Figyelem! Archivált cikk. Lehet, hogy már nem aktuális.

Szüneteltető tagok 2016. évi adatszolgáltatása

MÁR KITÖLTHETŐ A KAMARAI ADATSZOLGÁLTATÁS! A nyilvántartásában szereplő hiányos, illetve sok esetben elavult adatok miatt 2015-től lényegesen csökkentett adattartalommal – a szüneteltető tagok is kötelezettek az éves kamarai adatszolgáltatás kitöltésére. Az adatszolgáltatásra a főfoglalkozású tagok adatszolgáltatásával egyidejűleg kerítünk sort, melynek során a tagnak a 2015. évi Önképzés teljesítéséről is nyilatkoznia kell. A szüneteltető tagok adatszolgáltatásának beküldési határideje: 2016. július 15.

Noha a kamarai törvény előírja, hogy a kamarai tag köteles az adataiban bekövetkezett változást haladéktalanul, de legkésőbb 15 napon belül jelenteni a kamarának, a gyakorlat azt mutatja, hogy szüneteltető tagjaink körében az esetek túlnyomó többségében erre sajnálatos módon nem kerül sor. Emiatt a kamara elnöksége 28/2015. (03.20.), valamint 39/2016. (03.18.) számú határozatával úgy határozott, hogy az adatfrissítési okokra hivatkozva az adatszolgáltatási kötelezettséget a szüneteltető tagokra is kiterjeszti.

A szüneteltetők adatszolgáltatásukat a főfoglalkozású tagokhoz hasonlóan a kamara honlapján keresztül küldhetik be, melyhez azonban ügyfélkapus belépés szükséges. Ennek érdekében megkérnénk szüneteltető tagjainkat, hogy viselt nevüket és a magyarorszag.hu oldalon (az ügyfélkapuhoz is használt) e-mail címüket küldjék meg a területi szervezetnek, hogy regisztrálni tudják Önöket a belépés érdekében. Bővebb információt az ügyfélkapus belépésről az alábbi linken talál:
https://mkvk.hu/kamarai/kozlemenyek/belepes

Ha szüneteltető tagként Ön nem rendelkezik ügyfélkapus azonosítóval, lehetőség van meghatalmazott megbízására. Ez esetben kérjük, töltsék ki az alább csatolt meghatalmazást, és kitöltve (2 tanúval hitelesítve) küldjék meg papír alapon vagy beszkennelve e-mailben a kamara ügyfélszolgálatának (ugyfelszolgalat@mkvk.hu). A meghatalmazásban szerepelnie kell a meghatalmazott viselt nevének és ügyfélkapun bejelentett e-mail címének is. Fontos! A meghatalmazottnak is rendelkeznie kell ügyfélkapus azonosítókkal!
MEGHATALMAZÁS SZÜNETELTETŐ KAMARAI TAG KÖNYVVIZSGÁLÓK ADATLAPJÁNAK KITÖLTÉSÉRE

Miért fordulhat elő az, hogy egy szüneteltető tagnak a főfoglalkozásúak adatlapját kell kitöltenie?
Korábbi években az, hogy egy kamarai tag a főfoglalkozású vagy a szüneteltető tagok adatlapját tölti-e ki, annak függvénye volt, hogy az adatszolgáltatás indulásának időpontjában a tag aktív vagy szüneteltető státuszú tagja volt-e a kamarának. Az idei adatszolgáltatás alkalmával azon könyvvizsgálóknak, akik bár az adatszolgáltatás időpontjában szüneteltető státuszúak, de adhattak ki jelentést 2014. július 1. és 2016. június 30. között, a főfoglalkozásúak adatlapját kell kitölteniük. Amennyiben nem volt jelentésük, az erre vonatkozó részt nem kell kitölteni. A főfoglalkozású tagok kitöltési útmutatója (és adatlapja) a következő linkre kattintva érhető el: https://mkvk.hu/kamarai/kozlemenyek/adatszolgaltatas_2016

Az adatszolgáltatás menete:
Az adatszolgáltatást ügyfélkapus belépést követően a kamara honlapján keresztül lehet teljesíteni. Az „adatlapot” 2016. június 20-tól tudja elkezdeni kitölteni az Ön személyes adattárában. Ahhoz, hogy ezt el tudja érni, be kell jelentkeznie a kamara honlapjára. Belépést követően a Bejelentkezés gomb helyén az Ön neve fog megjelenni. Kattintson a nevére.

