Figyelem! Archivált cikk. Lehet, hogy már nem aktuális.

E-learning 2014

A kamarai tag könyvvizsgáló köteles a szakmai továbbképzési rendszerben részt venni. Az általános szakmai továbbképzés és speciális továbbképzés – a központi szervezésű kötelező továbbképzés kivételével – e-learning módszerrel is megszervezhető, illetve teljesíthető. Az e-learning képzési forma keretében évente legfeljebb 6 kreditpont szerezhető meg.

Az alábbiakban a kamara által engedélyezett kreditpontos előadások listáját tesszük közzé.

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a szervező intézmény az alábbi táblázatban közölt előadásait összevontan is meghirdetheti. Az egyes előadások megtekintésének feltétele, valamint bővebb információ a szervező intézmények honlapján található. 

A kreditpontokat a szervező intézmény kamarának megküldött igazolása alapján tudjuk figyelembe venni. Az egyes igazolások kiállítása - jellemzően - havi rendszerességgel történik, így az előadás meghallgatása és a kreditpont honlapon (Saját adatok) történő megjelenése között jelentős időeltérés is előfordulhat, ami miatt szíves türelmüket és megértésüket kérjük!
 

TematikaKreditpontElszámolhatóság időszaka
Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központ Kft.
http://www.mkvkok.hu/tavoktatas
Számviteli változások 2014., valamint a könyvviteli zárlat korrekciós, helyesbítő és rendező tételei42014. december 31-ig
Számvitelt érintő változások és aktuális számviteli kérdések a saját tőke elszámolásának témakörében2
Aktuális számviteli kérdések a saját tőke és az ingatlanok elszámolásának témakörében2
Aktuális számviteli kérdések az ingatlanok és a gépjárművek elszámolásának témakörében2
A 2014. évi adótörvény változások3
A 2014. évi adótörvény változások2
A gazdasági társaságokra vonatkozó szabályozás 2014-től életbe lépő változásai a pénzügyi, számviteli, adózási szakemberek tevékenysége tükrében2
Az új Ptk. hozta változások a pénzügyi, számviteli, adózási szakemberek tevékenységében3
A társadalombiztosítási járulék, szociális hozzájárulási adó és egészségügyi hozzájárulás változásai 2014. évben2
Könyvviteli szolgáltatást végzők kötelező továbbképzése államháztartási szakterületen 2014-nem költségvetési szervnél foglalkoztatott mérlegképes könyvelők számára2
Könyvviteli szolgáltatást végzők kötelező továbbképzése államháztartási szakterületen 2014 - költségvetési szervnél foglalkoztatott mérlegképes könyvelők számára6
Az értékvesztés az IFRS-ek rendszerében, valamint a kontroll fogalmának változásai és a konszolidációt érintő módosítások az IFRS-ekben2
Civil Akadémia 2014.2
Könyvviteli szolgáltatást végzők, adószakértők, belső ellenőrök, könyvvizsgálók továbbképzése pénzintézeti szakterületen2
Conforg Kft.
https://www.conforg.hu/link/konferenciak/10/konyvvizsgalok-kreditkepzese_kreditkepzes
Környezetvédelmi termékdíj és az e-számlázás2

2014. december 31-ig

A videofelvétel csak 2014. december 14-ig lesz megtekinthető, mivel az informatikai ellenőrzés időigényessége miatt csak így tudjuk garantálni, hogy az igazolását megkapja!

Adóváltozások, áfa és számlázási szabályok 2014.4
Adóváltozások 2014.2
Áfa és számlázás szabályok 2014.2
Béren kívüli juttatások 2014. évi szabályai1
Kiküldetések elszámolása és a béren kívüli juttatások 2014. évi szabályai1
E-számlázás2
Kiküldetések elszámolása 2014. 1
A szakképzési hozzájárulás szabályai2
Számviteli változások 2014. és a mikrogazdálkodói beszámoló, Adók és egyéb elvonások könyvelése 2014-ben, Hibák javtása, számviteli ellenrőzés4
Számviteli változások 2014. és a mikrogazdálkodói beszámoló, Saját tőke műveletek és a devizás ügyletek számviteli elszámolása 2014.4
Környezetvédelmi termékdíj2
Az áfa ellenőrzések új gyakorlata1
Számlázási szabályok és adótervezés1
Üzleti szerződések adótervezése1
Könyvviteli szolgáltatást végzők továbbképzése Államháztartási szakterület4
Könyvviteli szolgáltatást végzők továbbképzése - Államháztartási szakterület
Nem költségvetési szervnél foglalkoztatott mérlegképes könyvelők számára
2
Könyvviteli szolgáltatást végzők továbbképzése Pénzügyi szakterület2
Aóváltozások, Áfa és Számlázási szabályok, Reklámadó 2015.2
Infoszféra Kft.  
http://www.infoszfera.hu/rendezvenyek/e-learning/
Házipénztár 2014.12014. december 31-ig
Környezetvédelmi Termékdíj 2014.2
E-Business Képzés és Konferencia1
Környezetvédelmi Termékdíj 2014.2
ADÓKONFERENCIA 2015. - SZJA, ART, ÁFA, TB. - Felkészülés a jövő évi változásokra a NAV és az NGM szakértőivel4
E-Business Konferencia2
Kompkozult Kft. 
http://www.kompkonzult.hu/content/e-learning-tajekoztato
  
