatolja az oldalon. Amennyiben nem rendelkezik ügyfélkapus azonosítóval, és nem tudja a honlapon feltölteni a fájlokat, juttassa el azokat elektronikusan a területi szervezeteknek.

Kérjük, csak bevétel igazolására szolgáló dokumentumot, illetve - ha nem a kamara Biztosítási Alkusz Kft-jén keresztül kötötte meg felelősségbiztosítását - fedezetigazolást csatoljon ezen az oldalon keresztül. Egyéb dokumentumokat, közlendőket az ügyfélszolgálatnak címzett e-mailen keresztül van lehetősége eljuttatni a kamarához.

Ha Önnek dokumentum-beküldési kötelezettsége van, a táblázatban találja, hogy mely dokumentumok feltöltését kérjük.

Amennyiben a beküldendő dokumentum még nincs feltöltve, a megfelelő dokumentum mellett az állapot oszlopban egy piros X jelenik meg „Feltöltendő” felirattal. Ha egy dokumentumot már feltöltött, az X helyett egy zöld pipa jelenik meg. Természetesen, ha a beküldendő dokumentum több darabban van beszkennelve, lehetősége van több azonos típust beküldeni.

Dokumentumot a „Dokumentum feltöltés” gombra kattintva lehet feltölteni.

Válassza ki számítógépéről a feltölteni kívánt fájlt, keresse ki a legördülő menüből, hogy milyen típusú dokumentumról van szó (Fedezetigazolás, Mérleg/Eredménykimutatás stb), adjon egy nevet a feltöltött dokumentumnak, majd kattintson a „Csatolás” gombra. Az első táblázatban ekkor megjelenik a feltöltött dokumentum, amely mellett zöld pipa jelzi, hogy az adott típus már fel van töltve.

21. pont: Adatszolgáltatás lezárása

Amennyiben végzett az adatszolgáltatás kitöltésével, az adatszolgáltatás főoldalán lévő „Adatszolgáltatás lezárása” menüpontra kattintva tudja azt véglegesíteni. Beküldés előtt természetesen lehetősége van a kitöltött adatlapok megtekintésére és kinyomtatására is, melyet a „Jelenlegi adatok előnézete” linkre kattintva tehet meg.

Az adatszolgáltatás lezárása és elküldése után e-mailben visszaigazolást kap az adatlap beérkezéséről. Az adatlapja ezután dokumentumtárában pdf formátumban is elérhetővé válik.

Amennyiben véglegesen beküldte adatlapját, azokban módosítani a továbbiakban nem lesz lehetősége.



PAPÍR ALAPÚ ADATSZOLGÁLTATÁS

Amennyiben továbbra sem volt lehetőségük ügyfélkapus azonosítót beszerezni, szükség esetén kérhetik a területi szervezetek segítségét az adatszolgáltatás teljesítéséhez személyesen, előre egyeztetett időpontokban. Ekkor az ügyintéző közvetlenül az integrált rendszerben rögzíti az adatszolgáltatást. A személyes adatszolgáltatáshoz kérjük, nyomtassák ki az alább csatolt üres adatlapot. Ezt kitöltve, minden oldalon aláírva vigyék be vagy postai úton küldjék meg - legkésőbb július 15-ig - a területi szervezetük irodájába. Felhívjuk figyelmüket, hogy a területi szervezet ügyintézői csak ezen aláírt példány megléte mellett tudják berögzíteni az adatokat. Az adatszolgáltatás csak a kötelezően csatolandó mellékletekkel együtt tekinthető teljesítettnek!

Természetes személyek adatlapja - (üres)
Kérjük kinyomtatni, kitölteni, majd aláírva eljuttatni a területi szervezethez

Társaságok adatlapja - (üres)
Kérjük kinyomtatni, kitölteni, majd aláírva eljuttatni a területi szervezethez

 

 


Tájékoztatjuk a tisztelt könyvvizsgáló kollégákat, hogy a korábban is érvényes kamarai adatkezelési és adatmegismerési szabályokon túlmenően 2016. évtől a beküldött adatszolgáltatásokat kizárólag a kamara elnöksége által 2016. június 24-én jóváhagyott, fentiekre vonatkozó szabályzatában meghatározott személyek ismerhetik meg azzal, hogy őket a Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói tevékenységről, valamint a könyvvizsgálói közfelügyeletről szóló 2007. évi LXXV. törvény 66-67. §-ai, illetve a Polgári Törvénykönyv szerinti titoktartási kötelezettség terheli. Ezen adatokat és információkat a törvényi kötelezettségen alapuló adattovábbítás kivételével harmadik személy részére nem tehetik hozzáférhetővé, nem szolgáltathatják ki, valamint saját célra nem használhatják fel.

7. pont: Kiegészítő tagdíjkedvezményre jogosító személyek

Betöltés...
X