 

Ahhoz, hogy Ön a saját, személyes adatszolgáltatását el tudja készíteni, nem kell mást tennie, mint bejelentkezés után, saját nevére kattintva a megjelenő bal oldali menüben az „Éves adatszolgáltatás” linkre kattintani.

Miután a bal oldali menüben az „Éves adatszolgáltatás” linkre kattintott, az adatszolgáltatás Főoldalán találja magát, ahol kérjük, kattintson az „Alapadatok megadása” linkre.

Az ’Alapadatok megadása’ linkre kattintva megjelenik az adatlap, melyet előtöltöttünk az adatszolgáltatás indulásakor a kamara nyilvántartásában lévő adataikkal. Kérjük, tekintse át az adatokat, és amennyiben változás van azokban, vagy hiányosak módosítsa azokat. Az adatszolgáltatás során az alábbi alapadatok frissítését kérjük: címek, telefonszámok, munkahelyi adatok stb.

1. pont: Nyilatkozat önképzés teljesítéséről

A szakmai továbbképzési szabályzat I. fejezetének (16) pontja szerinti 4 kreditet (amely legalább 1 nap egyéni felkészülésnek felel meg) önképzés keretében kell megszerezni. Jelen nyilatkozattal a könyvvizsgáló kijelenti, hogy a fenti kötelezettségének eleget tett.

Alapadatok megadása
Az Alapadatok részben a tagok azonosító adatai előre feltöltésre kerültek.

2. pont: Elérhetőségek

Kérjük, adja meg azon e-mail címét, melyen hivatalos ügyek intézése érdekében a kamara elérheti Önt. A nyilvántartott e-mail címeket (közzétételi, hírlevél, stb.) bejelentkezve, a saját adatai között tudja módosítani.

A közzétételi elektronikus levélcím (e-mail cím) mezőbe választása szerint azon címét kérjük megadni, amely a honlapon – mint közérdekből nyilvános adat – megjelenítésre kerül.

3. pont: Címek

Kérjük, adja meg azon címét, melyen hivatalos ügyek intézése érdekében a kamara elérheti Önt. A nyilvántartott címeket (közzétételi, levelezési, munkahelyi stb.) az adatszolgáltatás után bejelentkezve, a saját adatai között is tudja módosítani.

Felhívjuk tisztelt könyvvizsgáló kollégák figyelmét, hogy a 23/2014. (VI.30.) NGM rendelet miatt a címadatokat a kamarának a NAV előírásai szerint fel kellett darabolnia. Ugyan mindent megtettünk annak érdekében, hogy a nyilvántartásunkban eddig eltérő formátumban tárolt címeket pontosan szétdaraboljuk, kérjük Önöket, hogy ellenőrizzék le, hogy minden esetben megfelelő módon sikerült-e ezeket feldarabolni, és az új formátumban előtölteni (pl. közterület megnevezése mezőben szerepel-e még a közterület jellege [út, utca, tér]). Szükség esetén kérjük, javítsák a megfelelő formátum szerint (közterület jellegét válasszák ki a legördülő listából). Megértésüket ezúton is köszönjük!

A közzétételi cím mezőbe választása szerint azon címét (levelezési, munkahelyi vagy állandó) kérjük megadni, amely a honlapon – mint közérdekből nyilvános adat – megjelenítésre kerüljön.

4. pont: Telefonszámok

Kérjük, adja meg azon telefonszámát, melyen hivatalos ügyek intézése érdekében a kamara elérheti Önt. A nyilvántartott telefonszámokat (közzétételi, mobil, otthoni, munkahelyi stb.) bejelentkezve, a saját adatai között tudja módosítani.

A közzétételi telefonszám alatt – választása szerint – szintén olyan számot kell érteni (napközbeni, mobil, otthoni) amely a kamara honlapján közzétételre kerül.

