Oktatási Bizottság közleménye a veszélyhelyzeti szünet után újrainduló vizsgákról

A hazai járványügyi helyzet kedvező alakulása, valamint a kijárási korlátozás megszüntetése lehetővé tette az okleveles könyvvizsgálói képzés vizsgáinak fokozatos újraindítását. A kamara – mint eddig is - maradéktalanul betartja a járványügyi előírásokat és a hatóságok vonatkozó útmutatásait. A kialakult helyzetben természetesen továbbra is elsődleges szempont a vizsgákban résztvevők biztonsága, egészségének védelme.

A márciusban félbemaradt, majd az azt követő időszakban elmaradt első félévi vizsgák pótlására pontos ütemterv készült, melyről minden érintettet személyes értesítést kapott.

A vizsgák lebonyolítására szigorú óvintézkedéseket léptettünk életbe a következők szerint:

  • az írásbeli vizsgákat (a létszám függvényében) olyan helyszínen tartjuk meg, ahol biztosítható a megfelelő 1,5 méteres védőtávolság a résztvevők között
  • a szóbeli vizsgák a kamara épületében kerülnek megtartásra azzal a megkötéssel, hogy - a korábbi gyakorlattól eltérően - most minden vizsgázó egyéni vizsgaidőpontot kap, amely úgy lett kialakítva, hogy 30 perces időintervallumonként 2 fő kerülhet beosztásra
  • a vizsgázókat felkértük, hogy vizsgára pontosan a kijelölt időpontra érkezzenek, mivel előzetes várakozásra kizárólag az utcán van most lehetőség, valamint a vizsga befejezését követően haladéktalanul hagyják el a vizsgahelyszínt
  • a vizsgázók előzetes együttműködését kértük abban is, hogy a vizsgára hozzanak magukkal szájmaszkot, gumikesztyűt, amit a megérkezéstől fogva távozásig használjanak, és belépéskor vegyék igénybe a kihelyezett kézfertőtlenítőt, továbbá fokozottan felhívtuk a figyelmet, hogy csak abban az esetben jöjjenek el vizsgázni, ha teljesen egészségesnek érzik magukat
  • a vizsgahelyszínek gyakori és fokozott fertőtlenítéséről intézkedtünk.

Az okleveles könyvvizsgálói képzés 2020. második félévére meghirdetett vizsgaidőpontjait – a könyvvizsgálói tanfolyamok csúszása okán – felülvizsgáljuk, majd az Oktatási Bizottság júniusi ülését követően a kamara honlapján közzétesszük a módosított vizsganaptárt.

Köszönjük a vizsgán résztvevő összes érintett megértését és együttműködését!

  

Oktatási Bizottság

  

Betöltés...
X