Figyelem! Archivált cikk. Lehet, hogy már nem aktuális.

Évfordulós ünnepségek 2009-ben

A Magyar Könyvvizsgálói Kamara elnöksége a 2006-ban úgy határozott, hogy a több mint 50 éve könyvvizsgálói igazolvánnyal rendelkező aktív kollégák elismerésére (azaz, akik még 2009. január elsején is aktív könyvvizsgálók voltak) emlékérmet, valamint aranyoklevelet adományoz.

 

A megkezdett hagyományt folytatva 2009 év végén immáron harmadik alkalommal rendezett ünnepséget a Magyar Könyvvizsgálói Kamara. A 2009. december 12-én tartott átadó alkalmával Dr. Lukács János, a kamara elnöke köszöntötte a megjelent díjazottat. 2009-ban két könyvvizsgáló kollégánk vehette át a megtisztelő elismerést, ám egyikük egyéb irányú elfoglaltságai miatt nem lehetett jelen az átadón.

50 éves könyvvizsgálói oklevéllel rendelkezők 2009-ben

NévOklevél kelte
Rajnai Béláné1959.12.12.
Törcsvári Aurél1959.11.27.

 

A másik évfordulós alkalom a szintén hagyományszerűen kiosztott elismerés, melyet a 10 éves kamarai munkaviszonnyal rendelkező kollégák vehetnek át.

2009-ban 3 munkatársunk vehette át jubileumi elismerő oklevelét:

NévHelyi Szervezet
Méhész SándornéMKVK Hajdú-Bihar Megyei Szervezete
Pankász HenriettMKVK Baranya Megyei Szervezete
Dr. Szabóné Bodó GyöngyiMKVK Főtitkári Hivatala

 

Betöltés...
X