Könyvviteli szolgáltatást végzők kötelező továbbképzése:  Számvitel 201442014. december 31-ig
KPMG Akadémia
http://www.kpmgakademia.hu/hu
  
A 2013. évi transzferárazással kapcsolatos változások és gyakrolati tudnivalók22014. december 31-ig
Menedzser Praxis Kft. 
http://szakkepzeseink.hu/Default.aspx?page=elearning
  
A számviteli törvény 2014-es  változásai és gyakorlati alkalmazása42014. december 31-ig
Áfa időszaki elszámolások belföldön és a közösségen belül4
Saját tőke adóváltozásai, valamint az adómentes és a béren kívüli juttatások2
Ellenőrzési konferencia2
Általános forgalmi adó ellenőrzésének kérdései2
OVI Kft
http://www.kotelezotovabbkepzes.hu/
  
Munkaviszony - két törvényből22014. december 31-ig
Az elfogadott adó - és járulék változások 20142
A transzferár alkalmazás 2014. évi gyakorlata2
Számvitel 2014.2
Saldo Zrt.
http://www.saldokurzus.hu/oktatas/konferencia_eloadas
  
A számvitelt és társasági adót érintő 2014. évi módosítások 22014. december 31-ig
Aktualitások az Áfa és az Art előírásaiban 2
Módosítások a személyi jövedelmadó és a járulékfizetési kötelezettségek területén (e-learning)2
System Media Kft. 
http://e-systemmedia.hu/
  
Legfontosabb adójogszabályok változása, aktualitása42014. december 31-ig
Adótörvények 2015.4
Transzferár-szabályozás - Változások, az ellenőrzés gyakorlata2
Személygépjárművekkel, cégautóval kapcsolatos adózási szabályok2
Pénzügyi szervezetek adózása - Áfa, Art, Szja, Különadók, TAO2
TÁMOP, TIOP pályázatok pénzügyi elszámolása, dokumentálása2
GOP, KMOP pályázatok pénzügyi elszámolása2
Nyereményjátékok, promociók, bónuszakciók adózása 
Az áfa törvény és a számlázás szabályai2
Adótörvények 2015. 
Pénzügyi szervezetek adózása - Áfa, Art, Szja, Különadók, TAO2
Vezinfó Kft.
http://www.vezinfo.hu/videokonf.php
  
SZÁMVITEL 2015
(Változások, Beszámolókészítés, Mérleg- és eredménykimutatás, Saját tőke ügyletek)
22014. december 31-ig
Elektronikus számlázás
(Változások, Elmélet, Gyakorlat, Ellenőrzés)
2
Házipénztár-kezelés szabályok, kifizetések szabályai a gyakrolatban 20142
SZÁMVITEL 2014
(Változások, Beszámolókészítés, Mérleg és eredménykimutatás, Saját tőke ügyeletek)
2
Adótörvény-változások 2014
(Art, Szja, Tao, Áfa, Tbj, Kiadók)
4
Belföldi ügyletek ÁFA-ja és számlázása 2014
(Áfa és számlázás 2014-es változásai, Változásokkal kapcsolatos gyakorlati kérdések, Számlázás technikai szabályai)
2
Nemzetközi ügyletek ÁFA-ja és számlázása
(Változások, Szolgáltatásnyújtás, Termékértékesítés, Beszerzés, Kiszállítás igazolása, Számlázás határon átnyúlóan)
2
Nonprofit szervezetek működése, számvitele és adózása
(Civil törvény a gyakorlatban)
4
Környezetvédelmi termékdíj
(Változások, Bevallás, Ellenőrzés)
2
Munkaügyi változások
(Munkaviszony megszűnésének és megszüntetésének aktuális gyakrolati kérdései)
2
Felelősség az új Ptk.-ban
- könyvvizsgálók, adótanácsadók, adószakértők, könyvelők oldaláról
4
IFRS mérlegképes könyvelők továbbképzése3
Könyvviteli szolgáltatást végzők kötelező továbbképzése államháztatartási szakterületen - költségvetési szervnél foglalkoztatott mérlegképes könyvelők számára6
DATEV
http://datev.hu/category.php?id_category=12
  
A pénzügyi vállalkozások könyvvizsgálatának specialitásai2 
IFRS-ek változásai2 
A közepes és kishitelintézetek könyvvizsgálatának módszertana2 
Könyvvizsgáló a könyvvizsgálaton túl2 
Könyvvizsgáló VERSUS Könyvelő2 
Az audit a kockázatcsökkentés eszköze2 
Pódiumvita2 

 

Betöltés...
X