E-learning 2015
2016.01.14.
A kamarai tag könyvvizsgáló köteles a szakmai továbbképzési rendszerben részt venni. Az általános szakmai továbbképzés és speciális továbbképzés – a központi szervezésű kötelező továbbképzés kivételével – e-learning módszerrel is megszervezhető, illetve teljesíthető. Az e-learning képzési forma keretében évente legfeljebb 6 kreditpont szerezhető meg.
Az alábbiakban a kamara által 2015. évre engedélyezett kreditpontos előadások listáját tesszük közzé.
(A feltöltés folyamatos, kérjük látogasson vissza többször az oldalunkra. )
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a szervező intézmény az alábbi táblázatban közölt előadásait összevontan is meghirdetheti. Az egyes előadások megtekintésének feltétele, valamint bővebb információ a szervező intézmények honlapján található.
A kreditpontokat a szervező intézmény kamarának megküldött igazolása alapján tudjuk figyelembe venni. Az egyes igazolások kiállítása - jellemzően - havi rendszerességgel történik, így az előadás meghallgatása és a kreditpont honlapon (Saját adatok) történő megjelenése között jelentős időeltérés is előfordulhat, ami miatt szíves türelmüket és megértésüket kérjük!
| Tematika | Kreditpont | Elszámolhatóság időszaka |
|---|---|---|
|
Magyar Könyvvizsgálói Kamara |
||
|
MKVK Pénz és Tőkepiaci tagozatának rendezvényén elhangzott előadások:
|
1 pénzügyi intézményi; vagy 1 befektetési vállalkozási; vagy 1 pénztári; vagy 1 biztosítói; vagy 1 IFRS | |
|
MKVK Pénz és Tőkepiaci tagozatának rendezvényén elhangzott előadások:
|
1 pénzügyi intézményi; vagy 1 befektetési vállalkozási; vagy 1 pénztári; vagy 1 biztosítói; vagy 1 IFRS | |
|
MKVK Pénz és Tőkepiaci tagozatának rendezvényén elhangzott előadások:
|
1 pénzügyi intézményi; vagy 1 befektetési vállalkozási; vagy 1 pénztári; vagy 1 biztosítói; vagy 1 IFRS | |
MKVK Pénz és Tőkepiaci tagozatának rendezvényén elhangzott előadások:
|
1 pénzügyi intézményi; vagy 1 befektetési vállalkozási; vagy 1 pénztári; vagy 1 biztosítói | |
XXIII. Országos Könyvvizsgálói Konferencia költségvetési szekciója:
|
1 költségvetési spec. | 2015.12.31-ig |
| Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központ Kft. http://www.mkvkok.hu/tavoktatas |
||
| A felszámolási- és a végelszámolási eljárás elmélete és gyakorlata (számviteli feladatai) | 3 | 2015.12.31-ig |
| Az elektronikus számlázás elméleti és gyakorlati tudnivalói pénzügyi ágazati szakemberek számára | 2 | 2015.12.31-ig |
| A pénzügyi intézmények aktuális feladatai és problémái | 2 pénzügyi intézményi spec. | 2015.12.31-ig |
| Szerződések jogáról pénzügyi ágazati szakemberek számára | 2 | 2015.12.31-ig |
| Az általános forgalmi adó, egyéb adók és az Art. 2015. évi változásai | 2 | 2015.12.31-ig |
| A személyi jövedelemadó, a társasági adó és a TB-járulékok 2015. évi változásai | 2 | 2015.12.31-ig |
| A pénzügyi instrumentumokról gyakorló szakembereknek az IAS 39 és az IFRS 9 tükrében | 2 IFRS spec. | 2015.12.31-ig |
| A civil szervezetek gazdálkodása, valamint a közhasznú minősítéshez kötődő legfontosabb számviteli kérdések | 2 | 2015.12.31-ig |
| A számviteli törvény változásai és az értékesítés nettó árbevételének gyakorlati kérdései 2015-ben | 2 | 2015.12.31-ig |
| A költségnemek, egyéb bevételek és ráfordítások 2015. évi gyakorlati kérdései | 2 | 2015.12.31-ig |
| A társadalombiztosítási járulék, a szociális hozzájárulási adó és az egészségügyi hozzájárulás 2014. év közbeni és 2015. évtől hatályos változásai | 2 | 2015.12.31-ig |
| Könyvviteli szolgáltatást végzők kötelező továbbképzése államháztartási szakterületen 2015. – költségvetési szervnél foglalkoztatott mérlegképes könyvelők számára | 6 költségvetési spec. | 2015.12.31-ig |
