Tájékoztató az elfogadói nyilatkozatokon szereplő könyvvizsgáló nevének a BM személyi adatbázisához illeszkedő megadásáról

A kamarai tagoktól kapott visszajelzések alapján szeretnénk felhívni a könyvvizsgáló kollégák szíves figyelmét arra, hogy a vonatkozó cégbejegyzési (változásbejegyzési) eljárások során a szükséges cégiratok (így a létesítő okiratok, elfogadó nyilatkozatok, megválasztást tartalmazó legfőbb szervi határozatok, stb.) megfogalmazásánál körültekintően adják meg, illetve rögzítsék a könyvvizsgálatért személyében felelős könyvvizsgáló nevét: a feltüntetett névnek egyeznie kell a BM személyi adatbázisában szereplő névvel.
A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (továbbiakban: cégtörvény) 2018. július 1-jén hatályba lépett módosításai megerősítették az egyes állami nyilvántartások közötti együttműködő-képesség és elektronikus kapcsolattartás jelentőségét, melyről bővebben az Igazságügyi Minisztérium honlapján elérhető Cégtörvény július 1-jén hatályba lépett módosításairól szóló közleményben olvashatnak.
A fejlesztések eredményeképpen a cégjegyzék már nemcsak azt igazolja, hogy:
  • a bejegyzésre került adatok azonosak a bejegyzési (változásbejegyzési) kérelemben, illetve a hatóságok elektronikus értesítésében foglalt adatokkal,
  • hanem azt is, hogy azok – ha más állami nyilvántartás elsődleges nyilvántartásként már nyilvántartja – helyesen is kerültek a cégjegyzékbe bejegyzésre.
A nyilvántartások elektronikus összekapcsolásának pozitív hozadékaként
  • a természetes személyek bejegyzett adatainak változása a jövőben az adatot nyilvántartó szerv értesítése alapján, automatikusan kerül a cégjegyzékben átvezetésre, vagyis
  • a jövőben a belföldi lakóhely változását, a személyiadat- és lakcímnyilvántartásban átvezetett egyéb adatváltozást már nem kell a cégbírósághoz külön is bejelenteni.
Azonban a könyvvizsgálói visszajelzések szerint a könyvvizsgáló megválasztásával és bejegyzésével kapcsolatos cégeljárások során fennakadásokat okozhat az automatikus ellenőrzés, amennyiben a könyvvizsgáló személyazonosító adatai eltérnek a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény szerinti közhiteles személyiadat- és lakcímnyilvántartás adataitól (pl. hiányzik az egyik utónév).
A cégtörvény 38/A. §-ának (1) bekezdése értelmében: „Ha a bejegyzési (változásbejegyzési) kérelem formanyomtatványa és mellékletei informatikai vagy formai szempontból hibásak vagy hiányosak, nem tartalmazzák megfelelően a 44. §-ban foglalt adatközléshez szükséges adatokat, továbbá ha a 38. § szerinti adatigénylés eredményeként megállapítható, hogy a formanyomtatványban elírásnak nem tekinthető érdemi hiba szerepel, a céginformációs szolgálat a kérelmet a (3) bekezdés szerinti elektronikus igazolással együtt a jogi képviselőnek visszaküldi. Ebben az esetben a bejegyzési (változásbejegyzési) kérelmet be nem nyújtottnak kell tekinteni.”
Előzőekre tekintettel kiemelt figyelmet szükséges fordítani arra, hogy a vonatkozó cégbejegyzési (változásbejegyzési) eljárások során a szükséges cégiratokban (így a létesítő okiratokban, elfogadó nyilatkozatokban, megválasztást tartalmazó legfőbb szervi határozatokban, stb.), illetve kérelem formanyomtatványban a könyvvizsgálatért személyében felelős könyvvizsgáló neve megegyezzen a BM személyi adatbázisában szereplő névvel.
Betöltés...
X