Figyelem! Archivált tartalom. Lehet, hogy már nem aktuális.

Vizsganaptár, jelentkezés - 2022

A 2022. évi vizsganaptárt az alábbi táblázatokban foglaltaknak megfelelően szervezi az Oktatási Bizottság a könyvvizsgálói képzésben részt vevők számára.

    

    

2022. évi vizsganaptár

A 2021.05.06-át követően induló csoportok esetében jogi ismeretek modulból írásbeli vizsgát is szükséges tenni.



     


    

Frissítés 2022.03.07: A járványügyi korlátozások 2022. március 7-től a vizsgákat érintően megszűnnek. Nem kell maszkot viselni az eddig előírt zárt terekben, így a vizsgák során sincs maszkviselési kötelezettség.

   

Az Oktatási Bizottság közleménye a veszélyhelyzet alatti kamarai vizsgák részvételi feltételeinek változásáról

A hazai járványügyi helyzet kedvezőtlen alakulása és az ezzel kapcsolatos kormány döntéseket figyelemmel kísérve a kamara az alábbi tájékoztatóban részletezett védelmi intézkedéseket vezette be a Kamara az általa szervezett rendezvények esetében, beleértve az okleveles képzés vizsgáit is.

2021. november 20-ától visszavonásig az okleveles könyvvizsgálói képzés vizsgáin való részvétel feltétele a védettség fenti tájékoztatóban részletezett igazolása, valamint a szájat és orrot eltakaró maszk használata.

A kamara - a védettség igazolása céljából - elfogadja a 3 napnál nem régebbi negatív COVID tesztet (PCR, vagy antigén gyors teszt), így ezek bemutatásával is lehetővé teszi a vizsgán való részvételt.

Budapest, 2021. november 22.

Hegedűs Mihály
az Oktatási Bizottság elnöke

    

Az Oktatási Bizottság közleménye a veszélyhelyzet alatti kamarai vizsgák megtartásáról és elhalasztásáról

A hazai járványügyi helyzet kedvező alakulása és az ezzel kapcsolatos kormány döntések lehetővé tették az okleveles könyvvizsgálói képzés vizsgáinak újraindítását. A 2021 márciusában elmaradt vizsgák pótlására pontos ütemterv készül, melyről minden érintettet személyes értesítést kap. Bővebb tájékoztatónkat az Oktatási Bizottság hírei között olvashatják.

Budapest, 2021. május 5.   

     

Hegedűs Mihály
az Oktatási Bizottság elnöke

    

Az Oktatási Bizottság közleménye a veszélyhelyzet alatti kamarai vizsgák megtartásáról és elhalasztásáról

A súlyosbodó járványügyi helyzetre és a 2021. március 5-én megjelent védelmi intézkedésekre kapcsán kiadott közleményünket és a vizsgáztatással kapcsolatos tájékoztatónkat az Oktatási Bizottság hírei között olvashatják.

Budapest, 2021. március 8.

Hegedűs Mihály
az Oktatási Bizottság elnöke

    

Elérhető a bankkártyás fizetési opció is a vizsgajelentkezésekhez

Tisztelt Hallgatók!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a kamara honlapján a bankkártyás fizetési opció újra választható. A vizsgajelentkezéshez kapcsolódó vizsgadíjat természetesen továbbra is fizethetik átutalással vagy személyesen, az alábbiak szerint:

  • Átutalás a kamara bankszámlájára: Magyar Könyvvizsgálói Kamara bankszámlaszáma: 12010855 - 01283148 – 00100002. Átutalás esetén a könnyebb azonosíthatóság érdekében, kérjük, a nyilvántartási számukat a közlemény rovatban szíveskedjenek feltüntetni.
  • Személyesen a kamara pénztárában: a 1063 Bp. Szinyei Merse u. 8. címen.

Köszönjük az átállás alatti türelmüket!

Budapest, 2019. szeptember 25.

MKVK


Figyelemfelhívás a vizsgán számonkért hatályos jogszabályi előírásokról

Az Okleveles Könyvvizsgálói Képesítő Testület döntése értelmében az okleveles könyvvizsgálói képzés írásbeli és szóbeli vizsgáin mindig a hatályos jogszabályi előírásokat kell számon kérni a vizsgázóktól, ettől eltérés csak a „Számvitel nemzetközi szabályozása” tárgy esetében van, ahol az EU által befogadott és kihirdetett standardokat kell számon kérni.

Budapest, 2017. december 8.

Dr. Lukács János
az OKKT elnöke

Betöltés...
X