| Könyvviteli szolgáltatást végzők kötelező továbbképzése államháztartási szakterületen 2015. – NEM költségvetési szervnél foglalkoztatott mérlegképes könyvelők számára | 2 költségvetési spec. | 2015.12.31-ig |
| A számviteli törvény 2016. évi változásai az EU irányelvek kapcsán | 2 | 2015.12.31-ig |
| Conforg Kft. https://www.conforg.hu/link/konferenciak/10/konyvvizsgalok-kreditkepzese_kreditkepzes |
||
| Számvitel 2015. - A számviteli törvény módosításai, valamint az új Ptk. szerinti számviteli eljárások és az átalakulás, egyesülés, szétválás számviteli teendői | 3 | 2015.12.31-ig |
| Számvitel 2015. - A számviteli törvény módosításai, valamint az új Ptk. szerinti számviteli eljárások és a jogutód nélküli megszűnés számvitele | 3 | 2015.12.31-ig |
| Kiküldetések Elszámolása és a Béren Kívüli Juttatások 2015. évi szabályai | 2 | 2015.12.31-ig |
| Infoszféra Kft. http://www.infoszfera.hu/rendezvenyek/e-learning/ |
||
| ADÓKONFERENCIA 2015. – SZJA, ART, ÁFA, TB. | 4 | 2015.12.31-ig |
| Környezetvédelmi Termékdíj 2014-2015. | 2 | 2015.12.31-ig |
| Házipénztár kezelése, kifizetések szabályai, változások 2015-ben | 2 | 2015.12.31-ig |
| A Környezetvédelmi Termékdíj Gyakorlata | 1 | 2015.12.31-ig |
| Termékdíj 2015 - Számviteli szemszögből | 1 | 2015.12.31-ig |
| Környezetvédelmi Termékdíj 2015-2016. | 1 | 2015.12.31-ig |
| Kompkozult Kft. http://www.kompkonzult.hu/content/e-learning-tajekoztato |
||
| Könyvviteli szolgáltatást végzők kötelező továbbképzése - pénzügy szakon (Pénzügyi befektetések 2015. évi változásai) | 2 | 2015.12.31-ig |
| Könyvviteli szolgáltatást végzők kötelező továbbképzése: Adó és járulék változások 2015 | 2 | 2015.12.31-ig |
| Könyvviteli szolgáltatást végzők kötelező továbbképzése: Számvitel 2015-ben | 2 | 2015.12.31-ig |
| KPMG Akadémia http://www.kpmgakademia.hu/hu |
||
| még nem küldött előadást 2015-re... | ||
| Menedzser Praxis Kft. http://szakkepzeseink.hu/Default.aspx?page=elearning |
||
| Költségvetéssel szembeni kötelezettségek, bevallások 2015. február 25-éig | 2 | 2015.12.31-ig |
| Civil/Nonprofit szervezetek adózása, számvitele 2015. | 2 | 2015.12.31-ig |
| Májusi bevallások, mérlegzárás 2014. (adózási és számviteli teendők évzáráskor) | 2 | 2015.12.31-ig |
| A Számviteli törvény 2015. évi változásai és gyakorlati alkalmazása | 4 | 2015.12.31-ig |
| OVI Kft http://www.kotelezotovabbkepzes.hu/ |
||
| Az áfa legfontosabb szabályai 2015. | 1 | 2015.12.31-ig |
| Társasági adó és Kiva 2015 | 1 | 2015.12.31-ig |
| Szja és Kata 2015. | 1 | 2015.12.31-ig |
| Adó-és járulékváltozások 2015. | 3 | 2015.12.31-ig |
| Art és a járulékok 2015. | 1 | 2015.12.31-ig |
| Számvitel 2015. | 1 | 2015.12.31-ig |
| A 2014-es üzleti év zárása, 2015. év megnyitása (E-learning) | 2 | 2015.12.31-ig |
| Számvitel 2014 | 2 | 2015.05.31-ig |
| Könyvviteli szolgáltatást végzők kötelező továbbképzése államháztartási szakterületen 2015 - költségvetési szervnél foglalkoztatott mérlegképes könyvelők számára - 180 perc | 2 | 2015.05.31-ig |
| Könyvviteli szolgáltatást végzők kötelező továbbképzése államháztartási szakterületen 2015 - költségvetési szervnél foglalkoztatott mérlegképes könyvelők számára - 540 perc | 4 | 2015.05.31-ig |
| Számviteli aktualitások 2015. | 4 | 2015.05.31-ig |
| Adóváltozások 2016. | 2 | 2015.12.31-ig |
| Az adóeljárási szabályok változása 2016. | 1 | 2015.12.31-ig |
| Áfa törvény változásai és aktuális kérdései 2016. | 1 | 2015.12.31-ig |
| Számviteli aktulitások 2016. | 1 | 2015.12.31-ig |
| PricewaterhouseCoopers Könyvvizsgáló Kft. www.pwc.com/hu/academy |
||
| Transzferárazás a gyakorlatban | 1 | 2015.05.31-ig |
