Figyelem! Archivált cikk. Lehet, hogy már nem aktuális.

2016. I. félévi tagdíjakról szóló számla

Január 19-én kiküldésre kerültek a 2016. I. félévi tagdíjról, valamint hozzájárulási díjról szóló számlák a nyilvántartásunkban szereplő e-mail címekre. Saját számláikat ügyfélkapus bejelentkezést követően tölthetik le a honlap bal oldalán megjelenő 'Dokumentumok' menüpontból. (A bal oldali menüt bejelentkezés után a saját névre, illetve - ahol van - a társaság nevére kattintva lehet elérni.)

A kamarához korábban beérkezett észrevételeknek eleget téve, a számla végösszegének ellenőrizhetősége érdekében megváltozott a kamara által kibocsátott számlakép, a számlákat áttekinthetőbbé, a megállapított tagdíj és hozzájárulási díj összege megállapításának lépéseit követhetővé tettük.

A számlán feltüntettük a számlázás alá eső időszakot, így reményeink szerint – mivel az alapszabály szerint a tagdíjat időarányosan számítjuk – a kamarába újonnan belépő-, illetve kilépő tagok számára is átláthatóbbá válik a tagdíj kiszámításának a menete.

Könyvvizsgáló társaságok számláin - idén első ízben - a fizetendő végösszegen felül feltüntettük a tagdíj, hozzájárulási díj kiszámításához szükséges információkat is, úgy mint a hozzájárulási díj alapját képező nettó árbevételt, illetve az átvállalásból fakadó kedvezményezettek nevét és a kedvezmény összegét.

Magánszemélyeknek első félévben a megszokott módon csak az alaptagdíjról állítottunk ki számlát, így ezen esetekben (a számlázás alá eső időszak feltüntetésén kívül) a számlakép változatlan maradt, majd második féléves tagdíjról kiállított számla tartalmazza hasonló részletességgel (amennyiben van árbevételük) a tagdíj kiszámításához kapcsolódó valamennyi információt.

A számlák befizetési határideje: 2016. január 31.
A kamara számlaszáma: 12010855 - 01283148 – 00100002

Felhívjuk továbbá szíves figyelmüket, hogy az Alapszabály 191. pontjának értelmében a könyvvizsgáló cég a hozzájárulási díjból a cég tagjai és a cég alkalmazásában álló könyvvizsgálóktól átvállalt és a kamarának befizetett alaptagdíj 50 százalékát csak a határidőben érkezett befizetések esetében jogosult levonni. Amennyiben a befizetést teszik meg, úgy a kedvezmény visszavonásra, a levont összeg a könyvvizsgáló cég felé kiszámlázásra kerül.
Amennyiben Ön nem nem kapta meg a számláját, kérjük, jelezze azt a helyi szervezetének, vagy a kamara ügyfélszolgálatának e-mailben ( ugyfelszolgalat@mkvk.hu ) vagy telefonon: 473-4530 vagy 473-4531-es telefonszámon.
 

Betöltés...
X