5. pont: Adószám megadása

Kérjük, itt adja meg, ha rendelkezik adószámmal.

6. pont: Tagdíj átvállaló társaság adatai megadása

Ebben a mezőben adatot csak abban az esetben kérünk közölni, ha a tagdíjátvállaló nem könyvvizsgáló cég. Amennyiben tehát az átvállaló könyvvizsgáló cég, akkor az átvállalásra vonatkozó adatokat a könyvvizsgáló cég adatlapján kell kitölteni. A tagdíjátvállalást a könyvvizsgáló cég jelzése alapján veszi figyelembe a kamara! A tagdíj fizetésének átvállalása esetén az átvállaló nevét, címét pontosan kell meghatározni. Kérjük, mielőtt új társaságot vinne fel, keressen rá, hogy szerepel-e az adott társaság a kamara adatbázisában. Felvett társaság adatait módosítani nem tudja. Amennyiben módosítani szeretne a társaság adatában, kérjük, először törölje ki a meglévő társaságot, majd újra vegye fel a módosított adatokkal.

7. pont: Adatszolgáltatás lezárása

Ha készen van az adatszolgáltatással, véglegesíteni, és a kamarába beküldeni az adatszolgáltatás főoldalán lévő „Adatszolgáltatás lezárása” menüpontra kattintva lehet. Beküldés előtt természetesen lehetősége van a kitöltött adatlap megtekintésére is, melyet a „Jelenlegi adatok előnézete” linkre kattintva tehet meg.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy ha hosszabb időre felfüggeszti az adatlapok kitöltését, a rendszer bizonyos idő után automatikusan kilépteti Önt a honlapról. Ilyenkor újra be kell jelentkeznie a honlapra és a mentetlen adatokat újra fel kell vinnie. Kérjük, mindig mentse el a kitöltött adatlapot!

Amennyiben véglegesen beküldte adatlapját, azokban módosítani a továbbiakban nem lesz lehetősége. Az adatlapok lezárása és elküldése után e-mailben visszaigazolást kap az adatlap beérkezéséről. Az adatlapja ezután dokumentumtárában pdf formátumban is elérhető.



PAPÍR ALAPÚ ADATSZOLGÁLTATÁS

Amennyiben nem volt lehetőségük ügyfélkapus azonosítót beszerezni, szükség esetén kérhetik a területi szervezetek segítségét az adatszolgáltatás teljesítéséhez személyesen, előre egyeztetett időpontokban. Ekkor az ügyintéző közvetlenül az integrált rendszerben rögzíti az adatszolgáltatást. A személyes adatszolgáltatáshoz kérjük, nyomtassák ki az alább csatolt üres adatlapot. Ezt kitöltve, minden oldalon aláírva vigyék be vagy postai úton küldjék meg - legkésőbb július 15-ig - a területi szervezetük irodájába. Felhívjuk figyelmüket, hogy a területi szervezet ügyintézői csak ezen aláírt példány megléte mellett tudják berögzíteni az adatokat.

Szüneteltető tagok adatlapja - (üres)
Kérjük kinyomtatni, kitölteni, majd aláírva eljuttatni a területi szervezethez

 


Tájékoztatjuk a tisztelt könyvvizsgáló kollégákat, hogy a korábban is érvényes kamarai adatkezelési és adatmegismerési szabályokon túlmenően 2016. évtől a beküldött adatszolgáltatásokat kizárólag a kamara elnöksége által 2016. június 24-én jóváhagyott, fentiekre vonatkozó szabályzatában meghatározott személyek ismerhetik meg azzal, hogy őket a Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói tevékenységről, valamint a könyvvizsgálói közfelügyeletről szóló 2007. évi LXXV. törvény 66-67. §-ai, illetve a Polgári Törvénykönyv szerinti titoktartási kötelezettség terheli. Ezen adatokat és információkat a törvényi kötelezettségen alapuló adattovábbítás kivételével harmadik személy részére nem tehetik hozzáférhetővé, nem szolgáltathatják ki, valamint saját célra nem használhatják fel.

 

Betöltés...
X