| IFRS aktuális kérdései, jogszabályi változások 2015 | 1 | 2015.12.31-ig |
| Treasury kockázatkezelés és számviteli elszámolás | 2 | 2015.12.31-ig |
| Nemzetközi foglalkoztatási formák | 1 | 2015.12.31-ig |
| Sämling Üzleti Oktatási Központ Kft. http://www.samling.hu/ |
||
| Adóváltozások és gyakorlati számviteli kérdések | 6 | 2015.12.31-ig |
| Saldo Zrt. http://www.saldokurzus.hu/oktatas/elearning |
||
| Civil szervezetek számvitele és adózása 2015. | 2 | 2015.12.31-ig |
| Számviteli törvény változásai, társasági adóbevallás | 2 | 2015.12.31-ig |
| Környezetvédelmi termékdíj 2015. | 2 | 2015.12.31-ig |
| Aktualitások az Áfa törvény és az Art előírásaiban 2015. | 2 | 2015.12.31-ig |
| Devizás elszámolás, speciális devizás ügyletek | 2 | 2015.12.31-ig |
| Jogutód nélküli megszűnések számviteli feladatai | 2 | 2015.12.31-ig |
| Saját tőkével kapcsolatos számviteli elszámolások | 2 | 2015.12.31-ig |
| Módosítások az Szja törvény és a járulékfizetés területén 2015. | 2 | 2015.12.31-ig |
| Tárgyi eszközök és támogatások, valamint alvállalkozók és/vagy közvetített szolgáltatások számviteli elszámolása | 2 | 2015.12.31-ig |
| Költségvetési szervek aktuális számviteli kérdései - könyvviteli szolgáltatást végzők kötelező továbbképzése | 2 | 2015.12.31-ig |
| Az új közbeszerzési törvény | 1 | 2015.12.31-ig |
| System Media Kft. http://e-systemmedia.hu/ |
||
| Legfontosabb adójogszabály változások 2016. - ÁFA, ART, KATA, SZJA, TB | 2 | 2015.12.31-ig |
| Számvitel 2016. | 2 | 2015.12.31-ig |
| TÁMOP, TIOP pályázatok pénzügyi elszámolása, dokumentálása | 2 | 2015.12.31-ig |
| Magyarok foglalkoztatása külföldön, külföldiek foglalkoztatása Magyarországon | 2 | 2015.12.31-ig |
| Aktuális adózási kérdések - Fókuszban az idei változások | 4 | 2015.12.31-ig |
| Környezetvédelmi termékdíj 2015. | 2 | 2015.12.31-ig |
| Aktuális adózási kérdések - Fókuszban az idei változások | 4 | 2015.12.31-ig |
| Környezetvédelmi termékdíj 2015. | 2 | 2015.12.31-ig |
| Az áfa törvény és a számlázás szabályai | 2 | 2015.12.31-ig |
| Adótörvények 2015. | 4 | 2015.12.31-ig |
| Legfontosabb adójogszabályok változása, aktualitása | 4 | 2015.12.31-ig |
| Számvitel 2015. | 4 | 2015.12.31-ig |
| Pénzügyi szervezetek adózás 2015. | 2 | 2015.12.31-ig |
| EKÁER változások- gyakorlat- ellenőrzés | 1 | 2015.12.31-ig |
| Aktuális adózási kérdések - Fókuszban az idei változások | 4 | 2015.12.31-ig |
| IFRS mérlegképes továbbképzés | 2 | 2015.12.31-ig |
| Nyereményjátékok, promóciók, bónuszakciók adózása | 2 | 2015.12.31-ig |
| Verlag Dashöfer Kft. www.dashofer.hu |
||
| Áfa törvény teljesítési időpont folyamatos teljesítésekkel / időszakos elszámolásokkal kapcsolatos kérdések WEBINÁRIUM | 1 | 2015. január 27. (10:00-12:30) |
| A lízingügyletek jogi- adózási- és számviteli kezelése WEBINÁRIUM | 1 | 2015. február 10. (10:00-12:30) |
| Munkaviszony megszüntetése WEBINÁRIUM | 1 | 2015. február 24. (10:00-12:30) |
| A reklámadóval kapcsolatos kérdések WEBINÁRIUM | 1 | 2014. március 10. (10:00-12:30) |
| Adózási ismeretek csomag 2015 | 6 | 2015.12.31-ig |
| Számviteli ismeretek csomag 2015 | 6 | 2015.12.31-ig |
| Vezinfó Kft. http://www.vezinfo.hu/videokonf.php |
||
| Környezetvédelmi termékdíj (Változások, Bevallás, Ellenőrzés) | 2 | 2015.12.31-ig |
| Belföldi ügyletek ÁFA-ja és számlázása 2015 (Elmélet + Gyakorlat) | 2 | 2015.12.31-ig |
| SZÁMVITEL 2015 + e-learning (Változások, Beszámolókészítés, Mérleg- és eredménykimutatás, Saját tőke ügyletek) | 2 | 2015.12.31-ig |
| Nemzetközi ügyletek ÁFA-ja és számlázása 2015 (Elmélet + Gyakorlat) | 2 | 2015.12.31-ig |
| Adóváltozások 2015 (Szja, Tao, Áfa, Helyi adók, Art, Tbj, Kisadók) | 4 | 2015.12.31-ig |
