Figyelem! Archivált tartalom. Lehet, hogy már nem aktuális.

E-learning 2019

eLearning.jpgA kamarai tag könyvvizsgáló köteles a szakmai továbbképzési rendszerben részt venni. Az e-learning képzési forma keretében a Szakmai Továbbképzési Szabályzat I. fejezetének (9) és (13) pontjában meghatározott kreditpontokból évente legalább 4 kreditpontot kell teljesíteni.

         

Az alábbiakban a kamara által 2019. évre engedélyezett kreditpontos előadások listáját tesszük közzé.
(A feltöltés folyamatos, kérjük látogasson vissza többször az oldalunkra. )

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a szervező intézmény az alábbi táblázatban közölt előadásait összevontan is meghirdetheti. Az egyes előadások megtekintésének feltétele, valamint bővebb információ a szervező intézmények honlapján található. 

A kreditpontokat a szervező intézmény kamarának megküldött igazolása alapján tudjuk figyelembe venni. Az egyes igazolások kiállítása - jellemzően - havi rendszerességgel történik, így az előadás meghallgatása és a kreditpont honlapon (Saját adatok) történő megjelenése között jelentős időeltérés is előfordulhat, ami miatt szíves türelmüket és megértésüket kérjük!
 

Tematika Kreditpont Elszámolhatóság időszaka

Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központ Kft.
https://www.mkvkok.hu/tavoktatas  - kamarai honlapon keresztül belépve 4 kreditpont erejéig térítésmentesen választható képzések

Vagyonértékelés könyvvizsgálók és gazdasági döntéshozók számára 2 2019.12.31-ig
A visszaélések kockázatának kezelése a könyvvizsgálat során és a pénzügyi ágazati szakemberek munkájában 2 2019.12.31-ig
Pénz- és Tőkepiaci Tagozat 1.: Az MNB visszajelzései a könyvvizsgálók számára-pénztár; biztosítók; hitelintézet; befektetési vállalkozás; kibocsátó 2 2019.12.31-ig
Pénz- és Tőkepiaci Tagozat 2.: A könyvvizsgálói különjelentésről szóló új standard ismertetése 2 2019.12.31-ig
Pénz- és Tőkepiaci Tagozat 3.: Könyvvizsgálói jelentések változása; Különjelentés, avagy szektorok könyvvizsgálói jelentésdömpinggel 2 2019.12.31-ig
Könyvvizsgálói Konferencia 2018/1.: 4400-as támogatások; Pénzmosás a gyakorlatban; Új IFRS-ek (IFRS9,IFRS15,IFRS16) bevezetésének könyvvizsgálati kihívásai 2 2019.12.31-ig
Könyvvizsgálói Konferencia 2018/2.: Elvárási rés a könyvvizsgálati tevékenység folyamatában; Az átalakulások aktuális kérdései 2 2019.12.31-ig
Könyvvizsgálói Konferencia 2018/3.: Manipulatív minták és technikák felismerése; GDPR-ről érthetően; GDPR hatása a könyvvizsgálati kockázatokra 2 2019.12.31-ig
Az átalakulás, egyesülés, szétválás könyvvizsgálata 2 2019.12.31-ig
A minőség-biztosítási (minőség-ellenőrzési) követelményeknek megfelelő könyvvizsgálat, változások a könyvvizsgálói jelentésben a közérdeklődésre számot tartó gazdálkodói körben és azon kívül - 2018. 2 2019.12.31-ig
 A minőség-biztosítási (minőség-ellenőrzési) követelményeknek megfelelő könyvvizsgálat és a 6100. témaszámú standard - könyvvizsgálói különjelentés  2  2019.12.31-ig
IFRS 16 - az új lízing standard  2 2019.12.31-ig
IFRS 9 Pénzügyi instrumentumok  2 2019.12.31-ig
Információbiztonság az Egységes Adatvédelmi Rendelet (GDPR) tükrében  2 2019.12.31-ig
A pénzegység alapú statisztikai mintavétel elmélete és gyakorlata  2 2019.12.31-ig
IFRS 15 - amit a vevői szerződésekből származó bevétel standardról tudni kell  2 2019.12.31-ig
A közlekedéssel összefüggő költségek elszámolása és adózása - minden, amit a pénzügyi ágazati szakembereknek tudniuk kell a magánszemélyek járműhasználatáról  2 2019.12.31-ig
Származékos (derivatív) ügyletek  2 2019.12.31-ig
Saját tőke - esettanulmányok, példák a tőkeműveletekre, probléma felvetések a gyakorlatból és azok megoldásai  2 2019.12.31-ig
Az egyéb szervezetek gazdálkodási és számviteli sajátosságai, valamint fontosabb adózási tudnivalói  2 2019.12.31-ig
Egyéb szervezetek státuszjogi és adatkezelési kérdései - 2019  2 2019.12.31-ig
Online számla- adatszolgáltatás  2 2019.12.31-ig
2018-as fontosabb évközi és a 2019-es adótörvény változások egyes kérdései (TAO, SZJA)  2 2019.12.31-ig
2018-as fontosabb évközi és a 2019-es adótörvény változások egyes kérdései (Tb, KIVA, Art, KATA, áfa, egyéb adók)  2 2019.12.31-ig
Adatvédelmi Tisztviselő (DPO) képzés  2 2019.12.31-ig
Könyvviteli szolgáltatást végzők kötelező továbbképzése államháztartási szakterületen 2019-nem költségvetési szervnél foglalkoztatott mérlegképes könyvelők számára  2 2019.12.31-ig
Infoszféra Kft.  
                                   http://www.infoszfera.hu/rendezvenyek/e-learning/                                                                                               
Környezetvédelmi termékdíj 2019. - Változások, jogszabály, gyakorlat, ellenőrzés 2 2019.12.31-ig
Adókonferencia 2019. - Áfa, Adóigazgatás, Szja, Kata, Tao 2 2019.12.31-ig
Menedzser Praxis Kft. 
                                   http://szakkepzeseink.hu/Default.aspx?page=elearning                                                                                                   
Közfeladatot ellátó szervek adózással kapcsolatos tudnivalói 1 2019.12.31-ig 
Számlázás szabályai 2019-ben 1 2019.12.31-ig 
IFRS 9 Pénzügyi instrumentumok 2 spec 2019.12.31-ig 
Pénzügyi intézmények, hitelintézetek belső ellenőrzése 2 spec 2019.12.31-ig 
Az áfa ellenőrzés lényeges kérdései, az Áfa tv. fontosabb 2019. évi változásai, továbbá elektronikus kapcsolattartás a közigazgatással, cégkapu szabályok, 2019-es cafeteria elemek 1 2019.12.31-ig 
Minden, amit a KATA-ról 2019-ben tudni érdemes, a kisadózás társadalombiztosítási vetületei és eljrásái szabályai, kisadózásra való áttérés, (kkt.) egyszerűsített végelszámolása 1 2019.12.31-ig 
Sämling Kft.  
                                   http://www.samling.hu/                                                                                               
Adóváltozások 2019 és Tárgyi eszközökhöz és adott- kapott előlegekhez kapcsolódó kiemelt gazdasági események számvitele 2 2019.12.31-ig  
IFRS 9 - Pénzügyi eszközök értékvesztése  2 spec 2019.12.31-ig  
System Media Kft. 
                                   http://e-systemmedia.hu/                                                                                                   
Az IFRS-ek aktuális helyzete Magyarországon 2019.  2 spec  2019.12.31-ig   
Árengedmények, üzleti ajándékok adózása, elszámolása 2019.  1 2019.12.31-ig  

    

Betöltés...
X